2023. máj 22.

Tréfáljuk meg a lányokat – Szandra

írta: Nilla30921008
Tréfáljuk meg a lányokat – Szandra

 

Elhatározzuk, hogy megtréfáljuk a lányokat. Szervezünk egy biliárdpartit és párba állunk.
Aztán azt mondjuk mikor veszítünk, hogy sajnos muszáj fizetnem, de te voltál a tét.
Haver megdugja a barátnőmet, de a következő menetben én nyerek. A barátnője tiltakozik, de muszáj fizetniük.

A két feleség jó barátnők. A szükség és férjük haversága, meg az átélt élmények hatására, de kedvelik is egymást.
Mindketten láthatták, hogy mit tesz a másikkal a kedvesük. A férfiak igyekeztek túltenni egymáson, de semmi olyat nem mertek tenni, amivel úgy gondolták, hogy megbánthatják a havert, vagy annak feleségét. Csak húztak egy gumit, kicsit megízlelték a puncikat és megdugták őket. Az első srác, Zoli csak szimplán elmerült Szandrában és élvezettel töltötte meg az óvszert, amikor megérezte a lány orgazmusát. Büszke volt magára, hogy a nő elélvezett a farkán. Tomi ezt akarta túllicitálni azzal, amikor Klaut először misszionárius pózban dugta, élvezve a csókját is, majd mielőtt elélvezhetett volna, megfordította és hátulról hevesen baszva adta meg neki az orgazmus gyönyörét.
– Látod? – kérdezte Zolitól – Klau sokkal nagyobbat sikitott mint Szandra.
Zoli halkan odasúgta neki, hogy a lányok ne hallhassák meg.
– Legközelebb Szandi sikongat jobban.
Szandi mégis meghallotta, mert kacéran rákérdezett.
– Ezt most fenyegetésnek, vagy ígéretnek vegyem?

Később a srácok megegyeztek abban, hogy ez jó volt, szép volt, de csak egyszeri eset volt. Soha többet nem ismétlődhet meg, mivel nem akarta egyikük sem elveszíteni a nőt, akit szeret.

A nők várták a következő alkalmat. Titkon abban reménykedtek, hogy az majd több meglepetéssel szolgál nekik.
Egy alkalommal Klau kérdezte Zolit, amikor az ismét biliárdozni készült barátjával.
– Ugye nem én leszek megint a tét?
– Nem drágám. Soha többé nem teszlek ki olyannak.
– Ok – mondta neje csalódottan.

Klau, amikor legközelebb beszélgettek Szandival elmondta neki, mit hallott Zolitól.
– Azt mondta soha többet nem ad kölcsön senkinek.
– Igen, sajnos nekem is ezt mondta Tomi.
– Sajnos?
– Na hallod... Nem arról beszéltünk azóta is, milyen izgató helyzet volt,
– Igen de... Te vágysz az én kedvesemre?
– Most, hogy rákérdeztél, igen – nevetett Szandi – Na de... Mindegy. Úgyse fog még egyszer megtörténni. Neked nem esett jól Tomival? Tudod, szeretem őt és nem azt akarom, hogy állandóan megcsaljam, vagy elveszítsem őt valaki miatt. De tudom, hogy neked és neki is jó volt együtt. Talán nem ártana néha megismételni. Szerinted?
– Te komolyan azt akarod, hogy feküdjek le újra Tomival?
– Miért ne? Ha utána visszakapom?! Nem kopik az el a használattól.
Kuncogott saját szellemességén. Klau vele kacagott.
– Az már biztos. Te, ha tudnád, hogy utána Zoli mennyire akarta bizonygatni, hogy ő a jobb nekem és sohasem lehet olyan jó még Tomival se, mint vele?! Ajj, annyira élveztem.
– Igen, sejtem. Tomi is nagyon kitett magáért azután. Olyanokat tett meg velem, amire nem is gondoltam volna.
– Na, ugyan, miket?
– Meséltem már. De például tudod, hogy volt már anális élményem, csak nem igazán volt jó. Viszont az után Tomi bebizonyította, hogy igenis lehet az csodás.
– Aha. Emlékszem, hogy mondtad. A részletekre is, de elmesélhetnéd még egyszer. Sajnos Zoli ezt kihagyta. Vagy szerencsére. Bár kíváncsi lennék rá, mégse hiszem, hogy nekem is annyira tetszene.
– Ó, pedig nem rossz az. Csak nem szabad ugyanúgy mint máshol.
– Aha. Ezt is mondtad, meg azt is, hogy ha tudod előre, akkor jobban készülsz rá, hogy ne kelljen a mosógépet olyan nagy fokon üzemeltetni utána.
Vigyorgott kissé kárörvendően Klau.
– Ó, te ribanc! De tudd meg, hogy megérte. Azt se bánnám, ha száz szaros lepedőt kéne mosnom, ha megint olyat tenne – nevetett Szandra.
– Persze arra semmi esély, hogy ugyanezt Zoli tegye velem.
– Mi? Azt akarod, hogy a férjem seggbe basszon? Te nem vagy normális. Hogy tudnék utána szeretkezni vele. Szar érzés lenne, ha utána a puncimban lenne.
– Ugyan már. Azt is le lehet mosni. Még hipó se kell hozzá. Cserébe te is kipróbálhatod az enyémmel. Ő garantáltan meg tudja adni neked, amit nekem. Ha nem tetszik, max megdugod másképp.
– Te nem figyeltél. A srácok nem akarják még egyszer. Rámehet a barátság, vagy elcsábulhatunk...
Szerintük. De mi tudjuk, hogy mit akarunk. Szerinted butábbak vagyunk mint ők?
– Ja, persze. Sok mindenre rá lehetne venni őket. De én azt akarom, hogy kapják vissza amit adtak.
– Tréfáljuk meg őket mi is, jó?
Ebben maradt a két lány.

– Drágám, beszélned kéne Klauval – szól kétségbeesetten Szandra Tomihoz másnap.
– Muszáj valahogy rávenned, hogy haladékot adjon.
– Haladékot? Mire?
– Arról van szó, hogy a múltkor lenyúlták a pénzünket és valamiből meg kellett élni a következő fizuig. Ő meg ideadta az összes megtakarított pénzüket, és most kéri vissza. Sürgősen kell neki, azt mondja. Csakhogy két hónap kellene még minimum, hogy összejöjjön annyi. Eredetileg az volt a határidő, de meggondolta magát. Kérlek... beszélnél vele? Tudom, hogy te rá tudod őt venni erre – mondta Szandra hízelegve.
– Rendben. Beszélek Zolival és...
– Jajj ne! Zoli nem tudhatja meg! Képzeld, hogy kiakadna. Gondold meg! Az volt félretéve a jövő nyaralásra. Ezt ő mondta egyszer, hogy arra gyűjtenek. Ha megtudja, hogy Klau nekem adta, ki tudja mit tesz? Lehet, hogy véget vetne a barátságotoknak is, de tőle tuti nem számíthatsz haladékra. Szóval akkor inkább hagyd. Majd megoldom. Max vállalok megint táncot.
– Szó se lehet róla. Emlékszel egyszer, amikor Bélával voltál, akkor is mi lett a vége?
– Az csak egyszer volt. És szerintem akkor tettek valamit a piámba. Vagy már előtte az üdítőmbe, mert eleinte a piát se akartam elfogadni. Tudod, mert mutattam a videót amit azok a hülyék csináltak. Dicsekedni akartak vele, meg zsarolni engem.
– Emlékszem. Azt is nekem kellett elrendeznem. De nem csinálhatod megint. Nem teszlek ki olyannak még egyszer. Mi van, ha legközelebb terhes leszel? Nem, szó se lehet arról.
– Akkor beszélj lécci Klauval. De Zoli nem tudhatja meg!
– Ok. Akkor inkább Klau. Majd…
– Várj. Felhívom neked, ha most ráérsz. Tudom, hogy Zoli most nincs otthon. Nehogy véletlen kihallgasson titeket.
– Ok.

– Szia Klau. Tomi szeretne beszélni veled.
– Ha akar valamit jöjjön és mondja a szemembe.
Válaszol Klau dühösen. Persze Tomi hallhatta.
Barátnőm letette. Mondom Tominak:
– Azt mondta vár téged most, ha beszélni akarsz vele.
– Jól van. Igyekszem haza kicsim – mondja Tomi.
– Nem kell sietned. Csak érd el a haladékot nála. Addig én főzök neked valami finomat. Szeretlek!
Megcsókol és elmegy. Eddig minden a terv szerint halad. Remélem a ribi nem felejti el utána elküldeni nekem a videót. Az volt a feltételem. Látni akarom mit tesznek. Másképp féltékeny leszek. Persze Klau megígérte, csak hogy kipróbálhassa az anált. Bár szerintem volt már neki olyan és tetszett is, csak szégyellte nekem bevallani. Nah, meglátjuk nemsokára.

Pár óra múlva – mielőtt még Tomi hazaérne – kapok egy mailt. Klau az. Benne egy megosztás egy drive–ról. Ránézek. Hűha, ez vagy jó minőség vagy jó hosszú, mert elég nagy fájlméret. Van majd négy gigabájt.
Később kiderül, hogy mindkettő. 1920*1024-es vid és tényleg van négy óra.
Közben hazaér Tomi, így nem nézhetem meg. Furdalja az oldalam a kíváncsiság.
– Sikerült Drágám?
– Aha.
– Na és mennyi haladékot kaptunk?
– Öt hónapot.
Aztaa, gondolom magamban. Öt orgazmust kapott Klau?! Az nem semmi lehetett.
– Csak azért nem adhatott többet, mert áprilisban már be kell fizetniük a nyaralást.
Még jobban elcsodálkozok, és már nagyon kíváncsi vagyok arra a videóra. Vajon mit csinálhattak amiért Klaunak több mint öt orgazmusa volt?

Kellemesen megvacsoráztunk, és nem erőltettem szerelmemet a szeretkezéssel aznap. Nem akarom én, hogy lerokkanjon, szóval elteszem őt másnapra. Együtt fürdünk szokás szerint és utána hozzá bújok. Rekord idő alatt elalszik, én meg megnézhetem a videt. Végre! Már nagyon kíváncsi vagyok!
A videó onnantól látszik, hogy Tomi és Klau leülnek egymással szemben.
Tomi rögtön a tárgyra tér. Nagyon megijeszthette a drágámat, hogy újra táncoslányként akarok mellékeshez jutni, ha ilyen türelmetlen. Ok, nekem se volt kellemes az emlék és sokkolt is, amikor később azok a faszok eljuttatták a videót rólam, amin minden olyan látszott, ami kiesett akkor a fejemből, de én azt azóta feldolgoztam magamban. Ő úgy tűnik nem.

– Nézd Klau, tudom, hogy Szandi sokkal tartozik neked.
– Igen, szerintem is. Tudom, hogy nélkülem sose találtok egymásra, de hogy jön ez épp most ide?
– Öhm... Én nem erre gondoltam. Hanem a pénzre.
– Ó, szóval elmondta az a ribanc? Pedig megbeszéltük, hogy senkinek egy szót se! –mondta mérgesen Klau.
– Tudod, hogy mi mindent megbeszélünk. Nagyon szeretjük egymást. De azt is tudod, hogy nem tudja azonnal visszaadni. Benne vagyok egy projectben ami pár hónapon belül biztos sok pénzt hoz.
– Zolival együtt?
– Nem, Zoli ebben nincs benne. Nem akarta kockáztatni a megtakarításotokat ezzel a befektetéssel.
– Ajjaj. Akkor ezért mondta nekem, hogy sürgősen kell neki az a pénz. De nem tudom neki adni, ameddig Szandra vissza nem adja.
– Talán rá kéne beszélned Zolit, hogy várjon egy kicsit.
– És miért tenné? Na és én? Én miért akarnám őt becsapni? Nem, amint hazajön elmondok neki mindent. Lehet, hogy megharagszik, de majd megbékél. Mindig sikerül lecsillapítanom – kacsint Tomira Klau.
Látszik a barátnőmön, hogy ez már flört. Kacérkodik vele, eszébe juttatja páromnak, hogy milyen lehetett nemrég neki is élvezni a testét.
– Aha. Neked biztos megbocsát. De szerinted nekünk is? Szandrának se hiszem, de talán nekem sem. Ugye nem akarod elrontani köztünk a haverságot? Nem olyannak ismertelek meg.
– Mert nem is vagyok olyan – durcáskodik Klau – De hazudni max a barátaimért szoktam. Szandit eddig annak tartottam, de most már nem tudom.
– Na és engem? Én is a barátod vagyok.
– Igaz. De vagy e annyira jó barátom?
– Mennyire?
– Én is ezt kérdezem. Mostanában puszit se adsz köszöntésképp és...
– Ó, hacsak ez a baj.
– Komolyan bepótolnád? Áá... Azt úgyse tudod. Sokkal tartozol ám.
– Na azon igazán nem múlik. Imádlak csókolgatni. Zoli úgyse lesz itthon még pár óráig.
– Állj, állj. Csak pusziról volt szó nem csókról – nevet Klau.
– De te komolyan tudnál engem órákig puszikálni?
– Ha nem tartanék attól, hogy véget vet a barátságnak köztem és Zoli között akár napokig is. Na meg szeretnélek meggyőzni, hogy csak elfelejtettem azokat a puszikat, de nem azért mert utállak, vagy nem tartalak a legjobb barátomnak.
– Hát jó. Hagyom magam meggyőzni. Kapsz egy esélyt. Ok?
– De ha Zoli megtudja.
– Zoli most nincs itt. Tőlem ugyan, nem tudhat meg semmit – szögezi le Klaudia.

Tomi nekiáll meggyőzni Klaut, és annyi puszit ad neki, hogy a lánynak már a nyaka is teljesen vörösödik. Ezt látva oda is ad puszit. Eleinte. Mert egy kicsivel később visszamegy és véletlen megnyalintja Klau ajkát. Klau izgalmában kissé eltátja a száját és nyelvével körbenyalja kiszáradt ajkát. Tomi besegít neki. Ő is nedvesíti Klau száját. Öt perc csókolózás, és ugyanennyi nyelvcsata után a nő mutatja Tominak, hogy a nyaka is száraz. Lejjebb tolja annak fejét és mondja.
– Itt is kiszáradt.
Tomi persze nedvesíti ott is. Klau még lejjebb irányítja az arcát egészen a melléig.
– Kérlek. Itt is nagyon száraz...
Tomi viszont azt gondolja nem jó dolog a blúzt, melltartót összenyálazni. Hogy ne kelljen barátnőjének kimosni, inkább leveszi azokat és csak a bőrét nyalogatja. Nedvesíti mindkét mellét felváltva.
– Mmm... Úgy érzem itt a legszárazabb – mondja, majd a bimbókat is nyálazza. Ezután rálehelve szemléli meg őket. Nem lehet elégedett az eredménnyel, mert ismét kezelésbe – azaz nyelvezésbe – veszi őket. Most már hosszabb időt tölt velük. Klau egy ideig nem szól, csak nyögdécsel. Úgy 20-30 perc után szól csak rá Tomira.
– Nem néznéd meg a hasam? Mintha valami megcsípte volna. Lehet beszorult egy méhecske vagy egy darázsraj. Na meg… Úgy érzem ott is száraz.
Tomi nem akarja, hogy a darazsak csipkedjék a nyelvét, ezért előbb tenyérrel fedezi fel a környéket. Klaun látszik, hogy elégedett és most ő játszik saját mellével.
Tomi egyre lejjebb halad. Talál valamit, de ahelyett, hogy szóvá tenné, hogy az bizony nem száraz, hanem lucskos már, inkább azt is nyálazgatja. Ujjával igyekszik tömködni nedvességet mindenhova. Jut belőle a punciba is, meg a popsiba. Klau egyre jobban élvezi a barátságot, valamit hiányol viszont. Egy barátnak illik viszonozni a szívességet, rászól hát Tomira.
– Hé ne csak te élvezkedj, te perverz. Fordulj csak ide!
Tomi sejti mit akar Klau és engedelmeskedik. Klau gyorsan kibontja, majd lágyan nyalogatja ő is. A nedvesítés ezen a ponton is sikeres, de Klau többet akar. Bekapja Tomit tövig, majd már a nyelvével nyalogatja a száján: belül.
Ez is ment vagy negyed órát! Azta... Úgy látszik én jobban szopok, mert Tomi velem ugyan sohasem bírta tíz percnél tovább! – gondolom, de lássuk a medvét vagyis inkább a vid folytatását.
A folytatásban Klau mondja Tominak.
– Gyere belém. Érezni akarlak a puncimban.

A látvány engem se hagy hidegen. Kedvesem alszik, nem ébreszthetem most fel. De van más megoldás. Fel vagyok az ilyenek ellen vértezve már egy ideje. Előveszem a sybianom és ráülök. Így nem kell odafigyelnem arra. Működik az önmagában is. Na meg bennem is. Legfeljebb majd megállítom a videót, vagy visszanézem később, ha ahhoz a részhez érek, amikor éppen nekem is jó Tomi közben forgatja Klaut összevissza, a lány pedig irányítja
– Erősebben… mélyebben… gyorsabban…
Na, de ez Tomit nem hatja meg, mivel hogy ő a férfi. Majd ő eldönti hogy lesz a jó mind kettejüknek. És meg is van az első hónap haladék, bár Tomi még nem tud róla.
Beállt egy kis szünet, szerelmem megpuhult. Klau csak úgy meztelenül, fenékig érő, csillogó, fekete hajával takarva magát, meghívja egy italra lovagját.
– Azt hiszem bizonyítottam, hogy én is rászolgáltam a barátságodra. Jól gondolom? – érdeklődik Tomi.
– Nos, igen. De tudod mit? Tegyük érdekessé a a mai napot. Lenne egy ajánlatom. Ahány orgazmust kapok tőled ma, annyi hónap haladékot kaphatsz. Megfelel így neked?
– Ó, ez nagyon jó ajánlatnak hangzik. Annyira, hogy nem is tudok ellenállni.
Rácuppan Klau szájára és mintha a nyelve leszaladt volna Klau torkába… „Ó, Ez igen szívem! Adj neki, ne kíméld” – mondom félhangosan. Nem mintha félnem kéne attól, hogy szerelmem felébred, hiszen egy kicsit az alvására rásegítettem. Az utolsó pohár borba belecsempésztem egy szem átaltatót. Ennek a hatása felerősítve a piával, na meg a nap közben Klaunál szerzett fáradtsággal, szerintem kiüti annyira, hogy ha mellette dugna meg valaki, most arra se ébredne fel tán. Persze ilyet nem tervezek és amennyire lehet csendben maradok. Élvezem a bennem feltámadó, fokozódó érzéseket és a látványt, ahogy csókolják egymást. Igazi romantikus film. Jó a rendező, mert ilyen csókot még én is ritkán kapok.
Ekkor tudatosul bennem, hogy ismerem a két főszereplőt. Hm. NA nem baj. Mindkettőn jól bosszút fogok állni. Megmutatom majd nekik, hogy én csókolok a legjobban a világon. Pedig ezzel lehet megdöntötték a világrekordot. Ha nem is az idejét, de a legérzékibb volt.
Mikor nagy nehezen abbahagyják, Klau jut először levegőhöz annyira, hogy meg tudjon szólalni.
– Hmm… Ez finom volt. Nos, az ajánlatnak vagy nekem nem tudsz ellenállni? – kérdezi kacéran, de látszik, hogy nagyon kíváncsi a válaszra, mert szemét le se veszi Tomi arcáról.
– Talán mindkettő. Az ajánlat annyiból, hogy már régóta szerettem volna veled egy tesztet, hogy meddig bírjuk, amikor mindketten akarjuk. De most már nem is érdekel a haladék, ha az ajánlat anélkül is él.
Barátnőm rendes volt, mert nem szegi meg a megállapodásunkat.
– Ó, aranyos vagy, de azért a végére majd összeszámoljuk. Tudom, hogy időbe kerül összehozni a tartozást, szóval szerintem ez így igazságos. Vagy Te nem így látod?
– Rendben. Nem beszélek magam ellen. Meddig számoljam?
– Beképzelt – legyinti meg Klau. – Szerintem elég lesz, ha sikerül háromig elszámolnod, de maximum öt lehetne amúgy, mert áprilisban be kell fizetnem az első részletet. Na meg nem hiszem, hogy lenne időnk többre, mielőtt Zoli hazajönne.
– Azt te csak hiszed!
Majd bőszen nekikezd a nagy feladatnak. Nem neheztelhetek rá, mert ő úgy tudja, miattam teszi ezt. Azért, hogy kialkudja a haladékot a – nem létező – kölcsönömre.
Jól „dolgozik” a kedvesem, mert, Klaunál már a harmadik orgazmust számolom, mire nekem is megjön az első. Klau szép fekete hosszú haja, amely egyébként a fenekéig ér, ekkor már szétterülve a feje körül az ágyon. Nem egy kellemetlen látvány még nekem sem, gondolom egy pasit sokkal jobban felizgat.
A nő éppen hason fekszik Tomi előtt, így kitárult a formás feneke, még a popsi lyuka is Tomi előtt. Tomi elgondolkodva kezdi ujjazni a popsiját miközben dugja a punciját. Klaudia nem ellenkezik inkább élvezi amit kap.
Tomi egy idő után gondol egy nagyot és már nem egy, hanem kettő, majd három ujjal merül el Klau popsijában. Biztosan arra gondol, hogyha az nekem is jól esett, akkor talán Klau sem fog tiltakozni ellene. Megnedvesíti a farkát Klau puncijában, majd hozzádörgöli a rózsa nyílásához. Innentől már felcseréli a „nemi szerveit”. Most már az ujjaival matat Klau puncijában, miközben a farkát meríti a lány popsijába. Klau szemei lehunyva, nagyokat nyög. De az arcán látszik, hogy mennyire élvezi.
Ekkor jön az igazi meglepetés. Tomi keze besiklik a párna alá és egy vibrivel együtt bukkan elő. A vibrit betolja Klau puncijába, aki az érzés hatására, felemelkedik az ágyról és hátát ívbe feszítve, a fejét kedvesem vállába üti és majdnem hanyatt dönti. Szerencsére Tomi nem gyenge legény, mert bár nem hiszem, hogy felkészült volna erre, mégis állja a „rohamot” sőt most egy percig még nagyobb sebességre kapcsolva dugja a lány fenekét. Szerintem a vibrit előre maxra állította, mert nagyon gyorsan elélvez, de nem hagyja abba akkor sem, amikor Klau teste megvonaglik, majd előre hasal. Klau egész testében vagy jó tíz percig remeg.
Nem tudom eldönteni mi ez. Ilyenről már olvastam valahol, de sohasem láttam. Arra gondoltam, hogy kamu. Láncorgazmusnak írták, de senki nem tudta megmondani, hány orgazmus érte közben a „szenvedő” felet. Azért én is szívesen átszenvednék ám egy ilyet! Na, talán majd…
Tomi persze egyből lassít, majd egy idő után megáll és csak simogatja puszikálja Klaut mindenhol. Várja, hogy csituljon a remegés. Talán ő látott már ilyet és tudja mit kell tenni, mert nem látszik kétségbeesettnek, inkább csak büszkének.
Eközben bennem tovább dúl a sibyan vibrije és az érzések is. Hamarosan megérkezik a második orgazmusom. Lehet, hogy kicsit hangosabb vagyok, de szerelmem nem ébred fel.
A továbbiakban már annyira érzelmes a vid, hogy csak gyorsítva nézem, és csak akkor állítom meg, mikor beszélgetnek. Az újabb csókok és gyengédségek izgatnak is, de egyben kétségbe is ejtenek. Vajon Klau beleszeretett páromba? Vagy Ő Klauba?
Nos, a beszélgetésből az derül ki, hogy ilyenről szó nincs, de azt is két csók között tisztázzák.
Megegyeznek abban is, hogy megvolt a maximum 5 orgazmus is, így megkapja a haladékot. Tomi is kíváncsi annyira mint én. Megkérdezi:
– Tulajdonképpen mennyi volt?
– Micsoda? – kérdezi Klau végigsimítva Tomi testén majd megcsókolja mielőtt az válaszolhatna.
A csók után Tomi újra kérdezi.
– Tudod te mire gondolok. Hány orgazmust számoltál összesen?
Klau elgondolkodik és készülne egy újabb csókra, de Tomi visszatartja.
– Adok még annyit, amennyit akarsz. Csókot és orgazmust is akár, de tudni akarom hol tartottunk.
– Te négynél drága. Úgy éreztem legalábbis – nevet a nő – De magamról fogalmam sincs. Gondolod tudom azt számolni, amikor percenként van 1–2?
Percenként egy? Ó, az akkor minimum 10! Gyors visszapörgetem a láncorgazmusos részt, megjegyzem az időt majd addig a részig megint gyorsba ahol végre levegőt is kaphat barátnőm. Kivonom egyiket a másikból: 10 perc 44 másodperc! És még nem számoltam ami előtte volt, meg talán később is lehetett neki. A továbbiakat ugyanis nem nézem meg. Az én testemnek elég volt 3 gyönyör. Hm. Most biztosan jól alszik Klau.
Dobok neki egy sms–t: Ha nem alszol még hívj fel. Szendi
Pár perc múlva jön a válasz: Nem tudom felébreszteni. Sürgős? Zoli

Szólj hozzá