Mostoha fiam balesetet szenvedett, mindkét keze giszben. Szegény nem tudja kiverni magának, hát segítek rajta. Mikor felépül, ő folytatni akarja.

– Szó se lehet róla. Még hogy megint kiverjem neked?! Meg tudod most már csinálni. Verd ki magadnak.
– Az nem olyan jó, mint amikor te csináltad.
– Akkor sem. Nem lehet és kész!
– Ok, de ha apa megtudja, hogy rendszeresen kiverted a farkam… Tudom, hogy legalább egyszer meg is kóstoltál.
– Én nem is… Egyébként meg megígérted, hogy köztünk marad.
– Meggondoltam magam. Annyira jól csináltad, hogy ezentúl nem akarom egyedül csinálni. Tudom, hogy te is élvezted. Na…
– Nem is élveztem. Csak nem akartam, hogy szenvedj emiatt. És most ez a hála?! Be akarsz árulni?! Apád nem is hinné el neked…
– Lehet, hogy igazad van. Talán csak akkor fog hinni, ha megmutatom neki a videót, amint beharapva az ajkad vered a faszom.
– Azt nem teheted.
– Nem fogom, ha ezentúl is segítesz nekem. Ígérem meghálálom, anyu.
– Na jó. De csak naponta egyszer, és csak akkor, amikor apád nincs itthon.
– Én se szeretnék tanúkat, elhiheted.

Kis idő múlva…

– Nincs itthon apu.
– Jól van.

– Hé, csókról nem  volt szó!
– Ne harapj, anyu. És ne haragudj, de olyan finom a csókod.
– Ezt nem tudhattad…
– De most már tudom. És nem akarom kihagyni soha többé.

– Na de… Simogatásról nem volt szó!
– Ugyan anyu. Te is simogatsz engem. Úgy fair, ha visszaadom, nem?
– De csak a combom…

 – Hé! Az nem a combom!
– Lehet, de ha itt olyan kellemesen nedves... Síkos…  Ugye milyen jól csúszkál az ujjam a puncidon? Tudod mit? Ne is törődj vele. Te csak szopjál kérlek.

 – Na, megkaptad. Jól esett? Akkor mehetsz is.
– Megígértem, hogy meghálálom. Most téged hoztalak kényelmetlen helyzetbe. Folyik valami a combodon. Várj, mindjárt lenyalogatom.
– De… Ó… Ne… Ott ne… Feljebb egy kicsit…

– Aztaa… Neked megint áll?! Sose bírsz magaddal, fiam?
– Nem tehetek róla, anyu. Ilyen hatással van rám az illatod, az ízed… Nymm… Nagyon finom… Azt hiszem a reggelit kihagyom. Ilyen finom méz után már nem is kell. Csak ez a barack…
– Akkor adj nekem is valamit. Mondjuk azt a fincsi virslit?
– Tessék, anyu! Csak ne rágd meg nagyon.
– Uhh… Ez olyan jó kemény!

 – Hé! Mit csinálsz?! Azt nem szabad! Nem teheted be…
– Nyugi, csak megmelegítem egy kicsit magam. Amióta abbahagytad a szopikálást, fázik.
– Jó, de tényleg csak egy kicsit…
– Ok. Látod? Már ki is húztam!
– De már megint bent van. Érzem ahogy elérted a méhemet.
– Óh… Akkor az döngicsélt ott bent? Várj, agyon kell ütni, nehogy megcsípjen téged.

– Annyira megszomjaztam ebben a vágtában. Kapok egy hűsítő csókocskát anyu?
– Mmmm…
– Még mindig döngicsél az a méhecske?
– Egyre jobban… Már alakul… De… Mi lenne, ha én próbálnám meg?
– Cseréljünk?
– Aham. Hátha akkor le is tudod lőni!
– Jól van anyuci. Nekem így is finom.

– Mit csinálsz? Veszed el onnan a kezed!? Azt… nem… bírom… ki… sokáig…
– Csak gondoltam, megpiszkálom egy kicsit a méhkas bejáratát. Ez itt a kulcsa, ugye anyu?
– Igen... Igeeen… Az… volt…

 – Anyu?
– Igen, kisfiam?
– Ugye sikerült lelőnöm a méhecskédet?
– Igen kicsim. Jól céloztál. Neked is tetszett?
– Nagyon. Köszönöm.
– Megéheztem. Csinálok rántottát? Két tojásból elég lesz?
– Háát… Ha nem az enyém az a kettő…

Kaptam ma egy kritikát. Az én sztorijaimban akció közben szinte senki nem szólal meg. Ez természetellenes és ilyen a valós életben nem is lehetséges. Ezen elgondolkodtam... Tényleg lehet benne valami. A csendet nem tudom leírni. Legalábbis hosszan nem érdemes taglalni, mert tuti zajos lesz.

Viszont... Lehet olyat írni, amiben csak párbeszéd van. Talán így is érthető lesz minden. Igyekeztem a vulgáris szavakat kihagyni belőle, mert az nem magyaros és egyébként is... Nem illik egy ilyen műhöz és lekezelő az emberek érzelmeit illetően is. Illedelmes ember szex közben se beszél csúnyán. Mindenkinek megvan az egészséges önuralma. Na meg... A szex eredeti célja nem is a hangoskodás. Talán inkább a gyerek-csinálás....

Szóval... Ez egy csendes, érzelmes sztori. Nem bizarr. Picit sem!
Éppen ezért nem is értem miért láttam a videó végén az alábbi feliratot?!

Sötét oldal?! Hm. Szerintem aki ezt szerkesztette sohasem járt még ott. Na persze, a fehérhez képest a szürke is sötétnek tűnik.