Eduárd

Anyuék elmentek nyaralni külföldre és engem nem hagyhattak egyedül, de elvinni nem tudtak.
„Kevés a pénz” – mondták és mivel tudtam, hogy az utazást ajándékba kapták, nem lehettem annyira szívtelen, hogy ellenezzem az ötletet.
Ekként kerültem nagynéném otthonába. Voltam náluk már párszor. Régebben. Annak idején nagyon idegesített az a kis liba, aki unokatesóm volna. Zsófika tehát nem nőtt a szívemhez, de a nagynéném… Na ő aztán már igen! Britta néni ugyanis szép idomokkal volt megáldva és a modora ellen se lehetett kifogásom. Imádta a fiúkat – engem is. Ennek régebben is jelét adta akként, hogy sokszor végig simított a nadrágomon. Nagybátyám, Zsolti, apu öccse, többször megrótta ezért, de valójában látszott rajta, hogy annyira nem neheztel érte. Nem hittem ugyan, hogy élvezte, de nem is ellenezte. Egyszerűen ráhagyta az asszonyára, bár néha azt mondta neki, hogy: „Te kurva!”
Nem hihettem ugyan, hogy nem szeretik egymást, hiszen alkalomadtán kilestem őket és nagyon nagyot szeretkeztek.
Én akkor még csak 13 voltam – most 17. A hugim aki akkor volt 11 igencsak kifejlődött az évek során testileg! Szellemileg talán nem, de a teste… Csodás látvány. Minden osztálytársam álmába beleférne szerintem. Az enyémbe nagyon is befért. Többször masztiztam rá gondolva, de ez nem volt gyakori. Talán havonta egyszer–kétszer… Egészen addig, amíg…

Odaköltöztem hát ehhez a családhoz, míg anyuék távol voltak otthonról.
Unatkoztam és a mobilon kerestem egy appot. Játékot. Imádok játszani mindent. Na jó, sok mindent. A szexgame nem vonz, de a cosplay igen. Találtam egy ilyet. Regisztráltam. A karakterek zöme szexi lányokból állt. Hát igen, pasikra nem annyira kíváncsi a közönség. Végig böngésztem a résztvevőket, de mielőtt választhattam volna magamnak egy karaktert, bealudtam.
Volt egy Zsófihoz hasonló karakter, bár csak arcra hasonlítottak. Élőben Zsófi sokkal szebb volt, mint a karakter. Teltebb idomai és mindene elbűvölőbbnek tetszett. Csakhogy ő az unokahugim és nem gondolhatok rá úgy, ugye? Ettől függetlenül mégis róla álmodtam. Nagyon szépet. Szopott, én nyaltam őt és aztán orgazmusig dugtam!
Valami zajra riadtam.
Felébredve azt tapasztaltam, hogy a rudam félárbocon, de a zajforrását nem találom.
Nem sejthettem, hogy ez történt:

Természetesen arról sem tudhattam, hogy belőle efféle reakciót válthatna ki:

Az én szememben akkoriban minden nő istennőnek számított. Csodálatos és gyönyörű, de megközelíthetetlenek. Számomra legalábbis… Szólni sem mertem olyanhoz emiatt, aki nekem tetszett. Ezt nevezik gátlásnak?! Nem tudhattam, mégis így éreztem.

Ó, ha akkor tudtam volna, hogy nem istennők! Hogy éppúgy érző lények, emberek, mint én magam.
Azt meg főleg nem gondolhattam, hogy némelyik lánynak az álmában én szerepelhetnék éppúgy, mint ahogy közülük sokan az enyéimben. Ezt butaságnak tartottam volna, hiszen ki akarna ilyen langaléta, bugyuta srácot az álmába?! Ezt még akkor sem hittem el, mikor felocsúdva álmomból hangokat hallottam és azokat követve megláttam, Zsófi gyönyörű testét, amint épp simogatja magát.
Egészen addig, csak videókon láttam olyat. Nem is hittem el, mert nekem pl a simogatástól nem lett sohasem jó. Muszáj volt megérintenem magam és húzogatni, ha azt akartam, hogy nagyon élvezzem. Nos, Zsófinak egészen biztosan nem én járok most a buksijában, de szívesen járna most ott bármim, ahol az ő keze táncol éppen. De nem! Nem tehetem! Hiszen ő rokon, az unokahugom, bámennyire is szép és már nem az a butuska kis liba, hanem felnőtt az istennők világába. Nos, nem teljesen. Ő még csak félistennő, de ez mit sem von le a vonzerejéből. Vágyom rá? Tagadhatatlan, de nem szabad, ezt tudom. Egyébként is… Csak vendégségben vagyok. Majd elmúlik.

Visszatérve a szobámba azért jócskán elmerengtem rajta. A formás popsiján, mellein, szemén és főként a száján jártak a gondolataim. Ok, a többi testrésze is – bármelyik – csábító, de…
Ekkor újabb zajt hallottam az ajtó irányából. „Francba! Ez a nagynéném lesz.”
Rendben, ő is csábító, de túl öreg hozzám. Valamivel több mint 30, talán. Nem. Biztosan több, hiszen Zsófi most már 14. Behunytam a szemem és vártam, hogy elmenjen.
Mikor távozott akkor észleltem milyen buta is vagyok! A farkam nem takartam el. Na, mindegy. Csak nem szid le érte. Mert nem is tehetek róla, hogy felállt álmomban – na meg Zsófi igéző teste látványára.

* * *
Zsófi

Anyuék telefonáltak nekem, hogy megint vendégünk lesz az a kis pöcs, aki az unokabátyám. Lenne, ha én akarnám. De utálom a pasikat. Szóval nincs nekem olyan rokonom, hogy férfi. Ez alól kivétel természetesen az idősebb nem képviselői. Apu, nagypapa és mindenki más aki rokon.
Eduárd is az – figyelmeztetett egy hang a bensőmben. De ő nem számít– gondolom. Hiszen ő csak egy fiú. Kicsi és buta. Persze minden fiú buta, de ő aztán…
Bánom, hogy megszülettem. Minek ide ő nekem?! Biztosan csak azért jött, hogy megint felbosszantson. Ugyan! Azt megtette helyette a barátom. Aki már nem is a barátom. Csak expasim, ok? Amióta láttam smárolni azzal a ribanccal, már nem akarom őt. Nem kell! Minek?!
Ha szebb lenne mint én… De nem az! Ha csak anyuék mondanák, talán el se hinném, de az összes barátom és barinőm azt hangoztatta, hogy kettőnk közül én vagyok a szebb, jobb, okosabb… Ennyi ember nem tévedhet, igaz?!
Mégse én kellettem neki! A szemét!
Egyáltalán miért kellett vele leállnom?! Ok, tetszett a kedvessége, az illata és a csókja íze, de…

Mikor hazaérek már látom, hogy nem ő az egyedüli férfi az univerzumban. Sőt! Ő csak egy pasiutánzat, ha az unokatesóm mostani alakját, testét látom. Mert most azt látom…

Apu néha szokott ejtőzni a vendégszobában és mindig horkol, tehát erről – úgy gondoltam – rá találok. Most is ez után a hang után mentem és… Nem ő volt. Ettől még tetszik. Sőt! Beindultam rá. Nahát! Sose gondoltam volna, hogy erre az utálatos srácra gerjednék bármikor.
Igaz, régebben utálatos volt velem. Lehet most is az lenne. Ki akarnám én azt próbálni? Dehogy!
Csakhogy… A látvány és az illata sokkal jobb mint amiről valaha álmodhattam. El is raktározom magamban ezeket, majd csendben bevonulok a szobámba és megérintem a kincsem.
Tudom, hogy hamarosan fenomenális élvezetben lesz részem.

* * *
Brigitta

Hazaérkezem. Fáradt vagyok. Férjem figyelmeztetett, hogy talán nem leszek egyedül. Tesója megörvendeztetett édes kicsi fia vendégségével. Nahát! Imádom a gyerekeket, de ,az a kis csitri…. Az idegeimre megy. Folyton locsog és kocsányon lógnak a szemei mikor rám tekint. Nagyon zavaró. Sőt. Irritáló egy idő után. De nincs mit tenni, muszáj elviselni.
Elkészítem a vacsorát. Megkóstolom a levest és a rántott pulykamellet is. Finomnak tűnik. Készítek hozzá még ezt, azt, hogy ízletesebb legyen, majd benézek a vendégszobába, mert nagy a csend. A szándékom annyi, hogy ellenőrzöm, tiszta–e az ágyhuzat és ilyesmi. Ehelyett egy hatalmas fasz ágaskodik az ágyon! Na, erre nem számíthattam. Nem is igazán tudatosul bennem, hogy pasihoz tartozik az a szerszám. A férjemnek tuti nincs ekkora! Csak tátott szájjal csodálom egy ideig, majd eszembe ötlik, hogy minden efféléhez tartozik egy férfi is. Nem tévedtem, most is.
Csakhogy az a férfi nem férfi, hanem egy gyerek. Kisfiús arca ugyan markáns vonásokat tükröz már most is, de mégse mondható pasinak! Nem, ez a szépség nem lehet az övé. Talán csak kölcsönkapta! De akárhogy is, most muszáj erre gondolva elérnem a csúcsra.
A vacsora kész, vendégszoba ellenőrizve, nincs más dolgom hát… Megyek a hálónkba és „ellátom” magam.

* * *
Eduárd

Éreztem és élveztem, amint nagynéném szeme tágra nyílt a látványomra. Ok, biztosan nem a felsőtestem igézte meg őt, de vajon akkor mi lehetett ennek az oka? Végiggondoltam a testrészeim. Bicepsze, mellizom, comb, vádli… Csupa olyan amire szerintem „harapnának” a lányok. Egyik ilyen dolog se volt különleges rajtam. Talán ami bennük lenne… – gondoltam. Na de… Mindkettő rokon! Ilyesmire nem is szabadna gondolnom!
Mégis… Ha mondjuk Brigitta… Hiszen ő nem vér szerinti rokon. Ha benne lennék akkor talán megtudhatnám, mit látott különlegesnek rajtam.
Csakhogy én nem rá vágytam. Rendben, ha felajánlkozna Britta–istennő, nem mondhatnék nemet, de Zsófira vágytam. Muszáj lesz megszereznem magamnak! Addig míg itt lakok. Soha jobb alkalom. Azonnal el is határozom, hogy ezt a tervet én bizony hamarosan valóra váltom.
A baj csak az, hogy semmi tervem nincs. Ha rá gondolok kiürül az agyam és rajta kívül semmi másra nem tudok gondolni. A másik gond, hogy nem tudok nem rá gondolni. Egyfolytában ő jár az eszemben. Még akkor is, mikor lehunyt szemem ellenére érzékelem, hogy faszom körbefonja valami forró, nedves és csodálatosan finom érzés.
Nem merek felnézni. Hagyom megtörténni a dolgokat.
Bizonyos idő elteltével viszont muszáj kezemnek felfedező útra indulnia. Erős szálú, közepesen hosszú dús, hajkorona.
Látnom kell a színét! Résnyire nyitom a szemem, és mivel nem koncentrálok, majdnem eldurranok. Sikerül azonban időben visszatartanom. Abból az irányból némi csalódott morajlást hallok.
Na még egy próba! Vörös! Zsófié most szöszi, ezt láttam. Vörös meg Brittáé. De egy ilyen öreg nőnek, mitől lenne ennyire forró és nedves? Mégis, az érzés nagyon kellemes. Nem állom meg és kinyilatkoztatom:
– Csodálatos amit csinálsz! Ennél jobb már csak akkor lehetne, ha máshova dugnád.
Azonnal meg is bánom a szemtelenségem, mert abbamarad a kellemes érzés. Gondolom most arra következtetésre jut, hogy meg kell engem büntetni a szemtelenségemért.
– Te akarsz engem? – hallom egyszercsak Britta hangját.
– Hallod. Most úgy szét basználak, hogy soha senki jobban nálam…
Hogy ezt honnan vettem?! Én nem vagyok ilyen.
– Nahát! Ne ígérj olyat, amit nem tudsz teljesíteni, kis csitri!
– Nem–e?! – kiáltom és fogalmam sincs honnan merítettem magamban az erőt, hogy ezt követően már csak azt észlelem, hogy Britta hanyatt vágva az ágyon – talán nyekkent is egy kicsit, de ki foglalkozik most ilyen aprósággal – én meg fölötte és már tövig vagyok benne.
– Aztaa… Hát ez… – csak ennyit tudok kinyögni.
– Na mi van kisfiúcska? Elakadt a hangod? Adjak mesterséges légzést talán? – nevet rám Brigitta alólam.
Ez a nő nem tartja nehéznek, hogy rajta fekszem. Azt sem, hogy benne vagyok tövig, egészen. Ehelyett csúfolódni látszik, mert nem tudom azonnal feldolgozni az érzéseim. Ez tényleg nagyszerű, sőt, csodálatos! Sohasem éreztem még ilyet. Lehet most se szabadna… Elindulok belőle kifelé, miközben a szemét lesem.
– Te! Ne merd most kivenni! Ha már felizgattál muszáj befejezned, máskülönben elmondom a nagybátyádnak, hogy mit tettél velem – zsörtölődik Brigitta.
– De… Te… Rokon… – nyüszögöm.
– Nekem ugyan nem! Ha a férjem basznád talán elmondhatnád ezt, de neki mindegy lenne, mert úgyse lenne gyereketek egyiknek se a másiktól – nevet és átkulcsolja a derekam a lábával.
Átgondolva a helyzetet, igazat kell adnom neki. Mégis… Valami még visszatart.
– Lehet – suttogom – De… Te is akarod? Azt akarod, hogy megbasszalak?
A végét szerintem nem is hallja, mert már a közepén lelkes igenlő választ ad és nemcsak szavakkal, hanem altestét is mozgatja, ringatja ennek bizonyítására.
Ez valahogy érdekes módon hat rám. Nem csak a mozdulata és az illata, meg az érintése, hanem az egész szituáció úgy egyben.
Elfeledkezem mindenről. Magamról, róla, a világról… Majd rávetem magam. Harapom, csókolom és baszom, olyan ütemben, hogy a varrógép maximális fokon is elszégyellné magát e tempó láttán.

Nyilván egy varrógép nem lát. De Zsófi nagyon is. Ugyanis épp ekkor nyit ránk és ledöbben attól amit lát.
Kb két–három perc elteltével sikerül csak sikítania annyit, hogy: – Anyu! Mi a faszt csinálsz?
Pedig nem is ő van felül. Talán engem kellett volna kérdeznie a kis ribinek! Azt hiszem mindjárt cseréltem volna a cérnámmal a tűket. Így maradtam az anyján és kb ebben a pillanatban érezhettem, ahogy Britta puncija feji a farkam. Hagytam elcsöppenni magam és közben rácsókoltam a szép szájára.
Igen, ez volt az ami a legjobban tetszett Brigittában.

Zsófi mozdulni nem tudott, de a keze mégis vándorútra tévedt. Nyomkodta a punciját és simogatta a mellét… Kivontam magam Brigittából és nedveinktől csöpögő farkamra mutatva magamhoz intettem Zsófit.
– Tessék. Ez a tied. Miattad állt fel. Takarítsd el. Ne mondd, hogy nem akarod, mert nem hiszem el. Láttalak masztizni.
– Kislányom… – kezdte volna Britta a lelki tréninget, de Zsófika félbeszakította.
– Anyu! Ne most! Kérlek… Előbb ezt – és bekapta a faszom és lágyan szopta, nyalta. Lankadó farkamnak ez maga volt egy édes melódia. De óriási szerencsének tartottam, hogy elsültem Brittában, máskülönben most egészen biztosan pár másodperc alatt telelövöm Zsófika édes pici száját. Annyira jól esett, hogy miközben ő magamra hagyott, anyujának magyarázkodva, még így is felállt.
– Nyugi anyu, nem mondom el senkinek ezt. Apunak se kell róla tudnia, de kérlek, hagyj nekem is ebből… az édeskéből. Nagyon vágyom most rá. Kell hogy bennem legyen. Ugye megengeditek ezt nekem? – fogta könyörgőre.
Fogalmam sincs kinek szánta a monológja végét. Azt éreztem eközben, hogy ő lassan rám mászik és nagyon lassan, szinte milliméterről–milliméterre ereszti a farkam a testébe.
Úgy megcsókoltam volna! Vágytam rá és a csókjára, de… Ha megteszem, akkor alul az a forróság ami körb eölelt kirobbantotta volna belőlem az agyam is talán. Egyszerűen nem tudtam volna visszafogni magam.
Britta nem szólt semmit, csak nézett. Zsófika szemei meg vitustáncot jártak köztem és anyja tekintete közőtt, de a teste alul továbbra is hullámzott rajtam, egyre mélyebbre fogadva magába a farkam.
Én ekkor már csak őt láttam. Úgy éreztem szeretem. Mindenestől! Kell nekem ez a lány! Ez a nő! Életem részeként akarom őt, bármi is legyen az ára. Ha enyém nem lehet, másé sem lehet ez a kincs!
Ilyen gondolatok fogantak meg az agyamban, bár azt hiszem csak a pillanat hevében.
Hisz őt soha nem tudnám bántani! Ezt tudom. Érzem! Na jó. Leszámítva egy kis popsipaskolást, vagy hajhúzást…
Máris hiányzott, pedig már/még félig benne voltam a puncijában és ajka közelített a számhoz. A hiányérzetem csökkentendő nagyot löktem rajta alulról. Zsófi erre halkan sikkantott. Bele a számba. A lehelete ajkam csiklandozta.
Tudtam, hogy nem a fájdalom miatt tette. Hogy honnan? Na, azt nem tudtam, mégis… Annyira biztos voltam a dolgomban.
Azt hiszem… Talán… Ilyen a szerelem?!
– Szeretlek! – mondtam a szájába halkan, mielőtt vadul rácsókoltam.

* * *
Zsófi

Orgazmusomból felocsúdva észleltem, hogy az egész csak álom volt. Nagyon szomorú lettem. Nem tudtam az okát, de ez a valami arra késztetett, hogy ismét lássam Edut. Így hívtam őt régebben. Mikor még kicsi volt. Lehet, soha többé nem gondolok rá majd kicsiként. Ezután. Talán. De most! Muszáj látnom őt!
E késztetésem a szobája irányába vezetett, ahonnan hangok szűrődtek ki.
Na, de… Nem hozhatta magával a barátnőjét is. Ugye nem?! Egyáltalán van neki? Nem tudtam, de reméltem, hogy nincs.
Nos, ezen szívesen segítenék, ha akarja. Lennék én a barátnője, a kurvája, vagy amit csak akar a drága. Mindent megadnék neki most.
Csakhogy… A hangok félreérthetetlenek voltak. Ő és egy nő. De… Ki lehet az a szerencsés, aki…?
Benyitva anyut láttam és Őt. Úgy gondolom éppen elélveztek. Megálltam és magam simogattam. Nem akartam elrontani kettejük örömét. Na meg élveztem a látványt is. Soha nem láttam még élőben, amint egy nőben egy fasz mozog, ki–be. Na most ennek is vége lett. Vagyis, most már tudtam milyen lehet. Látni. De muszáj ezt az édes dorongot magamban érezni. Eszemet vesztem ha nem kaphatom meg!
Erre pedig azonnal esélyem is lett, mikor ő ezt mondta: „Takaríts le, mert miattad lettem ilyen.”
Ennek ugye semmi értelme, hiszen a vak is láthatta volna, hogy éppen most volt anyum puncijába a farka. Nem lehetett hát miattam ilyen, csak…
Nem érdemes ilyesmin gondolkodnom sem, ha ő kell nekem. Bevettem a számba és a legnagyobb élvezetet igyekeztem nyújtani neki, hátha…
Talán nem volt hatástalan a tettem, mert amint éreztem, hogy jönne, leálltam. Látszólag ugyan anyuhoz kartam szólni, de ez távolról sem volt így. Nyilván szerettem volna, ha anyu se hepajkodik, de… Az elsődleges cél mégis az volt, hogy lássam miként reagálna rám a drága farkinca.
Közben persze nyugtatom anyut.
– Láttam ám mit csináltatok, de tőlem nem tudja meg senki. Cserébe te is tudj titkot tartani. Te meg… Bassz meg! Bassz szét kérlek, úgy ahogy még eddig senkisem. Kérlek szeress most, nagyon engem!
Mire a válasz szeretlek elhangzik, már majdnem bennem is van tövig. Pár mozdulat és repülök. Talán ő is.

* * *
Brigitta

Ez a finom, fiatal férfi test itt rajtam… Annyira izgató…
Csakhogy amikor épp jó, ránk nyit valaki. Fél szemmel észlelem orgazmusom közben, hogy Zsófi a kukkolónk. Ez jó is, meg nem is. Jó, mert ha férjem nyit ránk…
De nem, mert ha elmondja az apjának…
– Kislányom – nyögöm, de nem hagyják folytatni. Az események más irányt vesznek. Ezt nem is bánhatom, mégis… Nem túl kellemes az érzés, hogy alkalmi szeretőm, magamra hagy és a vetélytársnőmmel látszik foglalkozni. Nos, vetélytársra nem gondolhatok. Ő a lányom!
Ennek ellenére féltékeny leszek amint érzékelem, hogy a srác elhagyja a testem. Miatta!
De nem lehetsz féltékeny, te! Ugyan mi a fenét várhattál mást tőle?! Örülj, hogy ennyi is jutott neked a fiatalságából. Ok, én erőszakoltam ki belőle, de akkor is…
Mindeközben hallom boldog üvöltésüket és kislányom hangját nemsokára:
– Nyugi, anyu. Soha nem mondanám el ezt senkinek. Apunak főként nem. Ugye te sem teszed?
Ezek után vagy közben érzékelem, hogy egymás gerjedelmét kioltották. Mikor meghallom a srác „szeretlek” szavát, nagyon elkeseredek.
Nem nekem mondta, de jobb is ez így! Vágytam ugyan arra, hogy engem is szeressen valaki, mégsem állhattam a gyerekeim boldogságának útjában.
Csak legyenek ők boldogok, ha már nekem nem adatott meg ez.
De… Várjunk csak! Ők se lehetnek boldogok. Első unokatestvérek és bármekkora is a vonzalom… Hiába nah. Nincs új a nap alatt.
Eszembe ötlik, amint engem is elkapott a hév egykor. Amint Karcsi lovagoltatott a faszán és sok minden mást is műveltünk egymással… Mégse lehetett ő a férjem. Pedig, tudom, hogy ő is legalább annyira szeretett engem, mint én őt. Vagyis? Nagyon. Igazán! Őszintén. Mégse…
Szóljak nekik? Ugyan? Miért én legyek a rossz hír hozója? Biztosan megtudják idejekorán – mástól. Én ugyan nem szólok bele a boldogságukba! Most mindössze annyi tehetek, hogy kivonulok és magukra hagyom a fiatalokat. Nehéz szívvel, de megteszem. Első a család. Megint! Az élet is ismétli önmagát.