Ma ismét megkaptam egy ismerőstől, hogy: – Pfuj… Te hogy bírod megenni azt a csúnya rántott májat, vagy csak a sima húst, sonkát?
– Kb, ugyanúgy, ahogy te eszed a zöldségeket és a salátát. A számon…
– Na, de amit te eszel az él!
– Miért? Te hullákkal táplálkozol? Vagy helyesebb lett volna élettelent írni, hiszen én sem élve fogyasztom a disznót, hanem mondjuk sonka formájában.
– Azért az mégis más, mert egy növény, az csak növény. Egy állat már érez is. Hát nem ugyanazt érzi, amit mi?

Ezen sem kellett sokat gondolkodnom, hiszen köztudott, hogy a növények is élnek. Az állatokat nem tartjuk értelmesnek, mint ahogyan az embert, mégis sokszor van olyan érzésem, hogy a kutyám, vagy a macskám sokkal jobban megért engem, mint én őt. Ez csak részben van amiatt, mert különböző fajhoz tartozunk. De – függetlenül attól, hogy önmagunk szemében – mi vagyunk az értelmesebb lények, mégsem értjük meg mit ugat egy kutya, vagy mit nyávog egy cica. Viszont elvárjuk tőlük, hogy értsék az emberi szót! Betanítható egy kutya egyetlen, vagy akár több parancsszóra. Mondhatnám többet ért emberül, mint én kutyául, hiszen bármennyit ugat kis kedvencem nekem, sose fogom tudni teljes pontossággal meghatározni, hogy mi lenne a mondanivalója számomra. Gondolkodik egy állat? Biztosan, mert többen, több helyen is bizonyították, hogy az állatok kommunikálnak egymással. A farkasok például nem tudnának eredményesen vadászni falkában, ha ezt nem tennék. De megértem én valaha is a farkasokat? Esélytelen!

Éppen így nem tudhatom azt sem, hogy a növények mit és hogyan beszélgetnek. Egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni az ő kommunikációjukat, bár szerintem nem kizárt, hogy azt teszi minden élőlény. Persze a maga módján!

Nem is olyan régen még kinevettek, sőt őrültnek, eretneknek tartottak volna a tudósok, ha kijelentem nekik, hogy a fák élnek. Ma már annyit elismer mindenki, hogy a növények nem tárgyak, hanem élőlények. Hogy éreznek–e? Azt nem tudhatjuk bizonyítani talán, de ha abból indulok ki, hogy az ön és fajfenntartás benne van a mi és az ő génjeikben is, akkor feltételezhetem.

Mi lélegzünk, a növények fotoszintetizálnak. Hosszú ideig ez is érthetetlen volt, ám ma örülünk, ha a növények ellátnak minket tiszta levegővel. Ha ez megszűnne, azaz nem lennének növények, nehézzé válna a légzésünk, majd idővel talán meg is fulladnánk. Nyugi, ez a veszély még nem fenyeget, bár az ózonburok már gyengül. Sok mindennel magyarázták ezt, de az olyan vélemények már nem divatosak, miszerint a növények kipusztítása okozná. Pedig ez is benne lehet az okok között, hiszen egy ilyen bonyolult dolog meggyengülésének az oka sem hinném, hogy nagyon egyszerű, sokkal inkább összetett.
Eljutottam tehát, odáig, hogy a növényekben is van szaporodási ösztön, ők is a „génjeikben” hordozzák azt. Azzal együtt persze muszáj érezniük is valamennyit a külvilágból, néha talán a kommunikáció is feltételezhető. Ez utóbbit most nem is célom firtatni, ez külön tanulmányt érdemelne. A vegák ugyanis csak arra hivatkozva nem fogyasztanak állati eredetű terméket, mert az állat érez, és számára szörnyű dolog, ha mi azért tenyésztjük, mert meg akarjuk őt enni. Pfujj… Igen, valóban nem mindenki képes rá, hogy elvágja egy baromfi nyakát, bár arra mindenki rendelkezik elegendő fizikai erővel. Egy sertés elpusztítása sem lehetetlen, bár minél nagyobb testű az az állat, amit szeretnénk megenni, annál nagyobb erőkifejtést, vagy más eszközt kíván.
Nos, a sárgarépa és a káposzta valószínűleg ugyanúgy szenved. Hiszen előbb vezettem le, hogy a növények is élnek és éreznek. Mitől lenne hát jobb, kíméletesebb az, aki nem fogaszt húst? Véleményem szerint ez inkább csak divat és az is lehet, hogy mesterségesen terjesztik a médiák meg egyebek, mert ezzel szeretnék meggátolni a maradék vadon élő állatok kipusztítását. No, azzal tényleg magunk alatt vágjuk a fát, ha nem hagyunk konkurrenciát! Legalább annyira, ha nem jobban, mint a környezetszennyezéssel. Ha mindent kipusztítunk akkor nem lesz hús, nem lesz változatos az étrendünk.

Az ember mindenevőnek született. Testünknek éppen úgy szüksége van állati, mint növényi táplálékra. Aki azt állítja például, hogy a szójából elkészített étkeknek ugyanolyan íze van, mint a húsból készülteknek, azt megkérdezném, mi a véleményük arról, hogy van-e különbség a vibrátor és egy férfi között? Pótolható tehát a hús az étrendemben, mint ahogy a férfi is a szexemben. Csakhogy egy pótszer sohasem ugyanazt a funkciót tölti be, mint az eredeti, erre a célra „kitalált” valami. A vibrátor ugyan sokkal türelmesebb, de sohasem fog teherbe ejteni. Ez előny is, meg nem is. Az állati eredetű ételt pótló növényi eredetű táplálék is pótszer. Annak is megvan a funkciója, lehet előnye, de biztosan kimutatható a hátránya is. Én tudománytalan, logikai úton csak ennyire akarom, mert ez közérthető. Hogy mennyire hihető, azt úgyis mindenki önmaga dönti el. Ám az az aggály, miszerint azért nem eszek húst, mert érző lényeket pusztítanék, az nevetséges!

Ha már a pusztításnál tartunk… Mindig eszembe jut a bálnák siránkozó, könyörgő hangja, pedig őket az emberek többsége nem evésre szánta, hanem csupán pár alkatrésze volt „hasznos”! Na meg, ők is éreztek és emlősök voltak. Hogy miért írom múlt időben, amikor a folyamat ma sem állt le, minden tilalom ellenére? Talán csak azért, mert remélem, hogy nem pusztul ki minden bálnafaj végérvényesen. Némelyik tudós szerint lehetnek ők „rokonaink” is az agytérfogatuk miatt. Más miatt is talán. Emlősök, bár a macska is az. A hangyákat sem esszük meg, mégse foglalkozik azzal senki, ha a parkban sétálva rátapos egy hangyabolyra. Ok, ők kisebbek, de élnek és fáj nekik, ha rájuk tapodunk. Csakhogy ha nem veszem észre? A bálnákról ezt nem mondhatom el és például a bengáli tigrisről sem. Ez utóbbi fajból sem sok példány él ma már. Nem mintha a húsa keresett lett volna, bár egyes népcsoportok a fiatal példányokból is ettek és talán ma is ennének, de az igazi pusztító, az Európából származó humanoid embernek sosem ízlett. Kizárólag a heréi és a bundája miatt ölték őket, amiatt pusztították ki mára majdnem teljesen. Az sokkal értelmetlenebb pusztítás, ha nem önvédelemből, vagy élelemszerzés céljából ölök, ugye? Vajon mit éreznek szegény bálnák, amint azt látják, hogy fajtársaik, testvéreik megcsonkítva rohadnak temetetlenül a parton? Vagy ha a vízben találkoznak velük, az se lehet kellemes. Nagyjából úgy érezhetnek, mint az ember, azaz én, vagy te kedves olvasóm, ha egy csatatérre, vagy egy tömegszerencsétlenség helyszínére tévednénk. Ázsiában és Amerikában sok áradás után látható olyan. Másutt tűzvész után lenne látható, csakhogy a tűz kíméletlenebb, mert még a csontokat is elemészti.
De nem muszáj horrorba menni, azt amúgy is utálom, akár emberi, akár nem emberi életekről van szó. A téma nem is az lett volna, hanem csak az étrendünk különbözősége.

Ez az írás nem orvosi, és egyáltalán nem tudományos alapokon nyugszik, ám én így gondolom, ez az én igazam. Mondjuk a logika valahol mégiscsak tudomány, szóval talán…

Ha mást gondolsz erről, vagy tájékozottabb szeretnél lenni e kérdésben nyugodtan olvass más információkat e témában.