– Ez mi és egyáltalán, hogy kerül ilyen az irodába?
– Bocsánat, főnök. Biztosan kiesett valahogyan a táskámból.
– Na és maga szerint, hogy fogom megmagyarázni az ügyfeleinknek, ha közülük találja meg valaki?
– Szerencsére nem így történt.
– De ha továbbra is magánál hordja, akkor ez megtörténhet máskor is.
– Nem fog. Ígérem, hogy többet nem hozok be ilyesmit az irodába. – ígértem pironkodva.
– Egyébként szokta ezt itt használni? De őszintén!
– Öhm…
– Csak azért kérdeztem, mert ha igen és a jövőben nem hozza be, akkor ez bizonyos kellemetlenségeket okozhat ami a munka rovására is mehet, mint tudjuk.
– Na de főnök! Tudja, hogy mindig elvégeztem amit rám bízott. Hibátlanul és gyorsan. – háborodtam fel.
– Igaz, ezért is szeretem magát. Nem venném a lelkemre, ha ez a jövőben megváltozna, mert valamiben hiányt szenved. De segíthetünk ezen, csak bíznia kell bennem. Bízik bennem Anett?
– Persze főnök.

– Akkor kérem, mutassa be ennek az eszköznek a használatát.
– De én…
– Látja?! Ennyit ér a maga bizalma!
– Na, de…
– Nincs de. Megkértem magát valamire, de nem teljesítette.
– Tényleg látni akarja?
– Persze. Mi másért kérném?
– Hát jó. Csak ez eléggé kínos nekem.
– Nos, az előbb arról volt szó, hogy bízik bennem. Az őszinteség a mi munkakapcsolatunkban eddig is elengedhetetlen volt. Igaz?
– Igen, főnök!
– Akkor most mondja meg kérem, szokott rám is gondolni, amikor ezt az eszközt használja?
– Ez meg milyen kérdés?
– Csak tessék válaszolni. Időben meg fogja tudni mit, miért kérdezek.
– Hát jó. Igen, néha szoktam. – eközben elkezdtem a bemutatót és mozgattam magamban az áruló szerszámot.
– Jó. – válaszolta.

Meglepődtem. Csak ennyi? Jó? Elfogadja, hogy rá masztizok néha? Lehet fel is izgatja? Ránéztem az arcára. Tényleg felismerhető volt az izgalom. Bár valószínűleg nem a mondanivalóm miatt, hanem mert szeme kimondottan a puncimra tapadt, ahogy mozgatom a dildót bennem.

– Meglepné, ha azt mondom, hogy néha én is gondolok magára így?
– Háát… – tényleg meglepődtem. Megint.

Ő? Rám? Közben? Na, de… Az ügyfeleink többsége szebb nő mint én. Nagyságrendekkel szebbek! Miért én?

 A beszélgetés fordulata annyira meglepett, hogy abba is hagytam a ténykedésem, pedig kezdtem nedvesedni. Nem tette szóvá, nem parancsolt rám, hogy folytassam. Ehelyett így szólt:

– Látom meglepődött. Pedig maga igazán csinos, mindig ápolt, okos és kívánatos nő. Tudja? Egyébként gondolatban tegeződünk. Csak eddig nem mertem felhozni ezt. Zavarná, hogy innentől tegezésre váltsunk?
– Egyáltalán nem. – feleltem, mert gondolatban én is sokszor letegeztem. Igaz, más okból és más hangsúllyal. Rendszerint olyanképpen, hogy "… te fasz…, ezt most miért kellett neked?".

Annyira nagy különbség amúgy sincs a magázás és tegezés között, maximum némi távolságtartás miatt szoktak az emberek ilyesformán udvariaskodni egymással, ami esetünkben ugye már okafogyottá vált. Ha már láthatta testem intim pontjait… Felmerült bennem, mi lenne ha? Mit tennék, ha felajánlana valamilyen folytatást? Közte és köztem. Vele… Ha bennem lenne… A férjem úgyse tudja meg! Habár, nem. Mégse lenne jó ötlet, mert mi van ha teherbe ejt?! Akarok gyereket, de nem tőle.

– Rendben. Ha jól tudom ilyenkor szoktak egy baráti puszit adni egymásnak az emberek.
– Szia drága. Tamás vagyok. – mondta mosolyogva és puszira tartotta az arcát.

Elkábulva az illatától és attól amit mondott és ahogyan mondta, szó nélkül adtam az arca mindkét oldalára puszit. Aztán egy aprót a szájára is. Hm. Nem kellemetlen. Egyáltalán. Sőt. A testem várta volna a folytatást. De nem szabad. Vagy mégis? A helyzetet ő oldotta meg, mert miután én is megkaptam a baráti puszikat, nem vonult vissza, hanem megszagolta, majd meg is puszilta a nyakamat. Tövig nyomtam magamba a vibrit!

– Ez így annyira jó. – szaladt ki a számon akaratlanul is. 

– Látom te is kívánsz engem.
– Nem! De ez tényleg kellemes volt. Ezt csinálhatod, ha akarod.

Kis ideig folytatta, majd lejjebb tévedt a szája. Blúzom kigombolva már a bimbóim csókolgatta, falta, csavargatta… Ez a ténykedés mindig annyira extázisba hoz, hogy néha már ennyitől is el tudok menni. Most meg…  Bennem a vibri valamiért nagyobb ütemre kapcsolt.
Ő észrevette ezt és kezemre tette a kezét, megakadályozva a ténykedésem.

– Hagyd ezt most kérlek. Én jobbat tudok – azzal a kezembe adta meredező farkát, ami időközben valahogyan kiszabadult a nadrágjából. Húztam rajta párat, de megint leállított.
– Szeretnélek megkóstolni. Ugye te is akarod?
– Én nem. Nem is tudom…
– Érzem, hogy kívánsz.
– Igen, de…
– Nyugi, ez köztünk marad. Vegyük ezt munkaebédnek. Olyan jutalomféle mindkettőnknek. Meglátod jó lesz! – búgta azon a szexi hangon, ami néha eddig is elbűvölt.
– Ok. – egyeztem bele – De tudod, gyereket akarok és nem szedek gyógyszert. Gumival meg nem az igazi.
– Megoldjuk édes. – azzal az ajtóra nézett.
– Ugye nem szeretnénk, ha bárki megzavarna? Zárd be kérlek!

Engedelmesen bezártam és visszasétáltam hozzá. Újra az asztal szélére ültetett. Letérdelt elém és lefetyelni kezdett. Igazából megkóstolt. Eddig még a férjem is csak a nedvesedés miatt szokott ott nyalni. Amint megérzi, hogy kellően nedves vagyok a behatoláshoz, már abba is hagyja. Tamás viszont nem tette. Nyalt, szívott és pöckölt a nyelvével, mindig a megfelelő pontokon és időben. Semmit nem hagyott ki. Csiklómtól kiindulva teljes hosszában szántotta végig a nyílásom. A fenekem lyukát is beleértve. Azt férjem sose szokta nyalni, de kellemesnek tűnt az érzés.

Egy művész volt! Fel is hangolta testem húrjait. Felmerült bennem, hogy nyalásból is lediplomázhatna. Simán átmenne a vizsgán ilyen teljesítménnyel.

Sajnos mielőtt jó lett volna nekem, abbahagyta. Nem hagyott bánkódni, mert jutalomként felajánlotta a farkát. Szopogattam, miközben ő fölém hajolva ujjazott. A célpontja nem is a puncim volt, hanem a másik nyílásom.
Nem fájt, mint ahogy a barátnőimtől hallottam, hát hagytam, hadd tegye amit akar. Én meg elvoltam azzal a kisebfajta doronggal. Élveztem, mert ízre se volt rossz és egyébként is imádok játszani a férfiak testével. Főleg a faszukkal. Főleg, ha ilyen szép! Tetszett. 

 Nem hagyott túl sokáig élvezkedni. Mire ismét felfektetett az asztalra, addigra a fenekemben már három ujjal is járt egyszerre! Sejtettem mit akar és kíváncsi is lettem. Ott hátul szűz voltam. Másoktól azt hallottam, hogy az nem jó. Sőt, szörnyű és fájdalmas. Nekem eddig nem okozott fájdalmat. Reméltem ezután se lesz ez rosszabb.

Hatalmas orgazmusom volt. Soha ilyen nagy, ilyen hosszadalmas.
Türelmesen megvárta, míg elcsitul remegésem, de közben se volt tétlen. Ha nem tudnám, hogy felesége van és nem láttam volna, milyen szemekkel néznek egymásra, azt hihettem volna, hogy ez a pasi belém szeretett. Annyira figyelmes volt, hogy ilyet csak a szerelmétől kaphat az ember lánya. Ugye? Vagy mégsem?
Bennem is dúltak az érzések. Szeretem a férjem. Őt választottam és ő engem. Tőle akarok gyereket, de ez…

 Később így szólt.

– Ugye tudod kedves Anett, hogy többé nem hozhatod magaddal a dildót az irodába?! Nem is lesz rá szükség, mert a jövőben, ha ilyen gondod van, használhatsz engem. Kérlek is rá, hogy ne szégyelld, ha szükséged van rám.
– Rendben és köszönöm Tamás.
– Nincs mit köszönnöd drága. Érezhetted, hogy nekem is kellett ez. Régóta vágyok rád, de eddig nem akartam kezdeményezni. Úgy tűnhetett volna, hogy visszaélek a főnök jogaival.  Pedig szó sincs ilyenről. Csodállak! Kívántalak, mint nőt és becsültelek, mint munkaerőt. Igazi kincs vagy számomra.

Ó, milyen jól esett ezt hallanom tőle. El is pityeredtem, pedig alapból erős vagyok ám, nem szoktam picsogni mindenféle hülyeség miatt. Szóval, nem azért dugott meg, mert megtehette, hanem mert tényleg kívánt. Mint nőt! Csodálatosan megnövelte az önbizalmamat ezzel.
Pedig ha belegondolok, szerintem amúgyis engedtem volna neki. Ha azzal állít egyszer oda hozzám, hogy feküdjek le vele, mert ha nem, akkor kirúg… Biztosan utáltam volna érte, de megteszem. Kell ez az állás, mert élvezem a munkát, amit csinálok és a pénz is jó. Őt is megkedveltem. Most egy fokkal jobban. Csodálatos ember. Csodás ez a nap. Szép az élet is.

Na és teljesen megkönnyebbültem.

– Az élményt köszöntem meg. És a bókjaid. – szipogtam – Tudod, eddig ott engem sosem… És az, hogy ennyire figyelmes legyél…

Felemelte az állam, majd lecsókolta könnyeim, gyengéd puszikkal.

– Szóval nem tartasz ezért egy otromba állatnak?
– Dehogy! Tényleg csodálatos volt. Életem eddigi legjobb szeretkezése.
– Ja, és a megszólítás. Ha neked is megfelel maradhatunk ennél, hogy keresztnevünkön szólítjuk egymást. Nekem tetszik az Anett. Mit szólsz?
– A te neved is szép. – meg te is. Tettem hozzá gondolatban. Nem mondtam ki, nehogy félreértse. Azt hihetné, hogy beleszerettem. Pedig nem. Vagy mégis? Lehet szerelmes valaki egyszerre két férfiba? Erre is ő adta meg a választ, mintha kitalálta volna a gondolataimat.

– Tudod, szeretem a feleségem és ez nem változott most sem. Csak, hogy tisztán láss te is. Úgy gondolom, hogy szerelmes vagy te is Ákosba. Igaz?
– Igen, persze. – feleltem halkan, bár még számomra se volt most ez túl meggyőző.
– Nem mondom, hogy nem érzek irántad is szeretetet. Sőt, vágyat is. Igen, azt mindig, amikor rád nézek. De nem ez a szerelem. Egy ember sok másikat is szerethet, de csak egyszerre egyet igazán. Gondolj erre majd, hogy ne legyen bűntudatod, vagy szégyenérzeted, amikor szólnod kell, hogy szükséged van rám.
– De akkor… Ezt te is elvárod majd tőlem?
– Igazad van. Ezt is meg kell beszélnünk. Tudod, a férfiaknak muszáj jobban uralkodniuk az érzelmeiken. Ez az egyik oka annak, hogy ha nem szeretnéd, akkor nem fogok szólni neked, ha nagyon kívánlak se. A másik ok az, hogy én bármikor haza tudok menni és csillapítani tudom az ilyen irányú „éhségemet”. Ez nem jelenti azt, hogy kevésbé foglak kívánni. Szóval a döntés rajtad áll és nem is muszáj most válaszolnod.
– Ha jól értem, te felkínálod önmagad számomra, bármikor, élő vibrátorként, de fordítva nem akarod ezt?
– Félreértesz. Azt nem akarom, hogy úgy érezd, hogy kihasznállak. Sajnos ettől nem tudok magasabb fizetést adni. Ha meg mégis lesz rá lehetőség, az egészen biztosan nem emiatt lesz.
– Értem. Ha én használlak ki az elfogadható, ha te engem, az nem?! – biggyesztettem le a számat.
– Jajj, dehogy! Csak a munkád nagyon fontos és ahhoz, hogy jól végezd továbbra is, azzal nekem teszel jót. Az iroda ugyanis én vagyok. Ok, ez most nagyon cézárosan hangzott, de gondolj bele. Nem érzem áldozatnak magam, mert szép nő vagy, tehát kihasználni engem nem tudsz. Amikor viszont orgazmusra van szükséged munka közben – hogy továbbra is zökkenőmentesen menjen minden – természetesen rendelkezésedre állok, ha akarod, de nekem nem hiszem, hogy illene szólnom hasonló esetben.
– Ugyan miért nem? Azt hiszed csak te adsz nekem valamit és én nem viszonozhatom?
– Ezt akkor vegyem igennek? Vagyis úgy, hogy szólhatok én is, amikor szükségem van rád?
– Igen. Egy kapcsolat szerintem csak oda-vissza alapon működik mindig. Mindegy milyen kapcsolatról van szó. Üzleti kapcsolat esetén például, ha rosszul dolgozol, nem fognak fizetni. Tudod… Oda-vissza. Valamit-valamiért. Érted?
– Persze. Akkor ebben maradunk.

És tényleg. Innentől, ha vibri-hiányom volt, csak szóltam a főnöknek és sose hagyott kielégületlenül. Neki ugyan sose vallottam volna be, de elég sokszor kihasználtam. Szégyellhetném érte magam, de nem fogom. A piros betűs napok közül, amikor nem fájt semmi, csak éppen megvolt, a férjemmel otthon semmi sem volt. Pedig néha vágytam rá. A csókjára, becézgetésre… Ő azzal utasított vissza, hogy akkor neki feláll. Felajánlottam neki azt, hogy leszopom. Ő erre: „az nem ugyanaz". Később – kissé félve – felajánlottam neki az anált is. Erre ő: „undorító vagy ilyenkor szívem”.

Szóval, szerelmem nem akart olyankor engem. Ettől persze megint csak önbizalom hiányom lett, ami az irodában a munkámon is meglátszhatott volna. Az első pár ilyen alkalmat kihagytam, nem szóltam Tamásnak. Féltem, hogy majd ő is így viszonyul hozzám. Egy ilyen alkalommal még egy szabadnapot is kértem, hogy ne rontsak már el valamit, véletlenül se. Neki nem indokoltam, ő meg nem kérdezte, miért kell az a szabadnap. Szó nélkül hazaengedett. Előbb azonban belém diktált egy kávét és egy értekezletre előzőleg hozatott apró süteményt is. Igazi úriember!

Egyik ilyen napon viszont így szólt:

– Azt hittem megállapodtunk kedves Anett, hogy szólsz ha szükséged van rám. Sajnos úgy vettem észre, ezt néha elfelejted. Itt a statisztika az elmúlt félévről.

Azzal elém tett egy grafikont, ami a hibalistámról szólt, napokra lebontva. Jól kivehető volt, amikor a menstruációs napokon többet hibáztam. Vagyis… Csak azokon volt hiba, a többin elvétve egy-egy. Elpirultam és dadogtam.

– Öhm… Ez nem az, aminek látszik.
– Rendben. Akkor magyarázd meg légy szíves, hogy értsem.
– De ez nem olyan téma!
– Úgy gondoltam egymás előtt nincsenek titkaink drága. Se az üzleti, se a magánéletem nem titkoltam előtted, már régóta.

Ez teljesen igaz volt, mert felesége hűtlenségét is nekem vallotta meg, hogy tud róla. Tőlem kért tanácsot, mit tennék a helyében. Adtam, bár nem érdeklődtem utána, hogy megfogadta-e. 
Erről később annyit mondott, hogy megoldódott a helyzet, én meg nem akartam indiszkrét lenni. Tudtam, hogy ekkora bizalom még barátnők között is ritka. Persze attól még szégyelltem magam, mégiscsak férfiból van. Ő ugye nem tudhatja milyen az, amikor az embernek görcsei vannak, vagy fáj a feje annyira, hogy másra nem is tud figyelni?!
Na jó. Talán a fejük néha nekik is fáj, amikor, mondjuk, másnaposak. De az olyan alhasi görcsöket csak a nők érzik. Mint amikor ki akar szakadni az egész belsőd, vagy legalább egy részed magadból. Van rá gyógyszer, persze. Hat is. Többnyire. De soha nem azonnal. Várni kell néha pár órát is, de minimum egyet. Közben meg a falat kaparnám legszívesebben, Na, ezt hogyan értessem meg vele? Nem tudtam, inkább hallgattam.

– Nem gondolod, hogy ez is kölcsönös kéne legyen? Te mondtad, hogy egy kapcsolat mindig kétirányú. Szóval?
– Ez nem ilyen egyszerű…
– Semmi nem egyszerű. Az élet sem az. Azért vagyunk barátok, hogy segítsünk a másiknak, amikor szüksége van rá. Én kértem tőled párszor tanácsot, véleményt és meg is köszöntem, mert mindig okos, jó és hasznos volt, amiket mondtál. Még akkor is jól esett ez tőled, amikor csak megerősítetted, hogy ugyanazt gondolod, amit én is, abban a helyzetben. Jó tudni néha, hogy ugyanúgy látja egy nő is a dolgokat.

– De ezt tényleg csak egy nő értheti meg – keseredtem el végleg.
– Gondolod? Tegyél próbára kérlek. Hátha mégse vagyok olyan ostoba, mint hiszed és ki tudunk találni valamit erre is ketten, mint ahogy sok minden mással már sikerült.
– Hát jó. – egyeztem bele és kipakoltam neki mindent. A férjem hozzáállásáról a menstruációs napjaimkor. A vágyról és a megaláztatásomról.
Igen. Ekkor tudatosult bennem, hogy a férjem akkor megalázott engem. A visszautasítás önmagában talán nem lett volna az. Hivatkozhatott volna bármire. Fejfájás, akármi... De nem. Ő kerek perec kijelentette, hogy undorodik tőlem olyankor. De ha olyankor nem vagyok jó neki, úgy ahogy veszélytelen lenne mindkettőnknek, akkor vajon máskor őszinte a szerelme?
Nem azt kértem tőle, hogy közvetlenül azután adjon nyelves puszit, miután egy jót hánytam! Na, az tényleg undorító lenne. De én akkor is imádom és szépnek találom, amikor néha többet iszik. Olyankor ő is szokott hányni. De utána fogmosás és szoktam is adni neki szájra puszit, hogy érezze, hogy szeretem, hogy olyankor is fontos nekem. Amikor kedve van hozzá, többet is kap mint a szájra puszi, pedig olyan állapotban sokszor durvább, mint ahogy szeretem. Olyankor legtöbbször nem is jó nekem, mert nem tud rám figyelni, de ezt se tettem szóvá soha. Akkor csak az ő „gyógyulása” a cél számomra. De sose tartottam undorítónak, akkor se. Az is igaz, hogy az maximum fél évente egyszer fordul elő, nem havonta pár napig tartó dolog, mégis!

Na, miután mindezt Tamásra zúdítottam, igyekezve nem összefüggéstelenül előadni mondókámat, ő pár percig hallgatott.

– Köszönöm, ez tényleg nem lehet neked egyszerű. Sajnálom, de talán örülhetek is. Ugyanis van megoldás, ha akarod.
– Mi? – kerekedtek el a szemeim a csodálkozástól – Te értetted ezt?
– Persze. Ennyire nem vagyok se érzéketlen, se hülye. – nevetett először, majd elkomolyodva folytatta.
– A sajnálom arra vonatkozott, hogy a férjed olyankor nem szeret annyira, mint ahogy te akarod. Tudod, ettől ő még szerelmes beléd. Csak vannak férfiak, akiknek a nő, olyankor nem nő. Vagyis, nem nőként tekint rád olyankor. Ezért mondhatta azt, amit.

Hát, ettől ugyan nem lett sokkal jobb a kedvem. Bár némi megkönnyebbülést azért hozott. Reményt, hogy a férjem nem tőlem undorodik, hanem a menstruációmtól.
Hm. Ennek van így értelme? Hiszen az egy életesemény! Az kedvelhető? Jó, én se szeretem, de az velem történik, azaz, az is én vagyok olyankor. Vagy rosszul gondolom ezt? Nekem is jogom van undorodni tőle, amikor beteg? Hiszen a betegség nemcsak fájdalmas, de sokszor tényleg undorító is. De én olyankor sose undorodok. Csak sajnálom őt és próbálom elérni, hogy jobban legyen! Bármi is legyen az a „betegség”. Sok esetben ő elkerülhetné azt, én viszont nem. Na, erről majd később gondolkodom tovább. Most elég annyi, hogy talán mégis szeret.

Tamás így folytatta.
– Az, hogy talán örülhetek is… Na, az meg arra vonatkozott, hogy én a nőket mindig nőnek tekintem. Talán még ki is emeli a nőiességet a menstruáció. Az tipikusan nőies dolog, ha nem is kellemes sokszor. Egy férfi biztos, hogy sose fogja átérezni azt, amit ti olyankor, de bennem azokon a napokon mindig feltámad a védelmező ösztön. Szeretnélek megkímélni titeket annak negatív hatásaitól, csakhogy sose tudom, mit kéne tennem. Kivéve persze, ha elmondjátok. Ha elmondanátok. De még a feleségem is bezárkózik olyankor és egymaga szenved. Szégyelli? Nem tudom. Nem kéne, mert nem tehet róla. Nálad egyszer vettem csak észre, hogy ilyenkor segítséget kértél. Tudod, az a szabadnap…
– Te tudtad?
– Igen, Addigra a statisztikából lejött, mikor lehet havid. Azon a napon biztosra vettem, hogy görcsölsz. Másképp nem tudtam segíteni sajnos.
– De nem is tehettél volna mást akkor.
– Tényleg? Egészen biztos vagy ebben?
– Azt hiszem igen. Mi mást tudnál tenni, amikor rám tör a görcs, hirtelen, váratlanul? Én is csak annyit tehetek, hogy bekapom a gyógyszert és várom, hogy hasson. A reklámokkal ellentétben, nálam egyik hatása sem azonnali. De nem tudok semmi mást csinálni.
– Azért mert nem is próbáltunk tenni semmit, még nem biztos, hogy nem is lehet. Számos más módszert ismertek már az ókorban is ilyen esetekben. Akkor még nem sok gyógyszert ismertek és a hatásuk nem is mindig volt megnyugtató. A mostani gyógyszerek se mindenkire egyformán hatnak, de az orvosok legtöbbször már figyelembe vesznek testi adottságokat is mint például testsúly, vérnyomás, stb. A lényeg, hogy ha akarod, az alatt az idő alatt kipróbálhatunk pár ősi módszert, hátha valamelyik beválik. Nem veszíthetsz vele semmit, akkor se ha nem, mert legfeljebb tudni fogjuk, ha nem használ és nem csináljuk többet.
– Nem értelek, ne haragudj.
– Pedig egyszerű. Valamikor hatásos gyógymódnak tartották a kézrátételt. Sajnos sokszor olyankor is csak azt alkalmazták, amikor tudták, hogy nincs mentség. De alhasi görcsöknél elképzelhető, hogy bizonyos helyeken simogatva, masszírozva hatásos volt. Kipróbáljuk?
– Hogy? Te úgy érted, hogy olyankor simogassam magam? Amúgy már próbáltam, elhiheted és nem használt.
– Ha magadnak csinálod akkor lehet, hogy más. A régmúlt időkben szerinted miért csinálta más valaki, akit akkor orvosnak gondoltak? Nem értek hozzá és lehet, hogy tényleg csak kuruzslás, de egy próbát megérne talán. Persze nem erőltetem. Ha zavar téged akkor bele se kezdjünk. 

Ezen elgondolkodtam. Én se tudok semmit az ilyenről. De sok dolog van a világon, amiről én nem tudok és biztos, hogy soha nem is fogok tudni, attól azok még léteznek. Ha valamit mereven elutasítok, mert úgy hallottam kuruzslás, vagy nem hatásos, akkor sose fogom megtudni milyen lett volna, ha mégis… Nemrégiben elképzelhetetlennek tartottam, hogy jó érzés lehet az anális szex. Sőt, azt is, hogy olyannal orgazmusom lehet, akit nem is szeretek. Ezekről azt halottam, hogy rossz és lehetetlen. Pedig nem az. 

– Ha megkérnélek rá, amikor legközelebb ilyen lesz, megtennéd? Tudod, azt a kézrátételt vagy mit?
– Természetesen, igen. Örömmel, hiszen szeretnék segíteni.
– Neked orvosnak kellett volna menned, tudod?! – mosolyogtam rá. – Egy angyal vagy! És nagyon megértő férfi. Irigylem a nejed.
– Nocsak! – nevetett fel ő is – Majd megmondom neki.
– Jajj, ne. Légyszí…. Nem akarom, hogy félreértse és miattam neked legyen bajod.
– Ugyan! Azon már túl vagyunk. Eddig még nem mondtam el neked. Amikor megtudtam, hogy megcsalt beszéltem vele erről. És rólunk is.

 /folyt. köv./