Imádom a kigyúrt férfi testek látványát. Mivel most amúgy sincs pasim bejelentkezek egy koedukált edzőterembe. Itt biztosan lesz részem „szemcukorban”.
Mindjárt a bejelentkezés, átöltözés után bemutatkozik egy jóképű srác.
– Szia. Itt fogsz edzeni uyge?
– Szia. Szeretnék.
– Van már edzésterved?
– Nincs, azt mondták beszéljek e trénerrel, majd ő összeállít nekem egyet. Nem tudod hol lehet?
– Ó, bocsáss meg, elfelejtettem bemutatkozni. Én vagyok akit keresel.
„Honnan tudja ez, hogy tetszik nekem?”
– Nem, én az edzőt keresem, tudod… edzésterv…
– Jah, Kovács Róbert vagyok az edző. Gyere mindjárt kezdjük a felmérést és kapsz egy edzéstervet, ok?
– Ó, az jó lenne – meg más is, de azt talán később.
Bevezetésképpen megfuttat a futópadon és gimnasztikázni is segít. Eléggé kifulladok. Javasolja, hogy zuhanyozzak le és utána folytatjuk.
– Az jó lesz.
5 perc múlva kicsit felháborodottan nézek rá.
– Lezuhanyoztál?
– Egy kicsit. Itt sosincs melegvíz?
– Ja, de. Csak most még korán van ahhoz.
Tényleg korán van. Rajtunk kívül senki sincs a teremben. Sebaj! Elleszek én vele!
– Akkor gyere a fekvenyomópadhoz, ok? Tudom, hogy nem illene a súlyod felől érdeklődni, de…
– Semmi baj. 55 kg vagyok.
– Az jó. Akkor kezdésnek úgy 70–et teszek fel és…
– De… Én nem tudok annyit felemelni.
– Nem is kell. Csak megmozdítani próbáld. Ne keseredj el, ha nem sikerül, bár itt mindenki a testsúly másfél–kétszeresét szokta emelni, persze nem azonnal.
– Ok. Na és te hány kiló vagy? – mosolygok rá, mert ha már ő tudja rólam…
– 85. Ha nem edzenék, már lennék vagy 120. A családomban nem ritka a 100 körüli.
– Ó én nem szeretnék annyi lenni.
Közben már elhelyez a padon, háton fekszem és a lábam a pad két szélén terpeszben. Nem vagyok szégyenlős. Ennek a srácnak szívesen teszem szét a lábamat. Na, nem úgy… Habár… Ha most megkérne, talán… Úgysincs bent más rajtunk kívül.
Engedelmesen próbálkozom, de nem tudom megmozdítani sem a rudat.
– Rendben, örülök, hogy megpróbáltad. Most lecserélem a rudat egy üresre. Az üresen csak 30 kg.
– Ok.
Megpróbálom, de amint kicsit megemelem, meginog a kezemben. Majdnem a mellemre ejtem.
– Félek, hogy elejtem.
– Na várj. Ezen segítünk.
Azzal, kerít valahonnan egy bársonyos kötelet és odaköti a rúd közepéhez a kezemet.
– Mit csinálsz?
– Csak rögzítem. Így nem tudod leejteni a földre.
– Na jó.
Nem túl szorosan köti, de azért nem tudnék kiszabadulni.
– Utána azért elengedsz? Nem hagysz itt, ugye? – kérdezem.
– Nem, persze, hogy… Végig veled maradok – feleli és már a lábam kezdi a kezem mellé kötözni.
– Na, de… A lábammal nem fogok tudni így majd támaszkodni.
– Nem is kell. Majd én tartalak, nyugi. Ez most egy különleges edzés lesz, csak neked dolgoztam ki, jó?
– Hát jó.
Sikeresen odakötötte a lábam is, és a sortomtól is megszabadított. Vajon mire készül? Ó, ez igen! Elég szép nagy dudor lett az ő sortján és a nyelve! Isteni! Nem tart sokáig, hogy meginduljanak a nedveim.
– Szólj, ha úgy érzed, hogy sok lenne – mondja kedvesen.
– Abba ne akard most hagyni!
Nem nyelvel vissza, folytatja amit elkezdett.
– Várj csak! Úgy lenne igazságos, ha én is kapnék valamit!
– Rendben – válaszol és már bent is van majdnem tövig. Nem láthattam a farkát, de jó érzés így bennem.
Mikor én elélvezek, neki még nem elég, de észleli az orgazmusom és abbahagyja.
– Te nem akarsz elmenni?
– Ha szeretnéd még, akkor igen. De gondoltam ideje kikötöznöm téged.
– Rendben.
„Amúgyis szerettem volna jobban megnézni magamnak.”
Hamarosan mindketten meztelenek leszünk. Ő mez–telen, rólam meg a sportmelltartó kerül le.
– Megkóstolhatlak?
– Szolgáld ki magad. Mindent a vevőkért.