Senki sem tökéletes. Én sem. De van amikor ennek is megvan az előnye. :)

Van egy barátnőm, Noémi, aki él-hal a banánért. Na nem úgy, hanem enni szereti. :D Mindketten szeretjük a narancsot is, de volt már olyan eset, amikor ő ajánlott fel nekem két narancsot egy banánért cserébe.
Van egy nagyon helyes férje. Mit helyes?! Dögös! Annyira, de annyira… De hát… A barátnőm férje mégiscsak tabu.
Azt is észrevettem, hogy én se vagyok Krisznek közömbös. Csakhogy nálam az olyan egyszerű megcsalás szóba se jöhet. Nem és nem! Mert tudom, hogy az élet adok-kapok és amit én egyszer valakinek "adok" azt az élet nekem később - vagy azonnal - úgyis visszaadja. Hát hiányzik nekem egy jókora pofon emiatt az élettől? Ugyan!
Gyakran járunk össze, a srácok is jó haverok. Ilyen alkalmakkor jókat hülyülünk Krisszel is és amikor néha-néha mondja, hogy "De jó lenne veled még egyszer, mert egyszer már jó lett volna", ezeket én is mindig viccel ütöm el, persze benne hagyva a válaszban egy lehetőséget, csak a vicc kedvéért.
Azt is észrevettem, hogy néhanap Nojci is páromon felejti a tekintetét. Elábrándozik és a szeme is álmodozóvá válik. Nem nehéz kitalálni, merre kalandoznak a gondolatai olyankor. Habár hangosan soha nem mondta ki, tudtam, hogy ha lehetőség lenne rá "büntetlenül", akkor Jocit ő tuti nem hagyná kielégítetlenül.
De mivel az élet többnyire "üzlet", ha valamit adok azért, amit kapok, akkor általában kiegyenlítődnek a dolgok. Nincs negatív visszacsatolás, vagy ha mégis, akkor az azonnali és nem váratlan.
Szóval, Noéminek van egy fincsi narancsa. Nem azért, mert Krisz úgy néz ki, bár elismerem, sokszor szívesen belekóstolnék az íze miatt is.
Nekem viszont volt tehát egy banánom. Cserealapnak. Sejtettem, hogy a pasik is ellennének ilyen cserével, bár ebbe nem is igazán gondoltam bele. Csak abba, hogy Kriszt egyszer tényleg meg kéne kapnom. Vagy neki engem. Nézőpont kérdése csupán, de egyiket se illett volna csak úgy előadnom Noéminek. Ő ugyanis még a szendvics miatt is lehülyézett. Azt mondta, hogy ilyet ő sose tenne és elképzelni se tudja, hogy jó lehetne ez bárkinek. Pedig jó az. Én tudom. És nemcsak nekem tetszett, hanem a résztvevő két férfi tagjának is. Legalábbis azt mondták és én hittem nekik.
Noémi egyébként nem prűd. Simán ledobja a bikinijét, ha napozni van kedve, szinte bárki előtt. Aztán - úgy mutatja, hogy - ő van a leginkább meglepődve azon, amilyen reakciókat a közel-távol levő férfi társakból vált ki formás teste és hullámos, vállig érő, gesztenyebarna haja, meg ami ehhez "jár". Sőt! Nem átall felháborodni, ha valaki megjegyzést is tesz rá. Aztán ezeken mi mindig jókat vihogunk, amikor elült a "vihar" és senki sem látja. Szóval neki se kell menni egy kis viccért a padlásra, bár ő ezeket inkább tettekkel produkálja. Nem a szavak embere, na.
Emiatt is gondoltam arra, hogy egyszer én is átveszem ezt a "stílust" tőle, hátha nekem is megy az.
Meghívtuk őket egy gyerekmentes, szigorúan zártkörű házibulira, szombatra. A meghívásból ugyan kimaradt a közepe, de nem is volt rá szükség, mert ők is jól érezték magukat körünkbe.
Szép napos szombat délutánt fogtunk ki. Elmentünk sétálni, fagyizni, madarakat etetni és csónakáztunk is. Mindent négyesben, ki-ki saját párja kezét fogva. Csodás volt ejtőzni a napon is, miközben a fiúk elmerültek a habokban és úszkáltak, labdáztak. Később mi is csatlakoztunk hozzájuk és nagyon jól telt az idő. Sajnos hamar is. A jó dolgok mindig sokkal gyorsabban eltűnnek a valóságban, mint a rosszak. Azok mindig tovább tartanak.
Itt szerencsére semmi rossz nem történt. Csak móka, kacagás és finom falatok hazafelé egy cukrászdában is.
Hazaérve nekiláttunk a grillezésnek. Minden elő volt készítve hozzá, gördülékenyen is ment. Közben legördült a torkunkon is pár pohár ital. Kinek mi volt a kedvence, vagy ki mit kívánt éppen meg. Egymással szemben foglaltunk helyet és ettünk, beszélgettünk. Az idő elszállt, este lett, hangulatvilágítást adott az igazi parázs, amit a grillezést követően rakott tábortűz maradéka adott. Közben táncoltunk, fogyott a pia, kedvünk felszállt a magasba…
Tánc közben persze egyáltalán nem tartottuk be az "etikettet", azaz nem kizárólag mindenki saját párjával táncolt csak. Gondolom ez nem meglepő, mert nem véletlenül a tánc a szex társadalmilag legelfogadottabb formája ma is. Ha teszem azt a boltban, sorban állás közben dörgölőzik hozzám egy pasi, az illetlen, de ha ugyanezt teszi tánc közben az ellen semmi kifogása a legtöbb nőnek. Tánc közben lehet dörgölni magamat a másikhoz, érezni annak testét, borostáját vagy éppen annak hiányát, merevedését és illatát. Azt se bánom olyankor, ha a partnerem érzi rajtam azokat az árulkodó jeleket, amik arra utalnak, hogy felspannoltak a nemi vágyaim.
Táncikálás után újra leültünk és elfogyasztottuk a maradék sültet, ittunk egy keveset és… A trendi az, hogy ilyenkor köszönik meg a vendégek a szíves vendéglátást, esetleg dícsérik is, ha tetszett - néha akkor is, ha nem - és hazamenve, ki-ki saját párjával ágyba bújik és teszi, amit amúgyis szokott ilyenkor. Ritkán mást is megengednek maguknak. Vagy még azt sem.
Én viszont nem szerettem volna még befejezni. Nem, semmiképpen sem úgy!
Elkezdtem csókolózni Jocival, akinek a fürdőnacijából már amúgyis kilátszott a makkja.
"Hogy ezt Noémi miért nem tette szóvá eddig?" - gondolhattam volna, de nem igazán érdekelt, mert tudtam, hogy élvezi a látványt. Na meg éppen beleillett a tervbe, ami nem is volt. Addig… Mert amikor látványunk, vagy ki tudja minek a hatására, barátaink is egymásnak estek, már tudtam mit kell tennem és rögtön neki is láttam. Kedvesem mindig nagyon élvezte, amikor orálisan élvezkedtem rajta. Szerette viszonozni is, de most azt nem hagytam.
- Majd később - súgtam neki.
"Lesz neked meglepi." - gondoltam. Persze figyeltem közben a fiúkra is. Nem volt szabad elélvezniük. Mikor orgazmus-közeli jelek mutatkoztak Kriszen, majd Jocin is, felpattantam - mint aki elfelejtett valamit - és megragadva Noémi kezét magammal ráncigáltam őt a mosdóba. A gördülékenység miatt azért mondtam neki:
- Gyere légyszí, mert sürgősen meg kell veled valamit beszélnem.
Odaérve elintéztük dolgunkat, kézmosás közben megkérdeztem:
- Milyen íze van Krisznek?
Kétféle válaszra számítottam Nojcitól. Egyik szerint szimplán rám kérdez, miért, és akkor beavatom a tervembe. A másik válasz szerint mond valami butaságot és akkor lőttek az egésznek, azaz ma nem lesz párcsere. Ő a számomra legmeglepőbb választ adta:
- Ha megkóstolhatom Jocit, akkor megmondhatom, hasonlít-e Krisz íze az övére. - majd gyorsan, szabadkozva hozzátette - Tudod, nincs viszonyítási alapom és csak a válasz miatt gondoltam…
- Ok. Akkor cseréljünk. Mert ugye a háziasszonynak kötelessége, kedvére tenni a vendégeknek. - kacsintottam rá, mire ő felderült arccal, mosolyogva adott egy puszit és kilibbentünk a srácokhoz. Ki-ki a másik párjához és ott folytattuk, ahol a másikunk abbahagyta. A pasik szeme elkerekedett, majd egymásra pillantottak, vállat vontak és élvezték a kényeztetésünket. Volt egy-egy spricc, mindketten lenyeltük Noémivel. Csak a válasz miatt, persze.
Hogy a srácok ne higgyék, hogy más részük nem jó nekik, kaptak mindketten csókot is és indultunk vissza Nojcival a helyünkre. Vagyis, csak mentünk volna, de Joci és Krisz szinte egyszerre "revans"-ot kiáltva, visszarántottak minket és most ők kóstolgatták gyümölcseinket. Ez elég kényelmetlen volt ott kint.
Így két sóhajtás között kinyögtem,
- Menjünk be, légyszí.
Ölbekaptak minket és bent fejezték be a kóstolót. Hasonlóan puszival fejeztük be ezt a találkozót is.
Gondoltam, hozok mindenkinek egy italt, mert ennyi volt. Na meg háziasszonyi kötelesség az is. Fél perc alatt visszatértem. Jociéknak nem kellett ital, egymást kóstolgatták tovább Nojcival. Mi Krisszel néztük őket, ittunk pár kortyot. Figyeltem az arcát ahogy mellettem ült. Nem láttam haragot vagy fájdalmat, inkább élvezte a látványt. Ahogy a feleségét őelőtte egy másik pasas csókolja… Hoppá, nem csak csókolja. Ez aztán belemerült! Majdnem tövig elsőre.
- Óóóh…
Ez kissé különböző hangszínnel, egyszerre hagyta el ajkunkat Noémivel. Enyém meglepett, övé kéjes. Hm. Ránéztem Kriszre, most vajon mit fog tenni. Ő eddig elgondolkodva simogatta combomat. Szerintem nem tudatosan, inkább a látvány hatására. Az viszont remélem már nem a látvány hatása volt, amikor utánozva Jocit ő bennem merítkezett meg. Azért még így, "bosszúvágytól áthatva" is, roppant figyelmes szerető volt. Annyira gyengéd, hogy a végén - bár nem szokásom amúgy - nekem kellett kérlelnem, hogy:
- Még, még… Erősebben… Beljebb…
Jóval később rá is kérdeztem csak úgy, bárkinek címezve a kérdést:
- Tényleg ennyire törékenynek látszom?
Joci nem értette a kérdést, hiszen kedvesem már beavatott volt testem rejtelmeibe, de Nojcitól kaptam rá végülis választ:
- Pár deka plusz éppen nem ártana rád, bocsi.
A "kis" kukkoló! Volt ideje és lélekjelenléte, hogy meglesse a párját, miközben Joci dolgozott rajta-benne… Nahát! Pedig eskü, hogy én arra se emlékszem, ők mit tettek közben.
Na, az elsőnél nem. Később, már néha igen. Mert a buli folytatódott és - noha Noémit továbbra se sikerült meggyőzni a szendvics finomságáról, azért - ő is sikongatva élvezkedett, mikor a két férfi egyszerre kezelte elöl-hátul a nyílásait. Mert mondanom se kell, sok mindent kipróbáltunk párban és többesben is.
Úgy történt, hogy beszélgettünk és szóba került kinek mi a fantáziája, ki mit valósított meg belőle és most ki mit szeretne, vagyis tudunk-e még jó házigazda módjára segíteni valamiben igen kedves és nagyrabecsült vendégeinknek. Mi pedig megtettünk mindent ami tőlünk telt, minden álszemérmet félredobva arra az egy alkalomra. De mivel semmi sincs ingyen, nemcsak adtunk, kaptunk is. Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak azon a bulin.
És itt a mese vége! Senki se haragszik, senki sem tartozik senkinek semmivel. A barátság mégis megmaradt és az a buli úgy, soha többé nem volt megismételhető.