Reggel, mikor felébredtem, ő már nem volt mellettem. Készített reggelit kettőnknek, majd az egész maradék hétvégét átszeretkeztük. Közben próbálgattam rajta a hatalmam. Volt amikor igent, volt mikor nemet mondtam. Nagyon meglepődtem, mikor észrevettem, hogy tulajdonképpen minden úgy történik, ahogy ÉN akartam.

– Nagyon szeretlek, életem – mondtam neki néha, mire ő megerősített ebben:

– Te vagy a legnagyobb kincsem. Kérlek, soha ne hagyj el!

Nem beszéltünk a gyerekvállalásról. Arról, hogy talán teherbe ejtett valamelyikük előző nap. Ha így lenne, fogalmam se lenne róla, ki a gyerek apja. Abban viszont biztos voltam, hogy megtartom.

Következő munkanap reggelén nem találtam a ruhát, amit férjem készített ki nekem. Előtte mindig megszabta azzal, hogy előkészítette és csak azt vehettem fel. Rendszerint odakészítette az ágy közelébe egy székre, vagy megírta mit vegyek fel.

A mai napon semmit sem találtam. Se ruha, se cetli. Megnéztem a mobilom, talán elfelejtette és sms–ben küldte el. Ott se várt rám utasítás.

Keresgéltem kis ideig, amikor a kezembe akadt ugyanaz a ruha, és fehérnemű, mint amit a videózás alatt viseltem. Nos, többnyire nem viseltem, de akkor kedvesem ezeket készítette ki nekem. Felvettem és ismét szexinek, kívánatosnak éreztem magam bennük. Korábban soha nem mertem volna ilyet felvenni. Most azonban úgy éreztem tesztelnem kell a hatalmam. Vajon másokon is működik–e vagy csak a barátainkon és szerelmemen? A biztonság kedvéért vittem magammal pár óvszert és azokat az álarcokat is. Jobb mindenre felkészülni, mert ha nem működne bármi, ennyit – reméltem – akkor is el tudok majd érni, hogy felvegyük.

Amint beértem az irodába, már az asztalomig vezető út alatt élvezhettem a sok elismerő, vágyakozó tekintetet. Igazat megvallva kicsit rájátszottam, mert a miniszoknyámban még riszáltam is a csípőm eleinte. Később ahogy az érzések egyre jobban uralták a testemet már nem kellett megjátszanom. Ösztönösen ringott a csípőm járás közben.

Már fél órán belül számos vicces, és komoly ajánlatot kaptam. Randi, vacsorameghívás és olyan is akadt, aki szimplán odavetette: „De megdugnálak!” Őket rendre elhajtottam egy ellenkező mosollyal, vagy csak nem válaszoltam.

Azon gondolkodtam, kivel lenne érdemes kedvezni férjemnek, hogy kivel kéne videót készítenem. Ha viszek neki haza egyet, biztosan örülni fog, hiszen több film, több pénzt hozhat. Magamban válogattam a férfiak között: ez túl idős, ez túl szemtelen, ez nem kéne, ha egyedül lenne férfi a földön akkor se… Egyik se felelt meg.

A munkaidőm második órájában hívatott egyik főnököm. Vele régebbről ismertük egymást és – bár túlságosan jóban nem voltunk –, tegező viszonyban igen. Mondjuk pár nagyfőnököt leszámítva ez mindenkivel megvolt.

A kisfőnökömhöz egy jegyzetfüzettel és tollal állítottam be. Ő udvariasan üdvözölt, hellyel kínált, majd a tárgyra tért.

– Köszönöm, de most azokra nem lesz szükséged – azzal kivette a kezemből a jegyzetfüzetet és a tollat. Amint hozzáért a kezemhez megbizsergette a bensőmet. Addigra beindultam már egy kicsit a gondolatra, hogy mi lenne, ha…

Álmomban se gondoltam volna, hogy az iroda Don Juan–ja valaha is rám veti a szemét. Magabiztos, mégis kellemes, udvarias modora volt, és ehhez csodálatosan igéző szemek, na meg sportosan erős, izmos férfitest társult. Sok kolleganőm áradozott róla, és még többen kívánkoztak az ágyába. Bevallom, nekem is mindig megmelengette a lábam közét, amikor megláttam a folyosón, vagy ritkán behívott magához diktálni, avagy más feladatot adni.

– Ugye tudod, hogy bűnös dolog gúnyt űzni másokból? – kérdezte nagy meglepetésemre.

– Nem értelek.

– Ne tettesd magad tovább. Akinek ilyen gyönyörű-szép teste van és ennyire szexi, nem teheti meg a kollégáival, hogy egyetlen alkalommal se mutassa ezt meg. Eddig miért viseltél mindig olyan slampos ruhát?

– Talán mert úgy volt kényelmes?

– Lehet, hogy kényelmes, akkor sem helyénvaló. Mutasd magad. Állj fel – parancsolta és éreztem ahogy visszatért apám hangja, hogy egy férfinak mindig engedelmeskednem kell.

Felálltam és kacéran körbefordultam. A tekintete lángolt. Odament az ajtóhoz és bezárta, majd az asztalához visszafelé menet magával vont, az ölébe húzott, és megcsókolt. Nem ellenkeztem, mert még mindig a hatása alatt álltam az előző érzésnek. A csók előtti tekintete viszont egy csöppet visszaadott abból a gondolatból, hogy hatalmam van a férfiak felett.

Ő eddig soha nem büntetett meg – igaz, hogy nemet se mondtam neki. Nem is lett volna miért, mert a munkámra sose lehetett panasza, ezt tudtam. Hiszen azért vagyok itt. Világosan benne volt a szerződésemben a teendőim listája. A végén pedig, hogy: „mindaz a munkakörébe tartozik, amire a főnökség utasítja”.

Csakhogy a csók nem volt benne, és nem is utasításként kaptam. Ettől még élveztem, de ez is megerősített abban, hogy kipróbáljam a „hatalmam”.

– Én ezt nem akarom – szóltam rá, megvonva tőle a szám.

Elég nagy erőfeszítésembe került kimondani, mert nagyon is akartam.

Meglepődött. Gondolom eddig nagyon kevesen utasították el. Talán inkább senki.

– Tényleg? – nyögte ki – Pedig annyira finom vagy! Eddig senki sem csókolt ilyen jól vissza, mint te.

– Köszi, de nem így akarom.

– Nem így?

– Nem.

Picit beleremegtem ebbe a „nem”–be, hiszen régen nem mondtam ellent ennyire határozottan egy férfinak. Azt hiszem inkább, hogy soha. De kimondtam és nem történt semmi rossz. Hacsak azt nem tekinthetem rossznak, hogy alattam a farka még nagyobb és keményebb lett.

– Rendben. Játszunk a te szabályaid szerint – ajánlotta. – Mit szeretnél hát? Fizetésemelést? Előléptetést?

Kinevettem. Ha csak amiatt kapnám meg, amiket mondott, az gyorsan elterjedne és bárki, bármikor rám telepedhetne. Ebből nem kértem, mivel ezt csak egyszeri alkalomnak gondoltam.

– Szeretném, ha felvennénk maszkokat és azt is, hogy videóra vegyük, amit teszünk.

– Maszkok? Videó? Ekkora őrültséget!

– Rendben – álltam fel nagy erőfeszítéssel az öléből – Ha nem, hát nem.

Megfordultam, hogy magára hagyjam. Elkapott és nem hagyott kimenni.

– Miféle őrültség ez? Zsarolni akarsz talán?

– A maszkban egyikünk se ismerhető fel – mondtam, de nem fordultam felé.

– Hm – gondolkodott el ezen.

– Tudod mit? Rendben. Beleegyezem, de ha bármivel próbálkozol később, esküszöm nagyon megbánod! Ja, és mindent meg kell tenned, amit mondok. Nekem meg ez a feltételem.

– Rendben. Kimegyek a táskámért. Tudod… A maszkok.

– Te készültél?

– Igen – vallottam be.

– De nem tudhattad…

– Tényleg nem tudtam ki lesz, de gondoltam valaki csak rááll. Vagy talán rossz ötlet volna? – mosolyogtam rá, reméltem elég magabiztosan.

– Te aztán… Na, ok... Igyekezz! Nem tudok várni.

Elképedt, amikor visszatértem hozzá. A személyi titkárnője ugyan utamba akart állni, de elmentem mellette, mintha nem is létezne. Határozottságom láttán nem mert ennél többet tenni. A biztonság kedvéért, még beszólt a főnökének, mielőtt becsuktam volna az ajtót.

– Elnézést, de nem tudtam megállítani…

– Semmi baj. Én hívattam – mondta.

Ez nyilvánvaló hazugság volt, mert ő minden esetben a titkárnőjén keresztül intézett mindent. A nő ezt nem merte szóvá tenni, bár ő is tisztában volt ezzel. Talán szívesen cserélt volna velem ebben a pillanatban, mert mielőtt még távozhatott volna, megcsókoltam a srácot. Nem hosszan és nem szerelmesen. Nem izgatás volt a szándékom, csak az, hogy tudassam a titkárnővel, hogy mire számíthat. Gondoltam így majd – azért, hogy védje a főnökét –, nem fog beengedni senkit. Jóval később derült ki mekkorát tévedtem a ribanccal.

– Itt a maszkok. És gondolom, hogy kamerának megfelel a mobilom.

– Rendben.

Felvettük a maszkokat a ruhákat le. Nem sokat teketóriázott és én sem. Innentől minden parancsát teljesítettem. Nem azért, mert ez szerepelt a megállapodásunkban, hanem mert én is akartam. Akartam és élveztem őt, és mindent amit adott. Ő is így volt velem. Ritkán kértem valamire, de bármit kértem megtette.

Mire befejeztünk mindent és éppen öltözni kezdtünk, ismét benyitott a titkárnő. Tetszhetett neki a srác, mert nem tudta levenni a szemét a testéről és csak állt ott, megszólalni se tudott.

Főnöke mogorván rámordult.

– Igen? Mondani akart valamit? Reméltem, megértette, hogy most nem szabad zavarnia.

A nőnek hirtelen megjött a hangja, zavartan lesütötte a szemét.

– Bo-bocsánat főnök, de a vezetőség itt kint vár.

– Elmulasztottam volna egy értekezletet?

Eközben öltözködtünk. Neki sikerült a nadrágját felvennie és az ingét húzta éppen, nekem csak a fehérneműmet sikerült begyűjtenem és magamra kapnom, amikor beözönlött szinte az összes főnök. Kis cég lévén nem voltak sokan és a létszám is hiányos. Így most négy férfi volt rajtunk kívül.

– Mi folyik itt? – kérdezte a rangidős.

– Éppen diktálni akartam a hölgynek, csak történt egy kis baleset és…

– Baleset?! Igen azt látom. Hagyjon magunkra kérem, és mi is eljátsszuk a kis hölggyel a balesetet – vigyorgott egyikük.

A srác is vigyorgott, majd lassan kisétált.

Mikor követni akartam őt, egy hang állított meg.

– Ha kilép azon az ajtón kis-hölgy össze pakolhatja a dolgait, és elhagyhatja az épületet is.

– Na és ha maradok? – játszottam a kacér nőt.

– Akkor a teljesítményétől függően kap majd előléptetést, vagy fizetésemelést.

– Ez a megoldás jobban tetszik. Ebben a sorrendben – mosolyogtam rájuk.

Ekkora pimaszságot szerintem még sohasem hallhattak beosztottaktól, mert mindegyik elképedt. Az elképedésen kívül a vágy is ott lapult a tekintetekben, ahogy mind engem nézett éhesen.

Nos, ha ekkora szerencsém is lehet, miért ne fordítanám hasznomra az újonnan felismert hatalmamat?! Egy próbát megér, úgyis untam ezt a nem túl jól fizető állást. Ha kirúgnak, talán másutt nagyobb szerencsém lesz. Most mindent, vagy semmit játékot játszottam.

– Mégis mit képzel? Kivel beszél? – hüledezett egyikük.

– Más kívánsága nincs a kishölgynek? – szólt a másik gunyorosan.

– Nekem tetszik a bátorsága – szólt egy harmadik – De ugye tudod, hogy ez most nagyon bizalmas lesz. Elbírsz majd ennyi főnököddel? Ami itt történik, az nem tudódhat ki.

Mivel tegezésre váltott, én is vettem a bátorságot és hasonló hangnemben folytattam.

– Csak sorban uraim – mosolyogtam – Először is: pár kanos, kiéhezett férfinak mondom, és igen, van még a felajánlásokon kívül két kívánságom. Előbb azonban tisztáznom kell valamit azzal kapcsolatban, hogy nem tudódhat ki. Nyilván nem akarom a cégen belül senkivel tudatni, de a férjemet szeretném meglepni egy videóval erről.

– Hogyan? Te videózni akarod? Nem, szó se lehet erről. Senki nem ismerhet fel egyikünket sem ilyen helyzetben!

– Ez csak természetes. Egyikünket sem. Nem is fognak! Éppen emiatt, ez a következő óhajom. Fel kell venni ezeket – mutattam fel az álarcokat –, így nem ismerhet fel senki, kivéve aki tudja, amit mi tudunk és bízom benne, hogy nem leszünk sokan.

– Na, de… – okvetetlenkedett egyikük – Komolyan meg akarod mutatni a férjednek? Nem lesz ebből baj?

– Nem, hiszen fogalma sem lesz a résztvevőkről. Engem természetesen fel fog ismerni, de senki mást nem.

– Ez elfogadható – néztek egymásra és egyikük odalépett az ajtóhoz, bezárta, majd mindannyian felvették a maszkokat. Egyikük elindította a mobilján a felvevőt, nem tudva arról, hogy az enyém is vesz már régóta.

– Rendben. Lássuk akkor mennyire tudsz elbűvölni minket.

Az elbűvölés sikeres volt. Különösen a popsiszex és a szendvics volt emlékezetes nekik. Úgy gondolom, hogy ha volt is valaha ilyen élményük, nem sűrűn gyakorolhatták, mert szinte mindent nekem kellett irányítanom. Otthon egészen biztosan egyikük sem jutott hozzá ilyen élvezethez, mert a végén nagyon elégedettek voltak. Nem tagadhatom, hogy ez a négy férfi nekem is okozott örömöt. Elég sokat. Mindegyikben találtam magamnak valami szépet. Egyiknek az arca tetszett, másiknak az illata, ismét másnak a farka… De mind úriember volt, mert mindnél volt óvszer, – volt amelyiknél több tucat is – és használták is.

Lelkesedésem átragadt rájuk is. Imádták nézni a gyönyöröm. Amikor valamelyikük úgy gondolta, hogy az orgazmusom ő okozta, büszkeség töltötte el. Ügyeltem rá, hogy mindegyikük megismerhesse ezt az érzést.

Amikor a teljes műsor végére értünk, még két óra volt hátra a munkaidőből. A tisztálkodást nem volt gond megoldani, mert az irodához – ki tudja miért – egy jól berendezett zuhany is tartozott.

Ezt követően döbbentek rá, hogy az ebédet elmulasztották. A maradék munkaidőben ezt pótolták be. Meghívtak engem is és egymást túllicitálva kínálgatták a finomabbnál finomabb ételeket. Közben szóba került, hogy holnap reggel jelentkezzek az igazgatónál, addigra kész lesz a szerződés módosításom. Végül mindegyikük kézcsókkal búcsúzott.

Mikor hazaértem várt egy üzenet, kézzel írta a férjem. „Kicsim, el kellett mennem. Ha hazaérsz hívj fel, légy szíves. Szeretlek. Csók.”

Felhívtam hát és közöltem vele, hogy lesz számára egy meglepetésem. Nem árulhatom el telefonban. Reméltem, hogy másnapra még jobb hírekkel szolgálhatok.

– Ok – mondta, majd leadta a rendelést, hogy mit készítsek vacsorára.

– Légy szíves öt személyre főzz, mert megint jönnek a barátaink. Nem, ma nem készítünk videót, talán majd hétvégén. Ma meglátjuk, mire jutottunk. Megéri-e egyáltalán.

– Sikerült eladni? – kérdeztem.

– Este megtudod. Nekem is akkor mondják majd el.

– Rendben drágám. Szeretlek – és miután ő is elismételte ezt, letettem.

Vacsoránál kiderült, hogy mégse olyan jó mellékkereset ez. Nem hozta a várt pénzt, de a barátunk azt mondta még próbálkozik.

– És neked mi a meglepetésed kicsim? – érdeklődött férjem.

– Tévedtem, bocsi. Csak holnap tudom meg, lesz-e egyáltalán.

Mikor a többiek elmentek és kettesben maradtunk az ágyban fekve, megkérdezte.

– Milyen volt a napod szívem?

– Fárasztó. De ha akarod megnézheted. Majdnem a teljes munkanapomat sikerült felvennem. Tudod, ez a videós ötleted megtetszett és gondoltam csinálok még neked. De ezek szerint nem olyan jó üzlet, úgyhogy nem érdekes.

– Nem értelek. Levideóztad a munkanapod… Miért lenne ez hasonlóan eladható?

– Hát jó! – sértődtem meg –  Akkor nézd meg, és meglátjuk rosszabb-e ez, mint amit itthon készítettetek.

Odanyomtam a kezébe a mobilom és rányomtam a lejátszásra. Figyeltem az arcát, mert nem voltam benne biztos, hogyan fogadja. Egy ideig nézte, aztán letette. Erre az időre már nagyon vörösödött a feje.

– Lefeküdtél a főnököddel? – rökönyödött meg, pedig csak az első videót látta, ahol ketten voltunk a kisfőnökkel.

– Dehogy! Hát nem láttad, hogy többnyire álltunk? Na, és egyáltalán nincs főnök kinézete szerintem. Ha nem mondom el neked, hogy munkahelyi, akkor te tudnád? Még így is lehet bármelyik munkatársam is.

– Igazad van. Csak gondoltam, ha videóra veszed, akkor nem bárkivel…

– Ezek szerint ismersz.

– Én is azt hittem. De most már nem tudom.

– Valami baj van? Te mondtad, hogy kell a pénz és a videó ötlete is a tied volt. Gondoltam örülni fogsz, ha lesz még olyan, amit eladhatsz. Honnan tudhattam volna, hogy nem fizet olyan jól mint vártad? Ha tudom, akkor nem csinálom.

– Te nem értesz semmit? Megcsaltál valakivel.

– Te nem értesz meg engem – vitatkoztam egyre kisebb önbizalommal.

A félelmem kezdett visszatérni. Lehet mégis jól mondta apu, hogy mi nők maradjunk a konyhánál, amikor gondolkozunk és a többit hagyjuk a férfiakra? Azért folytattam, mert nem értettem mi a baj ezzel.

– Azt hittem örülni fogsz.

– Na figyelj drágám. Először is, ezen a videón ketten vagytok. Te és egy idegen.

– Ó, nem! Van ahol többen leszünk! Várj mutatom… – előre mentem a videón és mutattam onnantól, amikor öten voltunk, álarcban. Azt a részét persze kihagytam, ahol alkudoztunk. Gondoltam, azt majd kivágjuk, mielőtt áruba bocsátjuk.

Még nagyobbra tágult a szeme és – ha lehet – még jobban vörösödött a feje, amint ezt nézte. Ezt se bírta sokáig, csak úgy két percig.

Aztán pár percig csak nézett maga elé, csendben. Nem mertem szólni én sem.

– Azt tudod, hogy ez válóok lehetne a bíróságon? – kérdezte.

– Miért szerinted felismerne ezen, vagy a másikon valaki, ha nem tudja, hogy én vagyok? Na, és ha igen, akkor arra nem gondoltál, hogy esetleg a munkahelyemen is rájöhetnének az elsőn? Na meg... Nem én akartam. A te ötleted volt és…

– De nem is ellenkeztél. Bár elég furcsán viselkedtél akkor. Ma sem értem miért.

– Nem, tényleg nem ellenkeztem, mert eleinte fogalmam sem volt, mire gondolsz. De ha tudom, akkor se mondtam volna nemet. Apu úgy nevelt, hogy nem mondhat nemet egy nő sem, egy férfinak. Érted?

– Nem egészen. De… Hogy is volt az az apád mondása?

– Hallottad. Szerinte mindig szót kell fogadnom a férfiaknak. Bármelyik férfinak.

– Ezt te is így gondolod?

– Már nem. Amikor a videót csináltattad velünk, akkor jöttem rá, hogy nemet is mondhatok. Addig viszont aszerint éltem. Észre se vetted?

Ezen hosszan elgondolkodott. Ha nem vagyunk annyira közel egymáshoz, azt hihettem volna, hogy elaludt. Amikor megszólalt, elég fagyos és szinte síri hangja volt.

– Légy szíves akkor meséld el. Amit lényegesnek tartasz ahhoz, hogy megértsem. Tudnom kell…Muszáj tudnom, miért viselkedtél úgy a forgatás alatt!

– Rendben. De ígérd meg, hogy nem bántasz utána.

Megütközve nézett rám.

– Bántottalak valaha is?

– Nem, nem! De... Kérlek ígérd meg, mégis!

– Ezt kérned sem kell. Természetes, hogy nem bántok egy nőt. Az gyávaság. Akkor is, ha nem szeretnélek. Csak ez így... Nagyon fáj most.

Elmeséltem neki mindent. Azzal kezdtem, amikor apám először mondta nekem, hogy szót kell fogadnom a férfiaknak. Nem hagytam ki azt sem, hogy hogyan büntettek meg, amikor engedetlen voltam kicsi, majd nagyobb koromban. Beszéltem a pofonokról és szexuális megalázásról. Beszéltem az égő gyertya nyomán képződött hólyagokról a testemen, amik miatt többször is otthon kellett maradnom azokon a napokon, amikor tornaórám lett volna, hiszen azt nehéz lett volna balesetként beállítani. Egy törött kart igen. Az lehet baleset is.

A végén sokszor elakadt a hangom, de a düh, ami eluralkodott rajtam nem hagyta, hogy abbahagyjam. Igen, dühös voltam apámra és a testvéreimre, hogy ezt tették és anyámra is, hogy hagyta. Dühös voltam rá is, mert nem volt választásom. Emlékeztem a forgatás közbeni félelmekre, hogy elveszíthetem őt, hogy nem fog többé szeretni. A rettegésre, hogy ezek után hogyan fog majd megbüntetni.

Arról is beszéltem, hogy ekkor jöttem csak rá, hogy mondhatok nemet is. És ezt próbáltam ki azokon a férfiakon is, akikkel a videót készítettem a munkahelyemen.

Hangosan zokogva folytattam, mert éreztem, hogy elveszítettem Őt. Pedig ekkor már úgy éreztem, tényleg szeretem. Elmondtam, hogy ezzel is csak neki akartam megfelelni, hogy igazából nem jelentettek nekem ezek a férfiak sokkal többet, mint a bátyáim. Használhatták a testem, de legalább nem bántottak és mindent úgy csináltak, ahogy én akartam.

Amikor nagy sokára elakadt a hangom és csak sírtam, akkor fordult hozzám. Arca sápadt volt, átkarolt és ő is nekiállt sírni.

Miután elcsendesedtünk, ő kezdett el halkan, akadozva beszélni.

– Bocsáss meg… Én ezekről semmit se tudtam. Előbb kellett volna kérdeznem. Ha előbb tudom… De… Hogy tehették ezt? Ne haragudj drágám. Azért se, hogy… Félreértettél… Én nem akartam volna… De ha már úgy gondoltuk… gondoltam… akkor csak ismerős jöhetett szóba. Akiben megbízok... és tudtam, hogy neked is tetszenek a srácok. Egy alkalomra számítottam. Ha bejött volna a videó, a következőnél más szereplőt találtunk volna. Meg tudsz nekem bocsátani? Soha nem akartalak bántani. Ha tudom, mekkora félelem ez neked… De, hogy tehették ezt?

Aznap egymáshoz bújva, egymás felé fordulva, egymás karjában aludtunk el.

Másnap amikor normál ruhában mentem be a munkahelyemre, azonnal az igazgatóhoz kellett mennem. Várt a szerződés módosítás.

– Nos, kisasszony... – kezdte a férfi, de félbeszakítottam.

– Asszony…

– Bocsánat. Nos asszonyom, ez a szerződésmódosítás tartalmaz egy láthatatlan pontot. Mondhatnám úgy is, hogy ezt akkor írhatja alá, ha megfelel azon kívánalomnak, hogy ide kizárólag ahhoz hasonló ruhában jöhet, mint amiben tegnap megjelent. Érti?

– Igen.

– Jó, akkor szeretném, ha most velem jönne. Kiválasztunk magának pár dolgot, és miután átöltözött, aláírjuk a szerződést és jelentkezik az új munkahelyén. Abban az esetben, ha nem tartja be ezt a feltételt a jövőben, akkor természetesen visszaáll az eredeti szerződése. Ja, és majdnem elfelejtettem. Ezt a kollégákkal közösen adtuk össze. Egy kis prémium a tegnapi teljesítményéért. Gratulálok, átment a vizsgán! Reméljük még többször is lehet részünk hasonló műsorban.

Aznap sok üzletet végig jártunk. Volt olyan ruha ami tetszett volna, de az igazgató túl olcsónak vagy nem elég kihívónak találta. Mire végeztünk ebédidő lett és az autója csomagtartója, meg a hátsó ülése dugig volt azzal a cuccal, amit többnyire ő választott nekem. A végén inkább éreztem magam próbababának, mint vásárlónak. De nem siránkoztam, mert a választása nagyrészt nekem is tetszett. Mindet kizárólag az után vette meg, hogy felpróbáltam, és nekem semmibe se került. Felmerült bennem, hogy kell majd még egy szekrényt vennem a lakásba ahhoz, hogy ezek mind beférjenek valahova.

Ezután kettesben ebédeltünk, és igen gáláns, udvarias volt velem. Kellemes modora miatt cseppet sem éreztem magam másnak, mint egy szexi nőnek, aki egy barátjával ebédel.

Hazaérve elújságoltam férjemnek, hogy mégsem volt olyan rossz a videós ötlete, és megmutattam neki a szerződést. Azt mondta örül neki, mert sokkal nagyobb lesz a fizetésem, de azt megígértette velem, hogy többé nem csinálok velük olyan videót. Ezt megígértem és be tudtam tartani, mert többé nem készült videó ilyenről.