Ezt nagyon régen írtuk egy barátnőmmel közösen. Ő akkor egy picit molett volt, de nem volt hájas, csak ő látta önmagát annak. Önbizalma egy tűhegynyi volt csupán és amikor elmeséltem ezt neki elsírta magát, aztán meg lehülyézett. A barátságunkat ez a mese sem rombolta azonban szét.

Nice Body

Ezt nagyon régen írtuk egy barátnőmmel közösen. Ő akkor egy picit molett volt, de nem volt hájas, csak ő látta önmagát annak. Önbizalma egy tűhegynyi volt csupán és amikor elmeséltem ezt neki elsírta magát, aztán meg lehülyézett. A barátságunkat ez a mese sem rombolta azonban szét.

Csúnya vagyok. Kövér és hájas.

Ha sok csokit eszek akkor elálmosodok. El is aludtam. Álmomban szembe jön velem egy aranyporral meghintett fánk.
– Egyél meg és teljesül egy kívánságod – mondja és én örömmel kaptam be. Nem csak azért mert szeretem a csokisat, de az arany csillogásának sem tudtam ellenállni. Elfogyasztottam és ízlett.
– Nagyon finom voltál – dícsértem meg, mikor az utolsó morzsáját is eltüntettem.
– És mit kívánnál? Jól gondold meg, mert csak egyetlen kívánságod lehet és addig tart, ameddig nem leszel tőle boldogtalan – hallottam a fejemben ugyanazt a gyönyörű karcos bariton hangot.
– Szép szeretnék lenni! Ez minden vágyam. Ha jó testem lenne és egészséges, szép, attól biztosan sose lennék boldogtalan – jelentettem ki magabiztosan.
– Ám legyen! Amint felébredsz, olyan leszel amilyet pár alkalommal már megálmodtál.

Emlékeztem, hogy volt már, hogy álmomban karcsú derekam és nyakam volt, hozzá szép formás mellekkel és popsival. A szemem volt az egyetlen, amit mindenhogyan szépnek tartottam. Habár, ha egy picit cicásabb lenne azt nem bánnám. Igen, tulajdonképpen annak is csak a színével voltam elégedett, mert halványkék volt és jól állt a szőke hajamhoz. Csakhogy az most rövid, mert ha hosszabbra hagytam meg, akkor töredezett és mivel fénytelen is volt úgy nem mutatott volna szépnek, akkor meg minek vesződjek a hosszú hajjal? De az álmaimban derékig érő aranyhajam volt. Gyönyörű csillogó. A szemem körüli zsírpárnák sem látszottak álmomban.

Ezután még biztosan álmodtam valamit, de mikor felébredtem fogalmam sem volt arról, hogy mit.

Mondanom sem kell, hogy rögtön a tükör elé penderültem, amint észrevettem, hogy a hálóingem lötyög rajtam. Arra sem emlékeztem, hogy mikor öltöztem át. Csak a csoki ízére és arra az aranyporra emlékeztem ami még mindig ott csillogott a fejemben. Talán nem is a fejemet kellett volna mondanom, hanem a lelkemet, mert úgy éreztem egy lépéssel a föld felett vagyok. Majdnem elájultam, amikor a tükörből egy majdnem teljesen ismeretlen lány pislogott vissza meglepetten rám. Megérintettem a tükörben a lányt és nem hittem el, hogy az én vagyok. Annyira szép lettem, hogy ha fiú lettem volna biztosan magamba szeretek. Hogy teljesen biztos legyek az érzésben végigsimítottam a testemen a tükör előtt állva. A tükörben a lány ugyanúgy simogatta magát, csakhogy én éreztem a simogatásomat. Nemcsak éreztem, hanem élveztem is. Lágy, mégis rugalmas volt az ujjam alatt a bársonyos bőröm. A hálóing le pottyant rólam, amikor megriszáltam a csípőm és párszor megvontam a vállam. Kezembe vettem a lány mellét és soha nem ismert érzés kerített hatalmába. Mikor lenéztem a combomra és nem láttam a hurkákat, megérintettem a puncimat. Felszisszentem az érintéstől. Volt már, hogy maszturbáltam, de akkor mindig gyorsan csináltam magamnak. Undorodtam a saját testemtől, ám most imádtam ezt az új lányt. A különleges ismertetőjegyem nem lett volna látható számomra, akkor azt hihettem volna, hogy nem is én vagyok, Hogy teljesen kicseréltek valaki másra. A combom belső felén azonban közel a puncimhoz ott virított az a szív alakú anyajegy. Nemrég még hatalmasnak és vörösnek láttam. Most még az is olyan szép rózsaszín volt, mint a nagyajkaim és a puncim belseje, és sokkal kisebb. Szóval ott volt most is, de aranyosabb kivitelben.

Ha ezt egy fiú megláthatná most, biztosan nagyon szexinek találna. Rögtön ki is próbáltam pár csábos beállást és szempilla rezegtetést és… Tökéletesnek találtam. Biztosan elcsábulna pár srác. Nem, nem csak pár! Ezzel a testtel és arccal bárkit megkaphatok. Már csak a viselkedésemet kéne ehhez igazítani, mert elég félszeg teremtés voltam. A visszahúzódó is enyhe kifejezés lenne. Valljuk be, tele voltam gátlással.

Viszont most! Telve önbizalommal, és azt éreztem, hogy a kedvenc színészemre gondolva beindul a testem. Nem mintha ez máskor sohasem történt volna meg, most a kinézetemre gondolva mégis más volt. Úgy éreztem, kitágult a világ és akár partnere is lehetnék neki. Persze most is csak a képzeletemben lett a partnerem, mégis… .

Egy gyors maszti talán nem árt így kora reggel a szépségemnek – gondoltam és rögtön hozzáláttam.
Csakhogy most nem gyors lett, mert annyira élveztem a testem érintését, hogy bizony nem lett gyors, és nem is álltam meg egynél.

Közben óhatatlanul is eszembe jutottak ismét azok a fiúk, akik a suliban pokollá tették az életemet. Vajon ők mit szólnának ehhez a megjelenésemhez?

De nem akarok többé abba a suliba járni. Annyira undok volt ott velem mindenki, hogy soha nem lehetnék biztos benne, hogy azok után magamért tetszem bárkinek is. Beszélnem kell anyuval, hogy ősztől írasson másik iskolába. Nem baj, ha fél órával tovább tart az út. Az se ha a tandíj esetleg több lesz. Tudom, hogy el tudja intézni, de vajon hogyan indokoljam neki? Amennyi figyelmet addig a napig anyu szentelt nekem, fogalmam sem volt az átváltozásom fogadtatásáról.

Nos, ezt másképpen nem tudom kideríteni, csak ha találkozom vele.

Felöltöztem volna valami csinos ruhába, de mindegyik lötyögött rajtam. Még bugyit se találtam, ami ne esett volna le rólam.

OMG! Most miben fogok majd egyáltalán az utcára menni?

Nem maradt más választásom magamra kaptam egy hófehér frottír törülközőt, megkötöttem a vállamon, az alsó sarkát bedugtam a mellem közé nagyot nyeltem és elindultam a konyhába. Teljesen úgy néztem ki, mint egy görög istennő. Aphrodité is lehettem volna, bár nem emlékeztem arra, hogy ő szőke lett volna.

Anyu gépiesen készítette a szokásos nyári reggelit. Magának salátát, nekem rántottát, sonkával és hozzá kovászos uborkával. Fel sem pillantva köszöntött, amikor félve jó reggelt kívántam.
– Szia kicsim! A kedvencedet készítem. Ugye tudod milyen nap van?
Eszembe jutott, hogy mindig utáltam a nevemet. Izabella, de csak Bellának, vagy Bellinek szólítottak. Akik utáltak – és sokan voltak – azok csak DeBellának. Többen azok közül is akikről úgy gondoltam, hogy nem utálnak, sokszor mondták egy-egy rossz megnyilatkozásomkor, hogy: „De Bella!”

Igazuk volt, mert illett rám ez a név.

– Igen – feleltem most félénken, ami nem lephette meg anyut, mert tudta, hogy utálom a névnapozást. Mindig csak kettesben ünnepeltük, mert soha senki nem ért éppen ezen a napon rá, így senki sem jött el soha a névnapomra.

Anyu még mindig nem nézett fel, de a homlokát összeráncolta. Talán feltűnt neki a hangom, ami egy csöppet talán csengőbbé vált? Szerintem ő valami félénkséget vélt kihallani belőle és talán szomorúságot is amiatt, hogy ismét magunkban fogunk ünnepelni. Aput egy balesetben elveszítettük, amikor még kicsi voltam, és az elmúlt 19 évben anyu egyszer sem hozott haza senkit. Senkivel nem bújt ágyba. Itthon biztosan nem tette. Máshol se hinném, mert az biztosan feltűnt volna, ha csak egyetlen éjszakát is házon kívül tölt. Egy barátnőjével egyszer hallottam beszélni erről, aki biztatta, hogy lépjen túl a gyászon, hiszen még fiatal és csinos.

– Hiszen én szívesen megtenném – fakadt ki akkor anyu, mivel biztos volt abban, hogy én nem hallhatom. – El sem tudod képzelni mennyire hiányzik néha egy ölelés. De nem akarom a lányomat kitenni egy megaláztatásnak, mert sajnos a férfiak kegyetlenek és egyikük sem fogadna el egy ilyen kinézetű kislányt.
– Emmi! Bell már nem kicsi. Ha nem tud a hasának parancsolni és ennyire falánk…
– Bella nem falánk! – próbált megvédeni anyu. – Pajzsmirigy túltengése van és hiába szedett rá gyógyszert, hiába koplalt és tornázott, semmi sem használt. Akkor se tehetem meg vele, mert ő mindig is az én kislányom.

Amikor ezt hallottam azonnal a szobámba futottam és minden párnám telesírtam. Onnantól még jobban utáltam a testem, utáltam magam.

Többször megfordult a fejemben, hogy segítek anyu baján. Ha én nem lennék, akkor elhárulna az ilyen akadály és ő újra lehetne boldog.
Csak sajnos nagyon gyáva voltam az öngyilkossághoz. Egyszer ugyan már elszántam magam. Akkor anyu a fürdőszobában talált rám, pengével a kezemben, amint fennhangon bátorítottam magam. Akkor könnyek között szidott meg, aztán egymást átölelve sírtunk mind a ketten. Viszont meggyőzött arról, hogy akkor se lehetne boldog, ha sikerült volna a tervem.
– Te komolyan azt hitted, hogy ha egy helyett két szerettemet kellene gyászolnom, akkor boldog lehetnék?

Akkor már majdnem 13 éves voltam és attól a naptól kezdve anyu minden név és születésnapomon igyekezett kitenni magáért. Próbálta feledtetni velem, hogy egy bálna vagyok és minden alkalomra a kedvenc kajámat csinálta. A kedvenceimet kaptam reggelire, ebédre és vacsorára és már-már szertartássá váltak ezek az étkezések körünkben.

– Anyu, van egy meglepetésem a számodra – kezdtem hozzá bátortalanul.
Még mindig nem nézett rám.
– Te készültél nekem meglepetéssel? Hiszen a te névnapod van ma! Emlékszel? Július 12…
– Ehetek ma én is a te salátádból? – kérdeztem és a háta mögé osonva csentem egy falatkát.

Anyu megláthatta a kacsómat, ami most nem az a hurkás lapátkéz volt, amit megszokhatott és gondolom elámult. Lassan fordult hátra és nem hitt a szemének.
– Tetszem? – kérdeztem félszeg mosollyal és gyorsan hozzá tettem. – Tudod kipróbáltam egy új fogyókúrát és egyenlőre ennyire sikerült lefogynom.
Anyunak elállt szeme-szája és komolyan attól féltem, hogy a mentőket kell hívnom a tekintete láttán. Végül erőt vett magán és eleinte dadogott, később már sikerült majdnem folyékonyan folytatnia s végére már hadarnia is.

– Ez… Hihetetlen… Mégis hogyan? Nem, ne mondd el, de nehogy még fogyni akarj! Máris szebb vagy mint amiről valaha is álmodtam. Egy tündér vagy édesem!
Mikor átment hadarásba, már alig értettem mit mond, de szavakra nem is volt szükség, mert addigra végig tapogatta az arcom, a kezem, aztán átölelt és sírt a boldogságtól. Úgy suttogta a hajamba: – Ez tényleg életem legszebb ajándéka. Akárhogy is csináltad, ennél nem kell szebbnek lenned, úgyhogy nyugodtan megeheted a reggelimet.

Aztán eltolt magától és úgy szemlélt a könnyein át.

– De ha akarod kidobjuk az egészet, és készítek akármi mást, amit csak szeretnél..

Látszott rajta, hogy tényleg boldog. Nem akartam elrontani az örömét, mégis muszáj volt előrukkolnom a legfontosabb dologgal. Tudtam ugyan, hogy nincs túl sok megtakarított pénze, de nem járhatok mindenhova ebben a jelmezben.
– Anyu, van egy apró kis probléma. Tudod túl jól sikerült ez a fogyi és most egyetlen ruhám sem jön rám. Nem akarok új ruhatárat, de muszáj lesz némelyik ruhámat beszűkíttetni. Az olcsóbb és a többit már talán magunk is meg tudjuk csinálni.
– Tudod eddig nem mondtam, mert… Nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad. Nincs már igazi állásom.
– Kirúgtak? Hogy tehették? Tudják, hogy ez lesz az utolsó évem a középsuliban és… De hogyan fogjuk fizetni az albérletet ezután? Egyáltalán miért kellett ezt a reggelit is csinálnod? Talán már erre sem tellett volna – fakadtam ki mert mit ér a szépségem, ha még laknunk sem lesz hol.
– Ó, kicsim! Semmi baj. Feltalálja anyád magát. Csak azt mondtam, hogy igazi állásom nincs, nem azt, hogy egyáltalán semmi.
– És mégis mit akar ez jelenteni?
– Együnk és utána elmagyarázom. Vagy még jobb ha megmutatom. Nem vagy már gyerek, bár még várni akartam vele, Vagyis inkább… Nem akartam, hogy megtudd.

Reggeli után kézen fogott és bevezetett abba a szobába, ami apu életében a kettőjük hálószobája volt. Azt azóta mindig zárva tartotta. Eleinte azt mondta azért, mert ott tud egyedül lenni és úgy érzi, hogy ott ma is kettesben lehet apuval. Erre emlékeztettem mielőtt beléptünk.
– Tudod, azt én tényleg komolyan is gondoltam. Aztán egyszer véletlenül bekapcsolva hagytam a tv-t és láttam benne egy filmet. A film arról szólt, hogy egy nő egyedül élt és nem volt munkája, de feltalálta magát. Nem akart kurválkodni, de kellett a pénz és a szépségén kívül nem volt semmije. Hiába volt okos, nem kapott munkát. Egyik helyen túlképzett volt, a másik helyen meg nem megfelelő a végzettsége. Nem volt választása és elkezdett kamozni. Amikor rájött, hogy fizetnek azért, hogy ő táncoljon, vetkőzzön és szeresse önmagát a saját szobájában a saját kamerája előtt…
– De hogy mert úgy az utcára menni? Ha teszem azt a boltban felismerik…
– Nem ismerte fel senki. Gyere velem.

Ekkor léptünk csak be a szobába, amiben apu halála után csak egyszer jártam, de akkor teljesen másképp nézett ki. Most az a félszoba át volt rendezve és teljesen ledöbbentem a látványtól. Egy ágy, egy komód és egy íróasztal volt csupán a berendezése.

– Mindjárt visszajövök – szólt anyu és eltűnt a fürdőszobában.

Mikor kiment akkor nézhettem csak igazán körül. Az ágyat egy nagyon szép, kézzel hímzett, hófehér lepedővel takarták le. Eszembe jutott, hogy anyu régebben ilyet is hímzett, de sokat sajnos nem keresett vele. Talán ez is az ő keze munkája – gondoltam és megsimogattam azt a selymes tapintású virágmintát. Alatta egy picivel keményebb dolgot éreztem. Felhajtottam a lepedő csücskét és egy gumírozott lepedőt találtam alatta. Az ágy támlájánál négy hosszúkás, vörös bársonnyal bevont párnát helyezett el. Színben hozzáillő nyomott-mintás, vérvörös takaró tette még szebbé, csábítóbbá a látványt. Filmeken láttam már hasonlót, de ott nem érezhettem a berendezés tapintását, és egy parfümmel átitatott furcsán bódító, de nagyon ismerős illatot. Végighevertem az ágyon és elképzeltem magam, amint a kamerába lihegek az élvezettől, miközben ezernyi férfi szempár csodálja a most már gyönyörű testem minden rejtett zugát. „Jelmezem” lecsúszott rólam, de az ajtó ugye zárva és a lakásban csak anyu meg én éltünk, így eszembe se jutott szégyenkezni. Egy picit be is nedvesedtem a gondolatra és mivel bugyi sem volt rajtam foltot hagytam a lepedőn. A törülközőm csücskével igyekeztem letörölni, de csak annyit értem el vele, hogy kissé szétkentem. Szégyelltem volna, ha anyu észreveszi, de semmi sem volt amivel letakaríthattam volna, így hát felnyaltam. A nedvesség így is meg fog látszani ugyan, de foltot legalább nem hagy majd rajta, miután megszárad.

Szememmel végig pásztáztam immár sokadjára a szobácska belsején a kamerát keresve, de sehol sem találtam. Mígnem az egyszem íróasztalon meg nem láttam egy élethű nagyságban ábrázolt cicus szobrát. A fehér márványból készült figura szemei élesen elütöttek a márvány színétől.
Talán az lehet a kamera – gondoltam, de közelebb menni már nem volt időm, hogy meggyőződjek az igazamról, mert belépett egy nő.
Ha máshol találkozunk és nem tudom róla, hogy ő az anyám, azt hittem volna, hogy egy idegen, de gyönyörű nő áll előttem. A szeme és haja színe teljesen megváltozott. A hajhossza sem egyezett az eredetivel, de a legérdekesebb az a „ruha” volt, amit viselt. Pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy amivel álcázta a meztelenségét. De abban a baszóruhában még szexibbnek látszott és vonzóbbnak tűnt, mintha teljesen meztelen lett volna. A kéz és lábujjain a körmök csillogó vörösre kifestve az arca is oly módon sminkelve, hogy tényleg senki sem mondhatta volna meg, ha ismeri is őt, hogy az anyám. A meglepetéstől elállt, szemem, szám. Kinyögni is alig bírtam azt az egy kérdést, hogy: – Anyu?
– Igen kicsim, még mindig én vagyok. Ez is én vagyok drágám – búgta. – Sajnálom, ha szégyenkezel, vagy megbotránkozol ezen, de tudnod kell, hogy sose tettem volna, ha van más lehetőségem.
– Nem, semmi olyasmi – hazudtam, pedig mindkettőt éreztem, de azt is tudtam mennyire nehéz lehetett neki ezt a döntést meghoznia. Jobban szemügyre vettem és ugyanazt az anyajegyet viselte, mint én magam. Rámutattam.
– Tudod, ha az nem lenne és nem lenne nekem is ugyanolyan a combomon, akkor biztosan letagadhattad volna magad. Nagyszerű a maszkod – dicsértem meg. – Szeretnék én olyan szép lenni, mint te – sóhajtottam.
– De hát te sokkal szebb vagy! – kiáltott fel és a háta mögött levő nagy, egész alakos tükör felé fordított, amiben most mindketten látszottunk és amit addig észre se vettem a vöröses fényt árasztó lámpák fényében az ágy túloldalán állni.

Idegesen próbáltam ráülni a még meg nem száradt nedves foltra, de anyu nem hagyta. Megfogta a karomat és a szemembe nézett.
– Nagyon elítélsz most emiatt, igaz? Mások azt mondanák, hogy ez kurválkodás, de értsd meg…
– Semmi baj, anyu. Már mondtam. Sőt, köszönettel tartozom neked, hogy ilyen kövér lányt is, mint én…

Azt akartam a tudomására hozni, mennyire hálás vagyok, hogy az ő kicsi, csúnya lányát még a szégyene árán is el akarja tartani, ám anyu nevetése belémfojtotta a szót. Eleinte csilingelő kacagását később harsány hahota vette át.
– Most min nevetsz? – kérdeztem még mindig idegesen.
– Hogy min? Hát tündérkém, ezek után aki téged csúnyának mer nevezni, az vagy vak, vagy teljesen hülye.

Hm. Tényleg! Teljesen kiment az újdonság hatása miatt a fejemből a csodálatos átváltozásom. Mikor a tükörbe néztem és nem tudtam eldönteni az első pillanatban, hogy melyik is vagyok én valójában és melyikünk a szebb, már én is mosolyogtam.

– Igen! – ujjongtam a kezemet a magasba lendítve és az sem zavart, hogy ismét egészen lepottyant a mozdulat hatására a törülközőm és újra teljesen meztelen lettem. Mint az előbb, amikor kipróbáltam az ágynemű érintésének érzetét. Anyu előtt akkor se szégyenkeztem, amikor még kövér voltam és rút. Most egy kicsit talán büszke is lettem magunkra, amint a tükörben két egymás mellett álló csinos nőre néztem. Meg is jegyeztem: – Tudtad anyu, hogy ez volt minden vágyam? Azt akartam, hogy szépek és boldogok legyünk mind a ketten. Nagyon szeretlek!
– Én is szeretlek kicsim, de muszáj félbeszakítanom most téged. Tudod ebben az időben szoktam kezdeni és ha sokat váratom az eddigi nézőim, akkor elpártolnak tőlem, pedig a lakbér holnap esedékes és neked igenis új ruhatár kell. Szeretnél látni munka közben? – érdeklődött szemlesütve. Tudtam, hogy mindkettőnknek kínos lenne ezért nemet mondtam.
– Bocs, de még egy csomó dolgot el kéne intéznem – hazudtam, bár igazából semmi dolgom nem volt. – De annyira szép ez a szoba. Ha ezentúl nem zárod be előttem szeretnék majd néha benézni ide. Persze csak, ha nem bánod.
– Persze, persze. Megmutatom hová teszem a kulcsot. Tudod nem szeretném, ha bármelyik vendégünk bekukkantana ide és kellemetlen kérdéseket tenne fel. Előtted nem kell szégyellnem, bár még nekem is új ez a helyzet, de nagylány vagy már, úgyhogy bármikor benézhetsz, amikor nem dolgozok. Rendben?

Az a bármelyik vendég csak két emberről szólt. Az egyik anyu barátnője volt. Az egyetlen, aki hozzám is kedves volt. A másik a szomszédunk, aki ugyan anyu szerint jó fej, de hozzám már öreg és néha szemtelen. Te jó ég! Ő már akkor is olyan volt, mikor még nem tarthatott szépnek. Vajon, hogy fog ő viszonyulni hozzám? És a többiek? És én? Én vajon, hogy viszonyuljak majd másokhoz? Fogalmam sincs mit tesznek a szép nők és mások hogyan állnak a szépségükhöz. Azt tudtam eddig csak, hogy csodálják őket, de semmi többet. Nem volt eddig olyan szép barátnőm, akivel ilyesmiről beszélhettem volna, fiú barátom meg főleg nem. Emiatt rengeteget olvashattam, filmezhettem és elég sokat tanultam, de a szép nők filmjeit mindig kihagytam. Irigykedtem rájuk és elkeserített a tudat, hogy én sosem leszek olyan. Emiatt szinte nulla információm volt arról, hogy mit kéne most tennem. Azt tudtam, hogy nem szeretném, ha csak a szépségem látnák és csak aszerint ítélnének meg. A szépség olyan szerintem, mint a méheknek a méz. Csalogatni jó, de nem akartam, hogy csak a méz csillogását lássák.

Míg anyu dolgozott, addig kerestem klipeket és igyekeztem megfigyelni, hogy a szép nők hogyan viszonyulnak a környezetükhöz. Tudtam, hogy nem fogok egyből mindent tudni, de valahol csak el kell kezdeni. Akkor még úgy gondoltam, hogy jó dolog, ha az ember lányának sok barátja van. A sok tisztelő, hódoló, bálványozó férfi egy dolog, de kellenek a barátok is, akik irigykedni fognak majd rám.

Annyira izgatott lettem, amikor egy sztriptíztáncos életét bemutató filmre leltem, de róla eszembe jutott anyu. Vajon meddig szokott műsort adni? Mit szokott közben tenni? Egyik felem szerette volna látni, de tudva, hogy ő az anyám már nem is volt annyira érdekfeszítő.

Azért mégis jó volna, ha… Eszembe jutott, hogy most már kereshetnék én is így pénzt. Ketten többre mennénk és ezzel megoszthatnánk a költségeket legalább annyira, hogy ne anyunak kelljen gondoskodnia nekem ruhákról, piperecuccról, egyebekről. Hiszen most már engem is megnéznének páran. A hely adott, azt meg gyorsan lekértem a netről, hogy hol lehet ilyen regisztrációt teljesíteni és mi kell hozzá. Természetesen névtelen akartam maradni. Nem sok olyan weblap volt, ahol ezt meg lehetne tenni, mert a weboldalak üzemeltetői ki akarják szűrni a kiskorú lányokat emiatt majdnem mindenhol fuccs a névtelenségnek. Akadt azért pár, de elhalasztottam, csupán emailt dobtam minden olyan oldalnak, ami szóba jöhetett. Egy érdeklődő levelet, bemutatkozva annyira, hogy leírtam a külsőmet – ez egyben nemcsak lehetőséget adott a méreteim megismerésére, hanem egyenesen kötelezőnek tartottam. A külsőt követte a valós korom, vagyis, hogy 19 éppen elmúltam és érdeklődtem elfogadnának-e és ha igen mik lennének a feltételek.

Mire végeztem ezekkel eltelt vagy negyed óra és anyu még mindig sehol. Bekukkantottam a fürdőbe és a konyhába, persze ott se volt. A szobácska mellett volt anyu mostani hálója és eszembe jutott, hogy amikor kicsi voltam az volt az én szobám és a hangszigetelt falak ellenére mindig észrevették, amikor felsírtam álmomban. Kell tehát lennie egy olyan lyuknak vagy valaminek, ahol hallhattak, talán láthattak is. Bementem és tanácstalanul nézegettem a falat. Füleltem közben, de semmit sem hallottam, pedig tudtam, hogy szólnia kell valami aláfestő zenének, de legalábbis néhány szónak el kell hangoznia. A megoldást ismét egy szobrocska hozta, ami anyu szépítkező asztalkáján volt. Egy meztelen férfitestet ábrázolt, de művészi kivitelben, viszont nem talpon állt, hanem egy kis pálcán. Végigsimítottam rajta a kezemmel és csodálkoztam, hogy nem dőlt el. Mikor ismét megsimogattam picit mintha megmozdult volna, mire óvatosan csavargatni kezdtem. Egyik irányba akadálytalanul elmozdult ezzel egy időben vöröses fény árasztotta el a helyiséget. A falhoz ugrottam és ösztönösen lekapcsoltam a villanyt. Aztán csak bámultam zavartan a falra, aminek túloldalán táncolt egy szál semmiben anyám. Eszembe jutott, hogy ha én látom, talán ő is és majdnem kiszaladtam a szobából. Aztán mégis maradtam, mert az is eszembe jutott, hogy ha látna is, mi baj lehet abból? Hiszen ő ajánlotta fel, hogy nézhetem, ha akarom és talán éppen erre gondolt, amikor azt mondta. Azt nem gondolhattam komolyan én sem, hogy a szobában nézhetem, mert elrejtőzni ott bizony sehol sem tudtam volna és talán a közelségem nagyon is zavarta volna őt. Engem biztosan zavarna, ha én lennék a helyében.

Anyu egy ideig a túloldalon levő tükör előtt hajladozott mindenét megmutatva a kamera felé közben elég sokáig időzött a tekintete mereven a tükörre szegeződve, de semmi jelét nem adta annak, hogy látna engem.

Végignéztem az egész műsort és tanultam tőle. Ösztönösen ráéreztem az ízére, hogy mit tesz ilyen helyzetben egy szép nő, aki tudja, hogy sok szempár tapad a testére. Igen kellemes érzés volt erre gondolni és alig vártam, hogy titkon én is kipróbálhassam magam. Úgy terveztem, hogy anyunak nem mondom el. Csak akkor, ha észrevenne, vagy más módon sarokba szorítana. Reméltem, hogy addigra ő is megbékél a gondolattal, hogy egy szép nőnek nem muszáj rejtegetnie magát, ha veszélytelenül megteheti.

Többször fordultak felé kéréssel és ő igyekezett teljesíteni azoknak, akik különböző összegeket utaltak neki. Ezekről röviden tárgyaltak és ő minden esetben a laptopon ellenőrizte megérkezett-e a várt összeg és csak utána folytatta a műsort az ügyfél kívánsága szerint. Elég fura dolgokat kértek. Vagy csak nekem tűnt most furcsábbnak, hiszen máskor is belenéztem hasonló műsorba, bár nem igaziba, mert nem fizettem érte, csak ami olyan ingyenes klipekben látszott. Ott nem volt furcsa az olyan kérés, hogy „szopd a melled, nyúlj be a puncidba, vagy éppen a popsidba vagy maszturbálj egy orgazmusig”. Most is ezeket kérték nagyjából ilyen sorrendben és anyu mindet teljesítette. Megbabonázva figyeltem az orgazmust az arcán és nem tudtam eldönteni, hogy az igazi, vagy csak megjátssza magát.

Amikor kezdett elköszönni, viszaállítottam mindent, hogy ne vegye észre. Eszembe sem jutott, hogy anyu megérezheti az illatomat, mert sohasem egyforma parfümöt használtunk. Igazából én csak nagyon ritkán tettem magamra, hiszen feleslegesnek tartottam, mert másoknak parfümmel együtt is büdös voltam. Még ha nem is voltam az, akkor is úgy mutatták. Na, de ennek vége! – gondoltam és a műsor után már a konyhában ténykedtem egy nagyon bő fürdőköpenyben. Sokszor beleakadt a lábam, de észrevettem, hogy egy ilyen karcsú, ruganyos test mennyivel könnyebben korrigálja az esetlen mozdulatokat. Alapból ügyesebb voltam most, mint tegnap, még úgy is, hogy most nem figyeltem annyira, mert a gondolataim nagyon csapongtak. Egyik pillanatban azt tervezgettem milyen ruhát fogok venni, másikban az iskolacsere utáni baráti körömre gondoltam, megint később egy lehetséges műsorom koreográfiáját dolgoztam ki. Azt ugyanis eldöntöttem, hogy én fogok irányítani még ha kevesebb is lesz a pénz. Soha nem szerepeltem nyilvánosan ugyan, de kész voltam megtenni én is kettőnkért. Mit tudtam én arról, mennyire elkaphat a láz egy olyan szerepléskor, függetlenül attól, hogy névtelen és arctalan hódolóimat nem is láthatom? Csak a pénz lebegett a szemem előtt, és egy jobb élet reménye.

* * *

Másnap valóban sikerült mindent megoldanom. Anyuval elmentünk vásárolni, közben ő beszélt azzal az iskolával ahova át szerettem volna iratkozni, és azt sikerült tető alá hoznia. Hazaérve minden levelemre érkezett válasz és alig vártam, hogy anyu elmenjen a barátnőjéhez, hogy zavartalanul elolvashassam a leveleket. Sajnos túl sok választási lehetőségem nem maradt, mert egy hely kivételével mind elutasított. Volt ahol a 21 év volt az alsó korhatár, volt ahol mindenképpen szülői beleegyezés nyilatkozat kellett, ha tanuló vagyok. Az az egy kivétel csupán annyi feltételt szabott, hogy el kell nekik küldenem a valós irataim másolatát. Fotó is megfelelt nekik és egy bemutatkozó levél, majd postafordultával érkezett is a levél egy weboldal címével és hozzáférési kóddal. Ott kellett regisztrálnom egy fantázia nevet, ami a saját nevem nem lehetett és újra meg kellett adnom az adataim, méreteim és egy rövid bemutatkozást, amiből viszont ki kellett hagynom, hogy tanuló vagyok. Ebből csak a fantázia nevem jelent meg és a méreteim meg a bemutatkozó szövegem és a csatolt fotóim, miután valaki átnézte, ellenőrizte és javította, de inkább megszerkesztette. Átolvasva az egészet kissé zavarba is jöttem, mert az egész úgy nézett ki, mintha egy oltári nagy kurva lennék.

Jött egy időpont a postaládámba, amit nem fogadhattam el. Elsőre nem túl jó ómen nemet mondani a munkaadónak, de nem volt más választásom. Megállapodtunk abban, hogy három napon belül én adhatok egy időpontot, de indulás előtt legalább fél órával kell értesítenem őket, és minimum fél órás műsorral kell jelentkeznem.

Mire mindezt elintéztem hazaért anyu és együtt próbáltam fel vele a nemrég vásárolt holmikat. Anyu látta az esetlenségem ahogy némelyik ruhában, cipőben mozogtam és ellátott tanácsokkal. A ruhatáram nagy részét ő választotta és beláttam jobb az ízlése, mert amit magam választhattam, abban bizony a tükör előtt mintha egy apáca lettem volna. Zárt nyak, hossz és bő ruhadarabok voltak addig a megszokottak és szükségesek, mert el akartam rejteni a kövér testem. Csakhogy most az olyan típusú ruhaneműkben furcsán néztem ki. Nem csúnyának, de nem is annyira szépnek, hogy elégedett lettem volna az eredménnyel, így aztán azokat másnap visszavittük és másikakra cseréltük

Anyu imádott nekem vásárolni, de velem nem annyira, mert többször mondtam neki ellent, bár később magamban mindig igazat adtam neki. Más szülők amiatt alkudoznak a lányukkal, hogy ne túl szexi cuccot válasszanak maguknak a gyermekük, nálunk eleinte az a fura helyzet állt elő, hogy éppen anyám akart minél szexibb dolgokra rábeszélni. Máskor szégyelltem volna olyanokban bárhova elmenni, pedig még így is visszafogottnak számított némelyik. Egyetlen ruha ellen nem tiltakoztam, ami anyut egy pillanatra meg is lepte, de túllépett rajta. Ez egy ahhoz hasonló átlátszó halványlila ruha volt, ami inkább volt szexi hálóruha semmint báli vagy estélyi, pedig olyan címen árusították. Persze nem terveztem én abban menni a szalagavatómra, de a célnak reméltem megfelel. Volt a műsoromnak még egy kitétele ugyanis, mégpedig az, hogy ha az első bemutatkozó alkalommal nem sikerül akkora hozamot termelnem, vagyis nem lesz elég nagy az érdeklődés irántam, akkor az lesz az utolsó fellépésem is.

A második vásárlás közben és utána, egy csésze tea, meg aprósütemény mellett ülve, egy kávézó teraszán kipuhatoltam anyu esti elfoglaltságának terveit. Sajnos elég késői időpontra kellett miatta időzítenem a bemutatkozómat, mert nem tervezett nap közben menni sehova. Ennek annyi volt az előnye, hogy tudtam tőle érdeklődni és kaptam is információt bőven a mostani kinézetemhez a sminkelésre. Titokban beszereztem magamnak is egy parókát és kontaktlencsét, természetesen mindkettőt a természetes adottságomtól eltérő színben. Meleg, kávébarna szemszínem lett hát és csillogó, éjfekete hajam. A hosszát csak egy kicsit vettem rövidebbre, mert tudtam, hogy a lapockáig érő haj sokak kedvence. Hallottam néha, amint a srácok a suliban erről beszélnek és a lányoknak is ez jött be, mert az olyan hosszú, mint amilyen most az enyém sok macerával jár reggelenként, de a túl rövid, fiús és nem tartják elég szexinek. Gyanítottam, hogy az orális szexszel lehet kapcsolatban, de mivel még soha életemben igazi faszt nem szoptam, nem tudhattam biztosan. Mindenesetre színtelen lakkal bekentem az árulkodó anyajegyem és arra ragasztottam egy testszínű harisnyából vágott darabot, majd még egy réteg ragasztó került rá a színtelen lakkból. Mikor megszáradt a lábamat mozgatva próbáltam mennyire fog az látszani, de szinte észre se lehetett venni.

Ideges is voltam az első fellépés előtt, mert ha nem lesz akkora sikerem, amit várnak tőlem, akkor pénz se lesz. Na meg eddig néha fantáziáltam arról, hogy néznek miközben maszturbálok, de más egy fantázia és más átélni egy olyat még úgy is, hogy nem közvetlen közelről látszanék.

A műsort igyekeztem lazán előadni és egy tánccal indítani, ahol tényleg ellazulhat a testem. Az első lépés sikerült, mert a tánc nemcsak ellazított, hanem önbizalmat is adott, bár én farmerben és pólóban kezdtem, de ennek ellenére a laptopon levő számláló egyre feljebb kúszott, azt jelezve, hogy egyre többen fizetnek azért, hogy engem lássanak. Tudtam azonban, hogy többet akarnak majd és még nem voltam felkészülve erre. Könnyebben menne, ha valaki megmondaná mit kéne tennem. Azt hittem tudom és anyu műsorát látva őt gondoltam lemásolni, csakhogy ez most lehetetlennek tűnt, már csak azért is, mert ő ugye velem ellentétben már nem volt szűz.

Láttam egy felugró üzenetet arról, hogy folytassam és egy másikat, hogy szép vagyok, de a harmadik érdekelt igazán, aki beszólt, hogy: „csak ennyit tudsz kiscsaj?”

Nem, de most fogalmam sincs hogy folytassam, hogy mindenki elégedett legyen. Ezt nem írhattam le, de rákérdeztem: „mit szeretnél látni?”
„Vetkőzz le. Tudni akarom mi van a farmerben!”

Ok, ez menni fog – gondoltam és szép lassan táncoltam a zene ütemére vetkőzve. Minden egyes ruhadarab levételével nőtt a lájkok száma és hamarosan a létszám is megduplázódott. Ezzel együtt nőtt az önbizalmam és mire mindenem megmutathattam, már alaposan felizgultam. Gondoltam egy nagyot és csak azért, hogy ez látszódjon szétnyitottam a kamera előtt a puncim. Azt elfelejtettem, hogy így sokan rájöhetnek arra, hogy még szűz vagyok és picit csökkent is a nézőszám, de nemsokára megháromszorozódott.

Folyamatosan jöttek a lájkok a biztató üzenetek. Többen kérték, hogy vegyem el előttük a szüzességemet, mert olyat még nem láttak eddig. Ebből kitaláltam, hogy sok velem egykorú, vagy fiatalabb nézőm is akadt. Ezeket nem akartam észrevenni és helyette inkább azokat a kéréseket teljesítettem, amiben az érintsd meg magad és a simogasd a melled állt. Elképzeltem, ahogy annak az immár többezer nézőnek is jócskán áll már és ez bátorságot öntött belém és bemutattam nekik, hogyan masztizik egy szűzlány az orgazmusba hajszolva magát. Nem kellett visszafogni magam, a szoba hangszigetelt és én annyira akartam már egy teljes kielégülést. Közelebb húztam az asztalt a laptoppal, hogy elérjem, de ne legyen útban és találomra írtam valakinek, hogy én is szeretném látni őt. Azt felelte, hogy azt nem lehet, mert ez az én műsorom. Ez felbosszantott, mert micsoda dolog, hogy én nem láthatok semmit?!

Beírtam hát a közös chatbe, hogy Segítsetek már, mert könnyebben menne, ha kaphatnék egy kis motivációként látnivalót. Meglepett, hogy azonnal jeleztek jó sokan, hogy benne lennének, de mindegyiknek az volt a feltétele, hogy azt mások nem láthatják. Ismét találomra választottam ki egyet közülük és privátban írtam meg neki, hogy csak a faszod akarom látni, ahogy vered magadnak és amint spriccel a kamerára.

„Oké” – jött a válasz és egy hatalmasnak tűnő, vastag, de kissé görbe faszt láttam a kiegészítő képernyőjén. Annyira megbűvölt a látvány, hogy azt hittem, hogy csak félkemény állapotában látom és felizgatott a gondolat, milyen lesz, amikor teljes pompájában láthatom. Teljesen ösztönös tett volt részemről, hogy többet akartam látni belőle, hogy kitettem a monitorra elfeledkezve róla, hogy ezt így mindenki más is látja. Pár pillanatig gyönyörködtem benne, de ráeszméltem mit tettem és eltüntettem. A nézőszám egyből csökkent és jöttek az elmarasztaló reagálások és unlike-ok, de felfedeztem pár olyat is, hogy: „ez az csajszi, hagyd kint és lássuk a macit!” Ezen meglepődtem, mert hát lányok is nézik? Vagy meleg a pasi? De egy meleg srác miért akarná az én puncimat is látni?

Miközben ez a pár gondolat átfutott rajtam, bocsánatot akartam kérni és rákattintottam a rögzített privát ablakra és izgatottságomban a mikrofongombra nyomtam, pedig az tilosnak számított volna. „Bocsika” lihegtem, majd rátalálva a hangomra beugrott egy ötlet. „Zavarna, ha kitennélek kicsiben? Ne mutass többet, mert nekem is csak a farkad kell!” Ez ugyan félreérthető volt és írásban vártam a választ, de újabb meglepetés ért amikor egy kellemes fiúhang válaszolt. „Megkaphatod 😀 De nem, nem zavar. Nyugi én mindig óvatos vagyok.”

„Ok” mondtam és a mikrofont ki, majd a képet kicsiben kitettem a főmonitorra, ami akkor éppen a fejem mellett volt és úgy nézett ki mintha bekaphatnám. Meg is nyaltam ösztönösen a szám, amire ismét sok lájk érkezett. Ekkor már jóval túlszárnyaltam az emlékezetemben szereplő számot, amit anyunál láttam nemrég.

Neki láttam hát magam simogatni és a bejáratot izgattam, a szirmaim húzgáltam de zömmel a csiklóm és a mellem izgatásával jutottam el a csúcsra. A fiú is kitett magáért, mert eleinte lassan húzgálta, majd egyre gyorsabban. Elég sokáig bírta, mert nekem kell 10 perc vagy több is, mire sikerül orgazmust elérnem, és most sem volt ez kevesebb. Egyik pillanatban feldobódottabb lett a hangulatom hiszen mások is élvezik amit én, másikban a szégyenérzet kerített hatalmába és lelombozott és e két érzés egyre gyorsabban váltakozott, majd a szégyen teljesen eltűnt. Elképzeltem, hogy az a szép fasz, ami a képernyőn látszik, akár bennem is lehetne. Időközben rájöttem arra is, hogy az már ez elején teljes pompájában mutatkozott meg, mert nem lett egyenesebb és nagyobb sem, bár a mérettel szerintem élőben is elégedett lehettem volna, viszont sose gondoltam, hogy lehet egy pénisz is alapból ilyen szépen ívelt. Nagyon tetszett és nagyon kívántam őt magamban. Ezt többször ki is mondtam, amit bárki hallhatott, viszont már nem érdekelt semmi. 
De azt akartam, hogy a srác tudja mikor élvezek el és annyi lélekjelenlétem még volt, hogy pár pillanattal előbb újra bekapcsoltam felé a mikrofont és mondjam: „Elélvezek tőled drágám! Élvezz te is velem. Most!” Igen a mikrofont bekapcsoltam, bár nem kellett volna, hiszen egyébként is mindenki hallotta, mert elfelejtettem átváltani a privát ablakra.

Lassan tértem magamhoz, mert életemben ekkorát soha nem élveztem. A létszám csökkent, de az adásból nem kapcsoltak ki, pedig a félóra már rég lejárt.

A csudába! Lemaradtam a srác látványáról – döbbentem rá, mert miután kimondtam a most szót, már nem tudtam a monitorra figyelni többé. Ha legközelebb lesz ilyen, majd előbb kell szólnom.

A privát ablakban megjelent egy csillagozott rész, amiből kitalálhattam, hogy a srác beírta a számát, csakhogy ez tiltással járhatott, de mindenképpen kicsillagozták, hogy ne láthassam, ne zavarjon engem meg. Alatta egy üzenet megerősítette a gyanúmat, hogy valóban a telszáma volt, mert így szólt: „Hívj fel, vagy megbánod! 😉 Azt hiszem beléd szerettem. Kösz”

Nem sokra rá elköszöntem és az adásból kinyomtak.

Rögtön írtam a supportnak, hogy kérem azt a számot, mert minden tiltás ellenére a sikert a sráccal értem el és beszélnem kell vele. Egy mosoly smiley kíséretében közölték a számot, meg azt, hogy megmondhatom a srácnak, hogy köszönik az ingyenes részvételt és eltekintenek a szabálytalanságtól, azaz nem tiltják ki amiatt a mobilszám közlése miatt.

Szupi! Ez akkor meglenne és a számot elmentettem a saját telefonomba, majd mindent kitakarítottam, a helyiséget kiszellőztettem utána anyutól csent parfümmel is behintettem, majd átmentem a saját szobámba. Rögtön megnéztem a maileket és a nemrég nyitott számlámat. A levelek között találtam egy elfogadó nyilatkozatot az oldaltól és egy szerződést, amit vissza kell küldenem, mielőtt a következő fellépést bevállalom. Ígéretükhöz híven az első bemutatkozó fellépésemből semmit sem vontak le, cserébe övék minden jog azzal kapcsolatban, tehát én nem terjeszthetem seholsem. Nem mintha akartam volna.

A teljes átutalt összeget meglátva igencsak elámultam annak nagyságán. A következő pillanatban felugrottam a levegőbe és nagyot pördülve győzelmi táncot jártam örömömben. Ekkor már tudtam, hogy még sokáig fogok én ilyen bemutatón szerepelni. Büszke voltam magamra, hogy minden végzettség nélkül, rövid idő alatt kerestem annyit, mint egy jó szakember kemény munkával, minimum egy hónap alatt. Ezzel ugye nem ártok senkinek. De vajon ha felhívom a srácot akkor igen? Vagy éppen azzal ha nem hívom fel? Egyáltalán mit értett azalatt, hogy megbánom, ha nem hívom? Talán egy sorozatgyilkossal hozott össze a sors? Egy modern Hasfelmetsző Jackkel?

Sok időm nem maradt töprengeni, mert megérkezett anyu. Nem gondoltam volna, hogy észreveszi a ténykedésem, mégis valamit elronthattam, mert a soron következő étkezésnél rám kérdezett.
– Te mit csináltál abban a szobában?
A hangjában nem éreztem haragot, csak kíváncsiságot, hát felbátorodtam és ezt válaszoltam: – Várj. Inkább megmutatom – és büszkén mutattam a laptopon az összeget a számlámon.
– Te… Lefeküdtél valakivel?
– Dehogy! Hogy képzeled?
– Lányom ekkora összeget senki nem keres sztriptízzel. Hallgatlak.
Na, ez már szigorú anyai hangon hallatszott és kicsit megszeppentem, de bosszantott is, hogy nem bízik bennem. Na meg miért is ne vetethetném el a szüzességem? Az én testem, az én döntésem. Lenne, ha azt akarnám. Nálam sokkal fiatalabb lányok sem szüzek már, szóval… Mi szégyenkezni valóm lehetne hát? 
Ezek a gondolatok dühössé tettek és ujjaimmal táncot járva a billentyűzeten elővarázsoltam a bemutatkozó videómat a rejtett személyes mappámból és elindítottam a lejátszást. Anyu várt egy percet, majd mikor ahhoz a részhez értünk amikor meztelen lettem, azt mondta: – Várj, ez túl kicsi.

Babrált egy kicsit az egésszel és átvarázsolta a képet a tv-re ami ugyan nem volt valami hatalmas mégis sokkal kivehetőbb volt a kép, de őt elsősorban az üzenőablakban felbukkanó üzenetek érdekelték. Lejátszás közben sokszor megállította és hümmögött, a végére érve bólintott.
– Ok. Semmi olyan nincs rajta amiről felismerhetnének. De azért meg kellett volna beszélned előtte ezt velem.
– Miért kellett volna? Már nagy vagyok, emlékszel?
– Igen, de amíg tanulsz én tartozom felelősséggel a tetteidért és bár meggyőződtem róla, hogy óvatos voltál, ha rosszul sült volna el bármi, nemcsak hogy engem vonnak felelősségre, de elválaszthattak volna tőlem és azt nem viselném el, ha elveszítenélek.
Magyarázta bánatosan, igyekezve némi szigort vinni a hangjába, amit én nem vettem be. Tudtam, hogy szeret és meg fog bocsátani, ha egyáltalán van mit megbocsátania. Én is nagyon szerettem őt. Meg mertem hát kérdezni a többiről is.
– Ha tudtad volna mit tervezek beleegyeztél volna?
– Természetesen nem! – Volt az első reakciója, majd átgondolva helyesbített: – Nos… Talán, de nem kérdeztél meg és ez rosszul esett.
– Látod? Éppen emiatt nem kérdeztelek meg, mert sejtettem, hogy eltiltanál. Így nem tilthattad meg és semmi baj nem lett, sőt! Szerinted tudnánk ennél több pénznek is helyet találni?

A végére érve már mindketten mosolyogtunk és anyu megölelt.

– Nagyon szeretlek. De tudnod kell, hogy ez elég veszélyes. Sok ember sokfélét gondolhat, nem beszélve arról, hogy ha valaki felismer eléggé korlátozottak lesznek a lehetőségeid majd a tanulás és a munka terén is.
– Nyugi, tanultam tőled és amint láttad, elváltoztattam a külsőm és az adataimból se jöhet rá senki, a többit tudom kezelni. De… Szerinted hívjam fel a srácot? Vajon miért írta azokat?
– A szeretlek kezdetűt meg tudom érteni. A pillanat hevében sokan érzik úgy, hogy beleszeretnek valakibe.
–- Aha, értem – mondtam, mert akkor egy kicsit én is úgy gondoltam. De beleszerethetek én valakibe akiből alig láthattam valamit? Beleszerethetek egy faszba? Ok, a hangját is hallottam….

– Fel akarod hívni? – szakított ki elmélkedésemből, ábrándozásomból anyu.
– Meg szeretném tudni mit értett az alatt, hogy megbánom, ha nem.
– Szerintem annak nincs jelentősége. Amíg nem hívod fel maximum azt bánhatod, hogy nem hívtad fel – kacsintott rám. – De tudnod kell, hogy ha egyszer felhívod, a jövőben is meg kell benne bíznod. A titok addig titok, amíg csak egy ember tud róla.
– Te is tudsz rólam, meg a support is…
– Mi nem számítunk. Én sose tennék olyat, amivel ártanék neked, a szolgáltatódnak meg nem fűződik érdeke ehhez. Annál is inkább nem, mert ők többet veszíthetnének, mint te, ha bármi kiderülne rólad. De egy idegen férfi…
– Neked nem jött be, ugye?
– Drágám én már túl vagyok azon, hogy egy farok felizgasson – mosolygott, de nem igazán hittem neki. Egy nőt sem hagyna hidegen egy ilyen szép szerszám. – Engem néha már idegesít inkább, ha valaki ok nélkül mutogatja.
– Nem ok nélkül tette. Nekem segített. Máskülönben nem is tudom, hogyan folytattam volna. A pénz egy része őt illetné, bár nem szívesen adnám neki, de érted.
– Értem, de nem tartozol neki semmivel. Ő azért fizetett, hogy láthasson téged. Az egy újítás volt részedről, hogy szűzen is bevállaltad, ezzel elárulva neki az álmaid, na meg azt, hogy tetszik neked.
– Tényleg tetszett, de.. Az álmaim? Szerinted nem ilyesmiről álmodik minden lány az én koromban? Ok, van aki már nem csak álmodozik, mert aki betöltötte a 18-at már javában baszik.
– Szerinted te felkészültél egy kapcsolatra egy igazi férfival? Ne felejtsd el, hogy azt se tudod róla hány éves. Az is lehet, hogy nős.
– Egy nős férfi minek nézne ilyeneket? – ámultam el ekkora butaság hallatán. – Hiszen ő mindennap láthat nőt, sőt!
– Annak is bizonyára sok oka lehet, de erről egy nős férfit kéne kérdezned – nevetett anyu ezzel jelezve, hogy csupán viccelt.
– De a hangja annyira fiatal volt. Nem. Biztos, hogy nem sokkal idősebb nálam. Szerintem nincs senkije.

Legalábbis ezeket szerettem volna hinni róla, mert ekkor már tudtam, hogy fel fogom hívni. Eddig mindenki lekicsinylően nézett rám. Sajnálkozva. Na, ennek vége és kell nekem is egy pasi, akinek csak én fogok kelleni. Az se baj ha van barátnője. Talán miattam otthagyja, mert akkor már tudtam, hogy szépnek tartanak sokan. Az a srác se mondta volna, hogy hívjam fel, ha nem tetszem. De talán csak a testem kell neki?! Na, így sose fogom megtudni.

Mégis jó volt anyuval beszélni ezekről a dolgokról, mert végül nemcsak belenyugodott a döntésembe, hogy folytatom, hanem segítséget is ígért ehhez. Rögtön neki is álltunk tervezni, de semmi olyat, ami egetverő ötletként szolgált volna.

* * *

– Szia! – szóltam a telefonba, amikor nagy levegőt véve végül felhívtam a megadott számot.
Ugyanaz az érces, mégis kisfiúsnak tetsző hang hallattszott a mobilban, amit vártam.
– Szia gyönyörűm. Kösz, hogy mégis hívtál.
– Öhm… Mit akartál azzal mondani, hogy megbánom?
– Nem is az érdekel szeretlek-e még mindig?! – nevetett a vonal túlsó végéről, amivel kicsit felbosszantott.
– Ne terelj! Szóval? Miért fenyegettél meg?
– Az nem fenyegetés volt, hanem ígéret. Arra gondoltam, hogy ha nem hívsz fel nem ismerhetjük meg egymást és azt biztosan megbánnád.
– Ugyan miből jutottál ilyen elmés következtetésre?
– Lássuk csak… – pillanatnyi szünet, gondolom levegőt vett közben. Nem vágtam közbe, hadd magyarázkodjon. – Abból gondolom, hogy tetszett amit belőlem láttál, hogy kinyomtad magad mellé. Tudod, abban a pillanatban úgy éreztem a szádban vagyok. Csak mert oda tetted a fejecskéd mellé.

Zavarba jöttem, mert tényleg úgy sikerült, hogy odavittem, de az nem volt szándékos. Igaz, hogy közben nekem is ugyanez jutott az eszembe. Meg az, hogy jó lenne többet is látni és érezni belőle. Ebből csak a véletlen tényét közöltem vele.
– Az csak véletlen volt.
– Értem, de mégis így volt. Nem gondoltál arra, hogy többet szeretnél látni belőlem? Én nem bántam volna, ha jobban érezlek. Ha közelebb vagy és a karomban tarthattalak volna… Szóval?
– Nem, akkor nem gondoltam ilyesmire, csak a műsorra koncentráltam. Tudod ez volt az első és nem alkalmaztak volna, ha felsülök.
– Értem. És ezek után sem akarsz jobban megismerni? Én szeretnélek, ha te is.
– Semmit sem tudok rólad. Azt se hány éves vagy és semmit. Miért akarnék többet tudni?
– Talán mert tetszem neked. Nekem nagyon bejössz. Adhatnánk egymásnak egy esélyt. Talán segíthetnék is.
– Mégis miben?
– Nem tudom, ameddig nem ismerhetlek meg. Eljönnél velem?
– Hova is?
– Nem tudom. Mit szeretnél? Egy kávé vagy valami egy nyilvános helyen? Vagy mozi, színház, koncert?
– Háát… Utóbbiakban nem igazán tudnánk meg sokat egymásról – nevettem arra gondolva, hogy a színházban beszélgetünk nagy hangon. A koncerten úgysem hallanánk semmit, a mozi meg ugye nem is arra való.
– Rendben. Akkor marad a kávé?
– Utálom a kávét, a tortát ugyan szeri, de az meg hizlal. Tudod mit? Elkísérhetsz, ha van kedved. Úgyis a parkba akartam menni, ahol szoktak teniszezni és arra gondoltam, hogy…
– Kihívsz egy meccsre? – nevetett megint a mobilba, ami felbőszített. Eddig ugyan egyszer sem játszottam és most is csak nézni akartam, de olyan nagy dolog nem lehet egy teniszparti, igaz? Dühömben rávágtam: – Persze, miért ne? Legalább láthatnám mennyire vagy béna.
– Rendben. Kihívás pipa. De melyik városnak melyik parkjába kéne mennem?
Upsz! Eszembe sem jutott, hogy távol is lehet tőlem. A kamera annyira közel hozta őt, hogy biztos voltam benne, hogy ebben a városban van. Talán a szomszédban, csak eddig nem vettem észre.

Bár nem a szomszédban volt, de egy szomszédos kisvárosban, ahonnan félóra alatt beérhetett és újabb 20-30 perc alatt már találkozhatnánk is. Ekkor elbizonytalanodtam.
– De… Azt se tudnám, hogy kit keressek. Fogalmam sincs hogy nézel ki.
– Szereted a meglepetéseket? – kérdezte és szerintem vigyorgott magában.
– Nem igazán. Kivéve a kellemeseket – feleltem mert tényleg utáltam a meglepetéseket, tekintve, hogy eddig csak a kellemetlen része jutott nekem.
– Akkor bízzunk abban, hogy nem rémítelek nagyon el.
– De akkor sem fogom tudni…
– Viszek egy csokor fehér rózsát és egy nagy tábla csokit a kezemben és lesz egy baseball sapka a fejemen amire S-betű van hímezve.
– S, mint Szupermen? Ó, milyen giccses! – gúnyolódtam és most én vigyorogtam.
– Nem egészen, de remélem minden szuper lesz. Azt az S-betűt majd megmagyarázom. Végső soron megcsörgethetsz, ha mégse ismernél fel.
– Ok – fogadtam el a meghívást. Vagyis ő fogadta el az enyém, de… Na, akkor is összekeveredtem izgalmamban egy picit, mint most.

* * *

Délután ötre értünk oda, mert mondanom se kell, hogy anyu is kíváncsi lett és beleegyeztem, hogy elkísérjen, de megígértettem vele, hogy csak a végső esetben léphet közbe. Ha valami bajt szimatolna a szülői ösztöne. Életem első igazi randija volt és nem akartam annyira bénának tűnni, hogy anyám legyen a gardedámom. A beleegyezést is azzal érdemelte ki részemről mégis a kíséretre, hogy életem első randija volt és tudtam, hogy béna leszek, bár nem a sráctól tartottam. A beszélgetésünk után már bíztam benne valamennyire. Csakhogy fogalmam sem volt hogyan viselkedne egy tapasztalt, szép, szűz lány egy randin. Amikor anyunak is megemlítettem ezt alig tudta visszatartani a nevetését.
– Most min nevetsz? Nem vagyok elég szép mégsem, igaz?
– Drágám, gyönyörű vagy. De tapasztalt szűz lánnyal még nem találkoztam – nevetett most már felhőtlenül a butaságomon. – Tudod mit? Ne azzal foglalkozz, hogy mennyire vagy szép és azzal sem, hogy meg akarod szerezni magadnak. Nem, ne szólj közbe kérlek, mert tudom, hogy azt akarod. Nincs is azzal semmi baj, de én azt tanácsolom, hogy ne ilyenekre gondolj, hanem egyszerűen érezd jól magad. Ha mégse érzed majd magad úgy, akkor hagyd ott, vagy jelezz nekem és majd beavatkozok, jó?

A helyszínen sokan voltak és többen játszottak is. Egyetlen szabad pálya sem volt, mind az 5 foglalt volt. Senkit sem láttam akinek a kezében egy csokor fehér rózsa lett volna és csoki, bár három olyan srác is akadt akinek a fején S-betűs baseball sapka virított. Tanácstalanul lestem a messzebb ácsorgó anyumra, aki alig észrevehetetlen módon vállat vont. Fejével bizonytalanul egy fiú felé intett akinek a fején volt a megbeszélt sapka és volt a kezében egy csokor fehér virág, de az nem rózsa volt. Nem akartam beégni senki előtt, hát inkább megcsörgettem az ismert számot a fehér virágos srác közelében állva. Egy pillanatra majdnem megugrottam, mert egy éles sikoly hallatszott, miután a srác a zsebéhez kapott, és ettől majdnem elejtette a virágot. Odaugrottam és elkaptam a csokor fehér orchideát, nehogy bepiszkolódjon, mert a szürke, poros orchidea szerintem senkinek sem a kedvence. Ezzel együtt zsebrevágtam a mobilom, ami elhallgatott. Vele együtt halt el a sikoly, még mielőtt a frászt hozta volna rám.

– Kösz – morogta a srác és nyúlt a virág után.
– Ez nem fehér rózsa. Nesze – dobtam oda a kezébe. Ő ügyesen elkapta, bár látszott az arcán, hogy meglepődött.
– Sehol sem kaptam fehér rózsát – mentegetőzött, majd észbe kapva fülig húzódott a szája. – Azért ez bocsánatos bűnnek számít. Az orchidea volt az egyetlen fehér virág amiből volt egy csokorra való. Szerintem eljegyzési csokornak szánták, csak valamiért meggondolták magukat. Csoki helyett bonbont hoztam, mert ez nem olvad olyan könnyen. De az S-betűs sapi rajtam van. Úgyhogy biztosan rám vártál.
– Öhm… Még nem tudom biztosra rád vártam-e. Tulajdonképpen csak most értem ide.
– Én már itt vagyok egy ideje – jelentette ki büszkén, de nem látszott az arcán sértődés, hogy neki kellett rám várnia. Sokkal inkább látszott rajta a kellemes meglepetés.
– Kicsordul a nyálad, ha nem csukod be a szád – nevettem rá, mert nevetés közben nyitva maradtak szép telt, csókolni való ajkai. Maga a srác fél fejjel volt tőlem magasabb és fekete rövid tüsi haja volt, széles vállakkal, de nem látszott díjbirkózónak, sokkal inkább ínycsiklandónak és erre még rátromfolt keskeny csípője és erős feneke, meg az izmos lábai.

Na, eddig jutottam, de akkor barátnőm azt mondta, ne folytassam. Persze írás nélkül mi elég sokféle változatát beszéltük át a sztorinak, de ez már így is elég hosszú. 😉