Telefonszex hármasban
Férjemmel megegyezünk abban, hogy játszunk amikor neki kiküldetésbe kell mennie, mert olyankor is hiányzunk egymásnak.
– Mi lenne ha felhívnál és elmondanád, hogy mit tennél, ha velem lennél?
– Ok. Jó ötlet – mondja.
– De le kellett cserélnem a mobilszámomat, vagyis másik SIM–et tettem be, amit a cégtől kaptam. Beírom a számot a telódba, ok?
– Jó, drágám.
Másnap felhívom őt. A konyhánkban állok, kezemben egy csésze tea. Elég forró. Leteszem a kis asztalra és várok. Felveszi.
– Szia édesem. Nagyon hiányzol – mondom, miután felvette és köszönt.
Fura a hangja, biztos megfázott.
– Te is nekem drága.
– Mit csináltál ma?
– Ó, egész nap futkostam, és már az első nap sok tárgyalás volt. Előre félek a következő pár naptól.
– És mit csinálsz most? Ráérsz?
– Épp most foglaltam el a szállodai szobám.
Eközben hallok valami zajt kintről. Elnémítom a telót és kilesek. Meglepetésemben majdnem eldobom a telót. A párom az.
– Na, de..
– Szia édesem. Kivel beszélsz?
– Veled – mondom, majd mikor látom az elképedést a szemében, felé fordítom a telót. A kijelzőn az látszik amit ő beírt a saját képe alá.
Ettől se lesz okosabb. Előkapja a saját mobilt és ellenőrzi a számot.
– Bocsi, elírtam a számot.
– Jó, de akkor ki lehet az? Pont olyan a hangja mint a tiéd.
– Nem tudom, de várj egy kicsit.
Közben a mobilból aggódó hang hallatszik.
– Halló! Ott vagy még szívem?
– Igen, drágám – felelem – Csak közben készítek magamnak egy teát, hogy kényelmesebben beszélhessünk.
– Rendben kicsim. Tudod mennyire hiányzol most?
– Ó, nem. Nem tudhatom, ha nem mondod el – búgom a telefonba, miközben kérdőn nézek a páromra. Ő nagyon keresgél rajta és egyszercsak megtalálja. Én addig is szóval tartom akit hívtam, bárki is legyen az. Kedves és érződik rajta, hogy hiányzik neki a szerelme.
– Annyira, hogy nemsokára muszáj lesz magamhoz nyúlnom.
– Várj. Csináljuk együtt jó? – megyek bele a játékba. Végülis… Felizgat, hogy valaki látatlanul a hangomra ennyire beindul.
– Ok. Mit csinálsz most?
– Figyelem a teát. Éppen kész. És te micsi?
– Átöltözök. Ez az öltöny nem túl kényelmes.
– Értem. De legalább kényelmes a szobád?
– Igen. Tulajdonképpen nagyon jó, ahhoz képest, hogy a buta haverom miatt nekem kellett jönnöm.
Ekkor mutatja a párom a saját mobilján egy munkatársa képét és alatta a számot. Ez lehet az akivel beszélek? Egész helyes fiú. Elnémítom a telót megint.
– Ő ki?
– Az akivel szexelsz éppen. Egyik munkatársam. Szóval itt vagyok szívem, tedd le őt.
Nem elégszik meg azzal, hogy csak mondja. Mivel én habozok, hisz illene elköszönnöm és elmagyaráznom a tévedést szegénynek, párom kinyomja a hívást a mobilomon.
– Te mit csinálsz? Hogy mersz belenyúlni a hívásaimba?
– Bocsi, de téves számot hívott a hölgy.
– Aha, mert a telefonközpontos rossz helyre kapcsolt szerinted. Most mit fog gondolni rólam az a srác? Meg kell neki magyaráznom… – és már hívom is újra. Nem én tettem be ezt a számot. De nekem kell helyrehoznom a tévedést. Mint már annyiszor.
Közben párom elém áll és kibontja a melleim. Hagyom, mert ez mindig tetszik. Felvette a mobilt a srác.
– Hm. Azt hittem valami baj van – aggódott a hang.
– Nem. Csak valamiért megszakadt. Tudod… Én csak mondom a magamét és egy idő után észreveszem, hogy magamban beszélek. Elég dühítő.
– Az tényleg kellemetlen. Nekem is volt már így. De… Mit akartál mondani?
– Óóóóhhh… nyögök a telefonba mert párom épp ekkor tapint alul is egy érzékeny pontra.
– Ez… Elég izgalmasan hangzik.
– Csak meg akartam mondani… – kezdem, de ismét elakaszt egy érzés, ami átáramlik rajtam épp és megint egy hangos nyögést csal a telefonba.
– Igen?! Én is el akartam mondani neked mennyire szeretlek. Imádom a hangod, a tested.
Ó, ha játszani akarsz te fiúcska, hát megkaphatod!
– Én is… nagyon… szeretlek…
– Mennyire?
– Nagyon–nagyon – nyögdécselem, mikor egy pár ujj matat a puncimban.
– Mit csinálsz most?
– Arra gondolok… hogy éppen ujjazod a puncim… és szopod a mellem… Óó… És te?
– Az az ötlet nekem is tetszik. De én csak most vettem elő a faszom.
– Akarod, hogy leszopjalak? – nézek a párom szemébe, de a telefonba mondom.
Párom veszi a lapot és tudja, hogy szeretkezés közben nem jó feldühítenie, mert akkor egy ideig mosolyszünet lesz, hát csak bólint, hogy akarja.
– Az most jó lenne. Érezni azt az édes szád a faszomon. Ahogy nyalogatod…
– Jó, akkor most megszívom. Tetszik?
– Nagyon kellemes érzés ez.
Amiről beszéltünk azt a valóságban meg is teszem. Persze neki akkora nem lehet, hogy az övé érjen a számig, de a gondolat is izgató, hogy egyszerre két faszt elégítek ki. Mert tudom, hogy miattam élvez majd el a srác. Még akkor is, ha nem érhetek hozzá. Arra gondolva nyalogatom az előttem levő valóságos farkat, hogy közben egy virtuális farok csattogását hallgathatom a telómon.
– Várj. Átkapcsolok vezetéknélkülire. Úgy kényelmesebb. Jó?
Ez a kérdés mindkettőjüknek szól.
– Ok – szól a hang a telóból és az előttem álló farok is bólint. Szó szerint bólint. Mozgatja a hasát és bólogat a farka. Nahát! Felnézek rá, a fejével is bólint és nagyon huncutul vigyorog.
Ezután végig kommentáljuk az eseményeket. Én azt amit éppen csinálok vele – gondolatban – megteszem párommal a valóságban.
– Ugye megvársz szerelmem? Kérlek ne menj el nélkülem – kérlelem mindkettőt.
Fentről bólintás, a kellemes baritonú férfi hang is megerősíti a szándékát.
– Először végignyalogatom a rudad... Nagyon finom… Érzed?
– Igen. Tényleg majdnem olyan mintha itt lennél.
– Gondolatban veled vagyok… Most meg te nyalod a puncimat.
– Igen, azt mindig élveztem. Olyan édes az ízed.
– Ó, ez annyira finom…
– Te vagy a finom gyönyörűm.
Továbbra is hallatszik a telefonban a fitymacsattogás.
– Most mit csinálsz? – érdeklődik.
– Éppen arra gondolok, hogy meglovagollak – mondom, miközben leeresztem magam egyszer, majd kétszer a párom rúdjára – Isteni amikor így bennem vagy!
– Az a kedvencem te kis ribanc. Ugye tudtad ezt?
Párom szeme haragosan villan, mert ő is hallhatja amit én. Intek neki a szememmel és megnyugszik. Látszólag. Közben alulról akkorákat döfköd, hogy nem tudom eldönteni büntetésnek szánja, vagy jutalomként csinálja?!
– Ez most nagyon jó, amikor ennyire erősen döföd magad belém.
– Érzem is ahogy elérem lassan a méhnyakad.
– Már el is érted… Nagyon… Jóóó… Csináld most… Erősebben…
– Ok, ugye érzed milyen kemény vagyok benned?
– Ó, igen! Most… Gyorsabban…
– Megyek mint a cséphadaró.
– Mindjárt… elélvezek… Most… Már jön is… Aaaahhhh…
– Nekem is… Most!
Mintha hallani vélném ahogy bennem fröccsen szét mindkettejük élvezete. Duplán kellemes. Meghosszabbítja a gyönyöröm.
– Köszi édes – búgom a mobilba – Leteszem. Elmegyek fürödni. Majd még beszélünk, jó drágám?
– Persze szerelmem. De ha hazaérek ezt mind megcsináljuk majd, ugye?
– Alig várom. Csók – köszönök el és még éppen hallom a búcsúzó szeretlek szavát. A számon meg párom csókját.
Burgermeister 2023.01.31. 19:00:07