2022. már 27.

Asztaldísz 2. rész

írta: Nilla30921008
Asztaldísz 2. rész

a folytatás...

 

 Vica története

Elmesélem, hogy kerültem bele ebbe az izgi történetbe. Amúgy Vica vagyok, a hostess, Titti történetéből. Tudom magamról, hogy jó csaj vagyok, karcsú, közepesen magas, a fiúk szerint szerethető mellekkel – én is kedvelem őket – és hát, azzal a titokkal, hogy szeretem a lányokat is.

Béla bácsi, apu főnöke volt az, aki beszervezett engem asztaldísznek és a jó fizetés mellett ígéretet tett arra, hogy semmi csorba nem esik a becsületemen, testileg sem lesz bántódásom. Bíztam benne, tudom, hogy bejövök neki, elégszer láttam, hogy bámul, ha azt hiszi, hogy nem látja senki.
Péntek este, mikor a munkám majdnem véget ért, ismét megkeresett Béla bácsi azzal a különös ajánlattal. Azt mondta, engem választott a győztes hármas. Velem szeretnék tölteni a hétvégét. A munka – mert ezért még több pénzt kapok és azt ráadásul előre –, annyiból áll, hogy a számomra is elfogadható kéréseket teljesítsem. Lelkemre kötötte, hogy bármilyen veszély esetén azonnal jelezzek azon titkos gombok egyikével, amit csak az alkalmazottaknak árul el a vezetőség, közülük is csak az ilyen különleges feladatokat vállalóknak mint én. Még az idősebb tagok se tudnak róla.
Gondosan végig mutogatta nekem ezeket a gombokat egy teljesen ugyanolyan lakosztályban, mint amilyenben a hétvégét fogom tölteni. Jövő hétre különösebb programom úgysem volt. Tartós kapcsolatom se, ami miatt ne vállalhattam volna. Rövid habozás után igent mondtam és úgy tettem, mintha a pénz miatt vállalnám. Azt nem kellett tudnia, hogy igazából az a kis közjáték az elején adta meg a kezdő lökést Tittivel. Akkor még nem tudtam róluk semmit, de egyből levettem, hogy Titti kezdő itt, ugyanúgy mint én. A srácok is helyesek, de ők nem érdekeltek annyira, mint a lány. Az a kis érintés, amit asztaldísz szerepemben elkövethettem a kezemmel érintve őt, eléggé felizgatott. Alig tudtam mozdulatlan maradni, annyira meg szerettem volna simítani a combja belső felét. Sőt, talán, ha nem viszolyog tőle, akkor máshol is.

Viszolygásnak nyoma sem volt szerencsémre. Amikor bevezettek hozzá és a srácok nélkül kettesben beszélgethettünk, észrevétlenül megérintettem többször is itt-ott. Csak úgy. Tesztként. Meg azért is, mert jól esett érezni a bőre selymességét, lágyságát. Nem vagyok kimondottan leszbi. Szeretek magamban érezni néha napján jó kemény, méretes faszokat is. De egy szép női test mindig is jobban elbűvölt mint a férfias izmok tömkelege. A punci illata pedig messze nagyobb hatásfokú afrodiziákumnak bizonyult nekem, mint a kanszag. A csajos ruhapróbák ideje alatt pedig úgy találtam, hogy Titti is vonzódik valamilyen szinten hozzám. Az igaz, hogy az ő álma más irányba orientálódott, de majd teszek róla, hogy én is szerepelhessek kicsit az álmaiban.
Terveim szerint nemcsak az álmok világában. És nem is csak kicsit. Nagyon akartam őt. És most már tudtam, meg is kapom. Azt se bánom, ha mindenkivel össze kell gabalyodnom miatta.
Nem, ez nem szerelem. Csak a nyers vágy, ami viszont olyan erős, hogy alapból összerándítja a bensőmet, hacsak rá gondolok is.

És most itt volt. Élőben, forrón… csak velem. De tudtam, hogy nem szabad még kezdeményeznem. Csak elriasztanám és oda az esélyem. Inkább jól nevelt kislány módra tiltakoztam, ahol azt gondoltam, úgy illene és szabadkoztam, szinte kérettem magam, ahol szerintem egy szüzike azt tette volna. Persze én már előre tudtam, mit akarok és ennek megfelelően irányítottam is a dolgokat. Például majdnem sikerült összeugrasztanom a srácokat amikor azon vitatkoztak ki mellett aludjak. Végülis az ágy szélére alkudtam magamat, természetesen szigorúan női társaságban. Titti mellettem szuszogott, nagyon aranyosan.
Mikor úgy gondoltam, mindenki az igazak álmát alussza, kezem teljesen véletlenül átcsusszant Titti combjára. Biztos valami rosszat álmodtam, mert elkezdtem szorongatni a combját. Nem nagyon, de ahhoz elég erősen, hogy ha ébren lett volna, felizguljon. Reagált is a teste egy kicsit, aprókat remegett. Bátrabb lettem és egy kicsit feljebb csúsztattam a kezem. Nedves volt. Az én érintésemtől. Nekem. Arra gondoltam, hogy egy idő után a fejem majd az ölében pihentetem. Esetleg nyalintok is álmomban néha egyet-egyet rajta. Ha fel is ébredne bármelyikük, ki tudom magyarázni magam, hogy csak aludtam. Előtte azonban érezni akartam a mellét is.
Muszáj volt megérintenem! Oldalt feléje fordultam a sötétben és bal kezem a pinusán hagyva, jobb kezemmel megfogtam a mellét. Vagyis csak akartam.
Már volt ott egy kéz! Hm. Elkapott a féltékenység és a düh, hogy megelőztek. Ráadásul ellopták az ötletemet is. Mert abban biztos voltam, hogy akárcsak nekem, annak a kéznek a gazdája se véletlenül ejtette oda a kezét.
Nem gond. Meg tudom oldani ezt a helyzetet. Ha magamba bolondítom a pasikat akkor simán megkaphatom Tittit is. Persze előbb hagyom a drágát, hadd élvezze ki a saját fantáziáját, hiszen annyira akarta, annyira készült rá. Biztosan frusztrálná, ha nem sikerülne neki a szendvics. Én meg nem akartam fájdalmat okozni neki. Bár tudtam, hogy nagyon-nagyon enni fog közben a fene, de valahogy majd azt is megoldom. Később.
Most először fel kell kelnem és kimenni wc-re. Ez ugye nem feltűnő. Mint ahogy az sem, hogy visszatértemkor – szintén véletlenül – a srácok közé feküdtem. Ugyan ki vonná kétségbe, hogy álmos ésszel nem találtam meg a helyem?! Pár perccel visszafekvés után arra fordultam, ahol Titti aludt. A srác kezeit magamra helyeztem, lábammal átfontam az övét, így biztosítva, hogy véletlenül se érhessen hozzá drágámhoz.

Reggelre persze lepakoltam őt magamról és mint aki jól aludt, frissen, oda se figyelve adtam puszit a két srácnak – Titti ajkára pedig egy apróbb csókot. Mindenki meg van elégedve, mindenki boldog, senkinek nem tűnt fel semmi.
Reggeli után szabad program. Én hoztam-vittem az italokat, sütiket és igyekeztem főleg Titti kedvében járni. Ők közben tévéztek, beszélgettek, ismerkedtek egymással. Irigykedtem, de a szerepemből nem volt szabad kiesnem. Pár óra múlva ebéd és utána látszott rajtuk a tanácstalanság. A filmezés már unalmas volt, az épületet is megmutogatták kívül-belül Tittinek.
Laci megkérdezett, lenne-e valami ötletem, hogy mivel lenne érdemes elütni a további időt. Felvetettem, hogy játszhatnánk olyat, hogy ki az, aki tovább bírja az izgatást orgazmusig. Ezt úgy mondtam el fapofával, hogy Titti használna vibrátort, őket meg Titti izgathatná, de nekik nem szabad hozzá érniük. Ez az ötlet a srácoknak tetszett, de újdonsült barátném egyedül nem akarta vállalni, mondván, hogy két sráchoz két nő is kell a szinkron miatt. Mondtam neki, hogy rendben, de cserében teljesítenie kell azt a kérésemet, hogy utána, amint a pasik újra harcra készek lesznek, láthatom őket egy olyan hármasban, vagy más néven szendvicsben, amilyenben eddig még nem. Ezen mindegyikük meglepődni látszott, de sietve hozzátettem, hogy egy régi vágyam ilyet élőben látni és ők amúgy is voltak már a győztes tánc közben is hasonlóban, de olyanban nem amit én kigondoltam. Amikor láttam értetlenkedni őket tovább vittem a gondolatomat, hogy úgy képzeltem ahogy a két pasi egyszerre dugja Tittit, de nem elöl-hátul, hanem mindketten csak alul. Titti erre úgy helyezkedett, hogy a srácok ne lássák az arcát és köszönő csücsörítéssel nézett rám, miközben hangosan méltatlankodott, hogy a feneke még szűz.
Azt hiszem, értettük egymást, egyre jobban bírtam ezt a csajt. Tudtam, hogy a két srác segítségével megkapom, amit akarok és ő is, amit ő szeretne. Furcsa módon boldog voltam ettől. Hogy is mondták a Macskajajban? It could be the beginning of a wonderful friendship. (Ez egy csodálatos barátság kezdete lehet.)

Innentől már nem volt nehéz a dolgom. Először Zsoltit simogattuk és szoptuk felváltva, ameddig el nem durrant a drága. Azért rá esett a választás, mert Titti szerint neki csak egy orgazmusa volt a táncesten. Neki nem is kellett sok „biztatás“, négy és fél percet mértünk.
Laci se bírta sokkal tovább, nála négy perc ötven másodpercet mutatott a stopper.
Titti került sorra és a fiúk azt szerették volna, ha benne mozog a vibri, de kijelentettem, hogy az nem lenne sportszerű, mert ők se dugtak miközben eldurrantak. Picit morogtak, de igazat adtak nekem és hagyták, hogy csak ráüljön a csupasz puncijával a vibrátorra.
Amikor elkezdték a játékot, rajtam csak egy vékony egyberészes ruha volt, ami még így is többet láttatott mint takart. Direkt választottam ezt. Egy ideig bírta kedves barátnőm, de teste egyre jobban tűzbe jött az érzéstől, amit teljesen át tudtam érezni. Mellette ülve nem volt nehéz dolgom azt se megállapítani, hogy mikor ért ahhoz a pillanathoz, amikor már nagyon szeretett volna elélvezni, de ő ugye nem nyúlhatott magához. Vártam egy keveset, majd kezembe vettem a kezét és lassan körözni kezdtem a kézfején ujjaimmal. Hálásan nézett rám, de szemein látszott, egyre többet akar. Úgy fél perc múlva már nagyon pihegett a drága. Szemébe nézve közelítettem hozzá az arcom. Tekintete nem árult el tiltakozást csak vágyat. Ezt zöld jelzésként értelmezve, lassan érzéki csókba forrtam össze vele. Nagyon kellemes volt az ajka íze. Persze ez a csók az én érzékeimet is feltüzelte és úgy gondoltam, hogy most jött el az a pillanat amikor a pasikat elkezdhetem magamba bolondítani. Kezemet a combjára tettem csók közben és lassan végig simítva rajta megérintettem a csiklóját. A várt hatás nem maradt el. Nagyon aranyosan kapta hátra a fejét, el a számtól, de nem bántam mert így alteste még jobban kitárult.
Eljött hát az én időm. Soha jobb alkalom! Lecsukódott Titti szeme, a fiúk figyelme meg a lába közé irányult. Lecsúsztam elé. Lábai közé térdeltem, lábaim enyhén terpeszben, hogy a srácoknak legyen látnivalójuk és ne elégedetlenkedhessenek. Nem is tették. Pedig vártam. Azt vártam valamelyikük szóvá teszi, mert szabályellenes lett volna kézzel izgatni. Mondjuk nem is értem hozzá kézzel. Szájamat ajkaira szorítva nyelvemet csiklójához igazítva élveztem csodás nektárját és ostromoltam őt. Iszonyúan élveztem és alul nekem is folytak a nedveim bőven. Így hát nem is csodálkoztam és váratlanul se ért, hogy egy kőkemény farok tör utat magának bennem.

Innentől persze már nem érvényes a kézzel nem érintünk szabály. Meg is ragadtam az alkalmat és Titti fenekét fél kézzel, másik kezem ujjaival pedig eljátszadoztam drágám rózsa nyílásán. Először egy ujjal, majd kettővel és mikor éreztem tágulni hárommal folytattam. A fájdalom hatására meg-megrándult a teste, de ez miatt nem állhattam le. Ennyi kényelmetlenséget, tudtam, hogy meg fog érni az álma valóra válása. Azonban nem hagyhattam sokáig élvezkedni egyiküket sem. Azt akartam, hogy neki felejthetetlen élmény legyen ez az első.
Felfelé nézve megláttam, hogy Zsolti se bírt magával. Az ágyra térdelve meglóbálta ékességét Titti szája előtt, aki azt egyből nyalókának nézte és szívni, szopogatni kezdte. Hagytam még nekik újabb fél percet. Addigra keményen állt mindkét dárda és kedvesem is elérkezett az orgazmus közelébe. Elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megvalósuljon Titti álma. Óvatosan riszálva hátratolattam, majd kiszállva Laci öleléséből oldalra léptem és egyúttal hanyatt döntöttem őt az ágyon. Meglepetten nézett rám, de nem ellenkezett. Mit is mondhatott volna?! A szabályokat éppen ő szegte meg azzal, hogy beszállt. Éppen ahogyan vártam. Tudtam, hogy valamelyik srác nem fogja tudni kihagyni a kínálkozó lehetőséget, hogy engem is megdugjon büntetlenül, mikor azt gondolta, hogy felizgultam annyira, hogy hagyom. Nem is sokat tévedett, de ezzel éppen a tervem megvalósításában segédkezett. Lacit elhelyezve az ágyon, Titti feneke alá csúsztattam mindkét kezem és lassan felfelé mozdítottam. Zsolti egy pillanat alatt kapcsolt. Megszakította a szopatást, mellém lépve segített barátnőm fenekét Laci tenyerébe tenni. Nem volt nehéz dolgom Laci farkát Titti fenekébe vezetni. Elég volt odailleszteni és a kemény rúdként ágaskodó farok akadály nélkül hatolt be a már előkészített rózsakertbe. A lány szemei ekkor felpattantak, mert egészen eddig enyhe kábulatban csukva voltak. Fájdalmat láttam bennük. Magamban megsajnáltam, de tudtam, hogy ez csak múló állapot, ezért csak rámosolyogtam és mellé térdelve kapott egy lágy szájra puszit. Zsolti ebben a pillanatban már előtte is termett és beillesztve farkát barátnőm puncijába, egyből nagy ütemre kapcsolva mozgott benne előre-hátra. Titti ekkor - talán ösztönösen - mindkét karjával Zsolti nyakába kapaszkodott és kicsókolta a srácból a lelket is. De csak úgy fél percig. Utána hátrahanyatlott és hangosan sikoltva adta tudtára a világnak gyönyörét. Meg akartam érinteni, de nem mertem másutt, csak egyik kezét szorongattam. Tudtam, hogy ilyenkor a teste minden részletében roppant érzékeny. Röpke idő múlva a két srác is egymás után hörögték el szenvedélyüket, bele a kedves teste mélyébe, aki ezzel plusz gyönyörhöz jutott.
Nos a tervem eddig remekül sikerült. Már csak a magam részét kell megkapnom. Ez sem okozott nagyobb kihívást, mert amint a két lankadt farok elhagyta Titti testét, azonnal felajánlottam segítségemet neki a tisztálkodásban.

Titti és Vica



Mikor kettesben bevonultunk a fürdőszobába alig bírtam megállni a lábamon. Ha Vica nem segít az odautat se tudtam volna megtenni. Remegett mindenem kívül-belül.
– Köszönöm, nagyon drága vagy, hogy így rendezted ezt. Mert te akartad így, ugye?
Bólintott, miközben kezével ellenőrizte a pezsgőfürdő berendezéseit és a víz hőmérsékletét.
– Akkor most mindketten elégedettek lehetünk. Nekem valóra vált a szendvics, te meg láthattál egyet élőben. Hogy tetszett? Ugye nem rontottam el semmit?
Picit furán nézett rám, de azért mosolyogva mondta:
– Ugyan mit lehet ezen elrontani? Csodálatos voltál. Különösen az orgazmusod alatti részt élveztem. Én is majdnem elmentem.
– Tényleg? És a srácok hogy tetszettek? – kérdeztem, miközben arra gondoltam: ó te szegény, hisz neked nem is sikerült jól érezned magad. Beleléptem a kádba, de felé fordulva állva maradtam.
– A srácok csak srácok. Én téged akartalak látni nem őket!
– Ez komoly? Nem azt mondtad, hogy nincsenek leszbi hajlamaid?
– Azt te mondtad – nevetett rám csillogó szemekkel – de amúgy nekem sincsenek. De tudod, amikor ott feküdtem az asztalon díszként, komolyan azt kívántam, bárcsak megérintenél.
– Nahát! Én meg azt hittem éppen az ellenkezőjét jelenti az a könyörgő pillantás, amit akkor rám vetettél.
– Nem nagyon tudom elmagyarázni. Sose éreztem még vágyat lány iránt. De ott, akkor egyik felem tényleg azt szerette volna, ha megérintesz és én is megérinthetlek. A másik felem meg éppen azért könyörgött amire gondoltál. Nagyon nagy égés lett volna, ha amiatt összerándulok és lefordulok az asztalról.
Mondta kissé kínosan mosolyogva , majd folytatta.
– Azt hiszem kettőnk között lehetne barátság, ha te is akarod.
– Erre én is gondoltam, amikor kértelek hozzánk negyediknek.
– Te kértél engem? – mondta csodálkozva. – Én meg azt hittem a fiúk szeretnének egy kis extrát.
– Akarnak is. Ezen nem is csodálkozom. Gyönyörű vagy, de ismerik a szabályokat és nem mernek kezdeményezni.
– Köszike, de akkor minek neveznéd ahogy Laci belém vágta a farkát?
– Tényleg megdugott? Akkor lehet, hogy mégiscsak volt egy pici orgazmusod?!
– Nem, nem engedhettem dugni olyan sokáig. Akkor neked mi maradt volna? – mondta kuncogva. – A terv az volt, hogy először a te álmod váljon valóra.
Ó, de kedves, gondoltam ellágyulva. Ő elkomolyodva folytatta.
– Lehet, hogy nem kéne elmondanom, amit most gondolok, de nem szeretném, ha a barátságunk kezdetén már becsapnálak. Már, ha akarsz engem egyáltalán barátnak.
Ezen a kijelentésen és a félénk tekintetén elérzékenyültem.
– Ezek után? Csak azok lehetünk. Barátok. Legjobb barátok.
Kihajoltam a kádból és megöleltem. Futó ölelést akartam csak, hogy lássa, komolyan gondolom, de megcsúsztam. A vége az lett, hogy magammal rántottam őt is be a vízbe. Kacagva ölelt tovább, miközben összesúrlódó bimbóink megkeményedtek.
Az ölelkezést nem hagytuk abba. Már én is akartam őt. Számmal rátaláltam szájára, csókban forrtunk össze. A vérünk is egyre inkább forrt. Annyira, hogy le is kellett ülnöm. A kádban bőven elég hely volt, hát húztam őt is magammal. Nem ellenkezett. A csókot se hagytuk abba, mert nagyon élvezetes volt az íze. Kezünk egyszerre mozdult szinte, le a másikunk mellére, ölére. Rövid időn belül pihegve hagytuk abba. Orgazmusunk olyan nagy volt, hogy a víz is kifröccsent a kádból.
Neki ennyi nem volt elég belőlem. Többet akart. Éreztem, de már cseppet se bántam, mert én is így voltam vele. Kilépett a kádból, én utána. Bevezetett és hanyatt fektetett az ágyra. Combjaim simogatta lágyan, mintha egy tollpihe érintése lenne. Pár érintést követően erősebb lett a simogatása, ezzel bennem is erősödtek az érzelmek. Nyelvével is ügyesen bánt. Zsonglőrködött csiklómmal, miközben ajka mohón falta nedveim, ami a törölközést követően ismét folyt le lábaim között.
Csak kis ideig hagytam magammal játszadozni. Nehogy már csak neki legyen élvezet! Testét lágyan megérintettem. Értette mit szeretnék és lelkesen engedelmeskedett akaratomnak. Lábait átvetette fejem felett , így én is élvezhettem a lelkemet is frissítő zamatát. Érdekes módon így se telt el több idő mint a kádban, mikoris a mennyekbe repültünk mindketten. De az is lehet, hogy csak én éreztem az időt ennyire rövidnek. Elteltem vele. Ő is elégedetten dőlt hanyatt, kezei nyugtatólag testemen matattak.
- Köszönöm, hogy te is valóra váltottad ez én tervemet. - mondta mosolyogva, szemembe nézve.
- Szerinted nekem nincs is több tervem? Nem-nem! Muszáj egyenlítened. - kacagtam rá, aztán pihentünk együtt.

 

Laci és Zsolti

Vica szolgált fel a reggelinél is és elnéztem ahogy sürgött köztünk. Tetszett a lány. No persze Titti is, de úgy láttam, hogy ő Lacit favorizálja inkább, Vica meg szabad volt. A kellemes klímában egy rövid kis szoknyát viselt, ami inkább kiemelte, mintsem takarta volna a fenekét és összefutott a nyál a számban. Mozgalmas nap állt mögöttünk, de kívántam ezt a lányt.
– Zsolti, mi jár az eszedben? – kérdezte Titti szemfülesen. Elkaptam a szemem az éppen távozóról és úgy válaszoltam.
– Valami kis felfedezni vágyót láttam.
Titti nevetett és megsimogatta a karom. – Nahát, én nem is vagyok elég neked? Beszéljek Vicával? Ahogy láttam, nem vett bugyit mára.
Elkaptam a szemem és zavarba jöttem. – Dehogy is. Annyira végülis nem érdekel.
Titti Lacit nézte és váratlanul az ölembe nyúlt. Majdnem felugrottam, aztán inkább erőt vettem magamon. Fogtam egy szendvicset és beleharaptam. Titti nevetett.
– Csaló… a tested nem hazudik!
Laci segített ki.
– Mi lesz a program mára? Van ötleted, vagy találjunk mi valamit?
Titti nyújtózott, mellei szinte átbökték a vékony kis ruhát. Egyszerre fordultunk felé.
– Mit szólnátok egy masszázshoz?
Összenéztünk és elvigyorodtunk. Egyszerre mondtuk:
– Oké!
A barna hajú szépség elégedettnek tűnt, macskához illő kecsességgel felpattant és kiment Vica után. Mi befejeztük a reggelit és azon tanakodtunk, hogy hol is kellene megoldani a masszázst. Az ágyat néztük ki elsőre, elég nagy volt és tapasztalatból tudtuk, hogy kényelmes is. Megbeszéltük, hogy nem öltözzük túl, mert hát minek, meg hátha megint kedve lesz Tittinek rosszalkodni velünk. Egy férfi legyen készen, ha az alkalom kopogtat!

Nemsokára vissza is jött és vidáman hívott magával bennünket. Levitt az alagsori wellness-részlegbe, ahol egy tejüvegből készült falat mutatott.
– Itt lesz a masszázs. Menjetek be.
– Ezt átépítették? – dörmögte Laci, de nem ellenkezett ő sem. Beléptünk a helységbe, ahol egy masszázsasztal állt letakarva lepedővel. A háttérben egy vízágy árválkodott, félig befüggönyözve, a fal melletti szekrény pedig tele volt összetekert törölközővel és egy alacsony szekrényen az olaj is készen várt. A falakból relaxációs zene szólt, és egy kis ajtót is találtunk az egyik falon. Laci be is nyitott.
– Egy aromakád van itt – mondta. Megnyitotta a csapot és valami üvegekkel zörgött.
– Mit csinálsz? – érdeklődtem.
– Befűtök. Aromafürdőt. Segít ellazítani a pácienst és hangulatot is hoz valamelyest.
– Nem vagy benne biztos? – provokáltam, mert meglepett és zavart tájokozottsága.
– De… eléggé – vigyorgott vissza, majd vetkőzni kezdett. Titti jelent meg újra és hozta Vicát is. A szöszi lány arca kicsit piros volt.
– Várjatok fiúk… a műsor ma fordított. Ti masszírozzátok meg Vicát.
A szőke lány és mi is összenéztünk. Nem mintha gond lett volna, de ugye a szabályok, hogy nem kezdeményezünk… Vica nem tiltakozott, ám látszott rajta, hogy nem pont ezt várta. Oda is fordult Tittihez.
– De nem úgy van, hogy én szolgállak ki benneteket?
– Most az a feladat, hogy hagyd, hogy megmasszírozzanak a fiúk – fogta meg bátorítóan Titti a lány kezét. Vica ide-oda forgatta a fejét, majd sóhajtva beleegyezett. Tittit nézte egy ideig, úgy tűnt, hogy szavak nélkül beszélnek, majd egyszerűen kibújt a ruhájából és szégyenlős mosollyal állt előttünk. Tényleg nem volt rajta fehérnemű. Laci az ingét gyűrögetve jött közelebb és előzékenyen mutatta a fürdőt.
– Előkészítve a kisasszonynak.
Vica besétált és belépett a kádba. Látszott ellágyult vonásain, hogy jól esik neki a víz és szétrakott karokkal, bokáit összefonva elfeküdt. Titti utánament, felkapta az egyik tartón lévő szivacsot és a vízbe nyúlva gyengéden mosni kezde a szőke lányt. Vica mellbimbói azonnal megkeményedtek, Titti pedig a szivacs csücskével körözött körülöttük.
– Hé, ez kellemes ám – búgta olyan hangon, ami nem hagyott hidegen bennünket sem. Laci felült a masszázságyra, ott lóbálta a lábait, én meg az ajtókeretnek támaszkodva néztem, mit művel Titti a lánnyal.
– Szeretném, ha kicsit ellazulnál és a fiúk meggyúrnának – mondta neki. – Itt leszek veled én is, levezénylem a négykezes masszázst. Aztán, ha jól csinálják, akkor talán engem is megkaphatnak alanynak – nyújtózott egyet a kád mellett. Vica csukott szemmel élvezte a mosdatást, lábai automatikusan nyíltak, mikor barátnője a combjait mosta. Lábujjhegyre álltam, hogy lássam, mit művel a szivaccsal Titti, de észrevette és felegyenesedett.
– Nyomás bemelegíteni – intett felém a szivaccsal, amitől kicsit vizes lettem. Kifordultam a masszázshelységbe, az ajtó pedig becsukódott mögöttem. Laci vigyorgott, mint a tejbetök.
– Milyen volt? – kérdezte kajánul.
– Miért nem nézted meg?
– Tudod, úriember vagyok, ők ketten meg akarják egymást – ugrott le az ágyról. – Most mi legyen?
Vállat vontam. A szoba üres volt, egymást meg minek nézzük?
– Menjünk izzadni. Itt a szauna is.
Visszaléptem az ajtóhoz, kezem a kilincsre tettem.
– Be ne gyere! – csattant Titti hangja. – Majd, ha szólok.
– Elmegyünk szaunázni addig. Negyed óra, húsz perc. Jó úgy? – kiáltottam vissza, bár értette volna normál hangon is.

Leizzadtunk rendesen, ráadásul volt társaságunk is, a tegnapi táncosok közül páran maradtak. Elbeszélgettünk velük, majd egy törölközőbe csavarva visszatértünk a masszázsszobába. Vica az ágyon hevert hason, csukott szemmel pihegett, Titti pedig felettébb elégedetten osont ki éppen az ajtón. Ő is csak egy törölközőbe volt csavarva, mint mi. Tátott szájjal néztük, de jelzett, hogy visszajön.
Bent a masszázságy két oldalára álltunk. Végigmértem a meztelen, halványbarna testet, a formás combokat és a csípő barokkos ívéből kiemelkedő fenekét. Összefutott a nyál a számban, csak néztem és Lacira vártam, hogy csináljon valamit. Őt is elbűvölhette a kiterített lány, végül felkapta az olajat és átnyújtotta, hogy összekenjem vele a markom. Ő is a sajátjába nyomott és összedörgölte a tenyerét.
– Melegítsük fel az anyagot – mondta. Vica szempillája megrebbent, halványan elmosolyodott és megfeszítette hátát.
– Csak finoman – suttogta.
Laci rátette a kezét, gyengéden visszanyomta és simogatni kezdte.
– Nem vagy csikis? – kérdezte a szöszi lánytól.
– Nem – lehelte Vica – nyugodtan lehet erősebben is.
– Akkor enyém a háta, tiéd a lábak – irányított Laci. Nekiálltam és a lábfejnél kezdve elkezdtem felmelegíteni. Nem kellett sokat dolgoznom, a fürdőtől el volt még lazulva. Végignyomkodtam a talpát, kihúzkodtam a csinos lábujjakat is, aztán a bokán kicsit elidőztem. Ott nem erősebben, inkább gyengédebb és rövidebb mozdulatokkal simogattam körbe a bokacsontot. Innen a lábszár és a vádli jött, erősebb nyomással, hosszabb mozdulatokkal dolgoztam. Figyelem Lacit, aki a vállainál kezdett és onnan haladt lefelé. A gerince mellett gyengédebben nyomta, a fenék felett erősebben, hogy Vica fel is sóhajtott.
– Erős? – kérdezte azonnal Laci.
– Csak jó. Azon a részen soha nincsen rendesen megdolgozva.
Cimborám keze máris visszatért és alaposan átgyúrta, egyre nagyobb mozdulatokkal térve rá a fenekére is. Akkor már én is a comboknál jártam, néha be-be simítva közéjük, közeledve a már érezhetően forrósodó középponthoz. Vica engedelmesen nyitotta szét a lábait, ahogy feljebb jutottam és már nem csak a hőt éreztem, ami belőle áradt, hanem mintha csillogást is láttam volna az ágyékán. Nagyobb mozdulatokkal húztam az izmot és meghallottam az összehasonlíthatatlan cuppogó hangot, amikor a nedves ajkak elválnak egymástól.
Lacira néztem. Ő vigyorgott és rendületlenül gyúrta a popsit. A combok tövénél tartottam, mikor észrevettem az első kis rezdülést. Csak annyi volt, hogy éppen megemelte a csípőjét. Mintha kényelmetlenül feküdt volna. Két kézzel fogtam, majdnem össze is értek az ujjaim az izmos lábán és erőteljes préselő nyomással húztam a térd felé az izmokat. Aztán vissza, felfelé gyengéden és cirógatva, de azért úgy, hogy érezze a fogást. Pár ismétlés után a másik lábán is megejtettem a dolgot és elégedetten sóhajtottam, hogy többször is emelt a csípőjén. Laci feljebb ment, a derék és a vesék táján dolgozott, így két hüvelykujjal beletúrtam a feneke és a lábak találkozásánál lévő részbe, egészen az ülőgumóig. Tudtam, hogy ez egyáltalán nem fájdalmas, de határozott és lazító fogás. Végül mindkét combon egyszerre csináltam a mozdulatot. Ahogy felértem a végpontig, a feneke széthúzódott, a rózsa is látszott és a barack is tisztán kivehető volt, hogy bizony megkönnyezte a munkánkat. Elengedtem, most két kézzel fogtam újra a lába tövét és teketória nélkül ameddig fizikailag lehetett, előretoltam a kezeim. Kissé megemelte a megdolgozott oldalát és így már alá is fértem. A puncihoz még mindig nem értem hozzá, de ott tüzelt az ujjaimon minden heve. Másik oldalon is megismételtem és Laci bólintására elengedtük a testet. Tenyerünk csak érintette a hátát és a fenekét.
Vártunk. Vica szeme kinyílott, kérdezni akart valamit, de meggondolta magát. Lágyan simogattuk a meleg bőrét és végül hátrébb léptünk.
– Esetleg… – nagyon vékony hangon kérdezett. Laci eléguggolt.
– Parancsol a kisasszony?
A szőke lány hatalmas sóhajt eresztett el, angyali békés mosoly derengett az arcán.
– Ha megfordulok – folytatta ugyanolyan vékony, kislányos hangon –, elölről is kapok egy kis kényeztetést? Nagyon jó kezetek van…
Titti ekkor jött vissza. Törölközőjét lecserélte fürdőköntösre, amit csak lazán összefogott maga előtt. Hegyes mellbimbói jelezték, hogy talán hűvösebb lehetett ott, ahonnan jött.
– Hol jártál szépségem? – fordult felé Laci. – Vica éppen a folytatásért alkudozik velünk.
– Komolyan, ennyire jók a srácok? – igazította haját a füle mögé Titti. Köntöse szétnyílt, látni lehetett vonzó idomait. Vica felkönyökölt, megnézte Tittit és átfordult. Barátnője könnyedén a bokájára helyezte a kezét. Finoman simogatta, úgy beszélt tovább. – Megnézem, mit műveltek ezzel a szegény lánnyal. Mégsem járja, hogy itt alkudoznia kelljen.
– Nem is alkudoztam, csak kértem őket. Laci füllentős kicsit. De jó keze van – dőlt hátra és helyezkedett el az ágyon újra.
– Én kimaradok? – álltam Vica mellé a túloldalról. Meglepetésemre a törölközőm alá nyúlt és megfogta félmerev farkam. Összenéztünk, mosolygott. Húzott rajta párat és elengedett. Nekem szűk lett a hely, ő meg csukott szemmel, enyhe terpeszben szuszogott.
– Nem, nem maradtál ki – foglalta össze Titti és felült a kisszekrényre. – Lássuk, mit tudtok, kis hazudós, és a szerencsés barátja.
Tudtam, hogy a merevedésemre céloz, de mert már voltunk úgy együtt, annyira nem voltam zavarban. Meg két meztelen nő is itt volt a közelemben, így a feladatra koncentráltam. Most én álltam Vica fejéhez, Laci a bokáihoz és dolgozni kezdtünk. Tudni kell, hogy elölről masszírozni kicsit más, mint a nagyobb izomcsoportokat egybefoglaló hátat és lábakat dolgozni. Itt több gyengédség és figyelem is szükséges, mert érzékenyebb tájak körül járunk. Ahogy be is mutattam, mert Vica kulcscsontját már csak gyengéden, egy ujjal cirógattam, majd alá nyúltam és végig húztam ott is a kezem. Vállait is megnyomkodtam és kitértem a karokra, majd az alkar és a tenyerek jöttek. Jólesően nyögött, élvezte az érintést és a vele való foglalkozást. Felmentem a tarkójára, így hanyatt fekve könnyebben lazul az izomcsoport, meghúzkodtam azokat is, onnan pedig újra a kulcscsont, majd a mellek jöttek. Ilyenkor az emlőt nem telibe kapjuk, mintha szex közben lennénk, hanem körbe kell simogatni és onnan fokozatosan lehet feljebb jönni, bár az már inkább izgatás. Úgyhogy ez is megvolt, kemény kis rügyeit öröm volt nézni, hogy virítanak. A hasán folytattam, itt már gyengéden, mert nem orvosi vizsgálat ez, inkább csak simogatva lefelé. Laci is végzett a térdekkel, majd a combot nyomkodta szét. Mivel nem sportoló volt a drága szöszink, így csak finoman ezt is.
A punci körül találkoztunk, ahol megint elkezdte a mikromozgásokat és most halkan sóhajtozott is. Az arcát figyelve észrevettem, hogy Tittit nézi néha, félig hunyt pillákkal. Titti csak mosolygott, de szétnyílott köpenye alatt az ó mellei is árulkodóan hegyesek maradtak.
Laci elérte a puncit, Vica pedig szétnyitotta a lábát. Folyamatosan tartva az érintkezést, visszatértem a melleire, most már nem a szakszerű módon, hanem simogatva és egyértelműen izgatva őt. Amikor Laci mindkét kezével a csupasz ajkait csippentette és masszírozta, csípője felemelkedett, nyögött is mellé egyet. Csukott szemei ellenére megtalálta a farkamat és ahogy utat tört, a törölköző leesett. Innen már nem teketóriázott, marokra fogott és Laci ujjai által diktált ütemben húzkodta a bránert.

Titti előbbre dőlt ültében, összezárt combokkal, olykor be-beharapott szájjal figyelte a műsort. Amikor Vica elélvezett, lecsúszott, ledobta a köntöst és mellém állt.
– Segíts fel az asztalra – mondta nekem. – A szájára.
Feltérdelt, én meg a fenekénél megemeltem és felsegítettem. Elhelyezkedett Vica arcán, közben tartottam a kezét. Laci is megfogta a másik oldalon és így csak egy kézzel cirógatta a kielégült szöszit, mintegy levezetésképpen.
Titti térden állva lovagolta barátnője arcát és finoman ringatta magát. Mi csak a lefetyelést hallottuk olykor, de lelkesen fogtuk a karját kétoldalról, nehogy leessen. Vica Titti fenekét és a csípőjét gyúrta, néha megemelte saját ágyékát, ilyenkor Laci is aktiválta magát és odanyúlt, belesimított a nedves punciba. Végül otthagyta a kezét, csak eggyel tartotta Nillát és rendesen ujjazta a fekvő szöszit. Nilla körözni kezdett, előbbre hajolt, saját combján támaszkodva, lehajtott fejjel lihegett. Megsimogattam a mellét, oldalt pislantott.
– Markolj bele – utasított. Gyúrtam előbb az egyik, majd a másik drágaságot, míg a barna kis zsoké szaporábban nem kezdett levegőt venni. Azt láttam, hogy Vica elengedi és magához nyúlt, elhessentve Laci ujjait. Alaposan megmártotta magát a cuppogó kis pinájában és Titti ánuszához nyúlt. Oldalt hajoltam, hogy lássam, mit művel, merev farkam Titti combját rajzolta tele a vágyam kalligráfiájával, míg Vica betolta egy ujját barátnője fenekébe. Nem teketóriázott, határozottan, keményen betolta. Titti megfeszült, lejjebb engedte magát és hangosabban kezdett nyöszörögni. Végül kinyomta melleit és összeszorított combokkal sikoltott, mikor Vica nyelve a mennybe repítette. Akkor már mindketten fogtuk, biztos, ami biztos alapon. Vica pedig barátnője fenekét markolászta nagy átéléssel.

Miután lesegítettük az asztalról, Titti mindkettőnknek adott egy gyengéd csókot, aztán a félig befüggönyzött vízágy felé mutatott.
– Nyomás oda, ti jöttök.
Az üvegajtón kopogtak. Titti kinyitotta, nem láttuk ki az, csak a férfihangot hallottuk:
– Minden rendben? Mintha valami sikolyt hallottam volna.
– Eléggé rendben vagyunk, a fiúk remek masszőrök – felelt a barna hajú széplány és pár pillanatig még mosolyogva állt az ajtóban. Majd becsukta és visszajött hozzánk. Vica még a masszázságyon hevert, őt is a vízágyra küldte. A szöszi kicsit bizonytalanul sétált oda, elsőre nem is találta a helyét, aztán Laci kinyújtotta a karját és besegítette középre. Felnézett Tittire.
– Mi a terv?
– Hasonló, mint előbb. Most is Vicát kell kényeztetni, csak máshogy. Ugye van kedved hozzá, drágám? – pillantott barátnőjére.
– Talán nem lesz semmi baj, az előbb meghoztátok az étvágyamat – felelt a szőke és Lacihoz simult. Megharapta a száját és feltette a combját a combjára. Én mögé siklottam, merev farkam Vica félgömbjei közé igazodott és haját félresimítva a nyakából, belecsókoltam. Fél szemmel láttam, hogy Titti leteszi mellénk az olajat.

Nem tudom, meddig tartott, de Vica alaposan meg lett dugva. Elől-hátul benne voltunk, ő pedig átadta magát a dupla élvezetnek. Csak a kiáltozásaira emlékszem, meg arra, hogy Titti az ajtóban áll és olykor kedvesen magyaráz valakiknek.
Dél lehetett, mikor visszakerültünk a szobába, kifáradva, elégedetten. Vicát szinte támogatni kellett. Ahogy meglátta az ágyat, rögtön elfeküdt és bocsánatkérő mosollyal rebegte Titti felé, hogy ne haragudjon, de nagyon kimerült. A barna lány mellé bújt, átölelte és simogatta, amíg el nem szunnyadt.

Mi az étteremben ültünk, megettünk mindent, amit lehetett. Nem igazán volt mit beszélnünk, így csak a gasztronómiai élményeket halmoztuk és végül a kávét vártuk már. Titti ekkor jelent meg, tökéletes toalettben és lehuppant közénk.
– Kialudtátok magatokat? – kérdeztem tőle vigyorogva. A fejét ingatta, ivott a narancsléből és végigmért minket.
– Mit gondoltok, bírnátok még egy kört? Ma még ráérünk…

*Vége*

Szólj hozzá